I.8.
Minden
érintésünk mögött rejtőzik egy korábbi mozdulat, egy gyengéd ecsetvonás.
Mozdulatról mozdulatra szeretünk, de a kezünk útja örökség, amit öntudatlanul
adunk tovább. Az első érintéshez vágyunk visszatérni minden szerelemben, még a
legnagyobban is, ami távol űz bennünket a bolygótól. A saját érintéseink édenét
keressük, de a gyönyört a kezdetektől továbbadott mozdulatok éltetik, és mind
mögött ott van a legelső érintés, ami testbe terelt bennünket, amikor még föld,
levegő, víz és tűz voltunk.
Ha
van valaki, aki a robbanással születő bolygókat, ezeket a forró, heges
szilánkokat gömbölyűre formálja, akkor anyánk, e súlytalan, sötét bölcső az. Ha
van apánk, akkor minden újabb robbanás rá kell, hogy emlékeztessen bennünket.
Ha van testvérünk, egyszer meg kell látnunk rajta a kéz nyomát, mely elsőnk
arcát formálta.
