“A nyugati világban élő nők szerencsére el sem tudják képzelni, az arab világban mit kénytelenek kiállni a nők. Gyerekként kikényszerített házasság, nemi erőszak, verés, megalázás és jogfosztottság – ez az, ami a sorsuk. Ha pedig […]
Címke: libri
Sirokai Mátyás: A káprázatbeliekhez – megjelenik április elején!
I.8. Minden érintésünk mögött rejtőzik egy korábbi mozdulat, egy gyengéd ecsetvonás. Mozdulatról mozdulatra szeretünk, de a kezünk útja örökség, amit öntudatlanul adunk tovább. Az első érintéshez vágyunk visszatérni minden szerelemben, még a legnagyobban is, ami […]
Sirokai: A káprázatbeliekhez – megjelenik április elején!
II.7. Mi, akik az ürességben hiszünk, és a teret nevezzük istenünknek, mindig az ő szeretetébe térünk vissza, bármerre is induljunk el. Az örökös sötétben önmagát szólongató elme atyja ő, kinek ajándéka a mintázatok illúziója és […]
Kriptozoológusok a babaházban – sorozatindító és könyvbemutató a Katonában kedd este
Közreműködik: Csion bölcsei (Csider István Zoltán, Pion István), Dunajcsik Mátyás, Karafiáth Orsolya, valamint Pálmai Anna, a Katona József Színház színésznője. A Stallo című kötet főhőse, a trollok után kutató Susso egy kriptozoológiai honlapot üzemeltet. Rögeszméjét […]
371 Ha tudsz más megoldást, mondd.
Mi lesz egy verseskötetből, ha megfilmesítik? Versfilm? Filmvers? Ugyanolyan adaptáció, mint amikor regényeket visznek vászonra? Na, ugyanolyan biztos nem. Simon Márton kortárs költőnk gondolt egyet, és a hagyományos versformákat hátrahagyva megírta Polaroidok című kötetét, melyben […]
A megoldóember.
Las Vegas, 1974. Kaszinók, szerencselovagok és a sivatag. Itt kezdődött minden Jack Delton életében. Az első kísértés, az első bűn, az első nagy kaszálás. A kamasz fiú itt tanulja meg, hogyan kell megfigyelni az […]
Egy függvény, ami azt is leírja, mikor szexelünk
Meg tudjuk jósolni egy telefonhálózat terhelhetőségét, a vírusok, a terrorizmus terjedését éppúgy, mint egy művész alkotói periódusát vagy a szexuális kapcsolataink gyakoriságát. Ez nem valami humbug, hanem szigorúan tudományos tény. Barabási Albert-László hálózatkutatóval, a Villanások […]
Térey János: A legkisebb jégkorszak
RÉSZLET A LEGKISEBB JÉGKORSZAK CÍMŰ REGÉNYBŐL Kőnig Attila, az író a Fácán vendéglő udvarán Parkolta le gömbölyű orrú hórobogóját. Kibújt a robusztus kormányvilla mögül. Kis seprűjével takarította le a havat A pirosra krómozott motorháztetőről. Úgy […]
Könyvtrailerek a BKF hallgatóitól
A Libri-Shopline Kiadói Csoport és a BKF együttműködésében hat animációs kisfilm készült hazai és külföldi kortárs szerzők könyveihez A Libri-Shopline Kiadói Csoport, valamint a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola összefogásával kettős célt szolgáló projekt valósult […]