Kilencvenegy éve ezen a napon (1933. július 20-án) született a tavaly júniusban elhunyt Cormac McCarthy, az apokaliptikus víziók mestere, az emberi lélek sötét mélységeinek elhivatott krónikása. Nekem pedig egy régóta dédelgetett álomprojekttel sikerült megünnepelnem az évfordulót: újraolvastam McCarthy teljes Határvidék-trilógiáját, méghozzá megszakítás nélkül a három regényt (Vad lovak, Átkelés, A síkság városai). Valójában már tavaly, a szerző halálakor elhatároztam, hogy belevágok az embert próbáló kihívásba, csak meg kellett várni, hogy a Jelenkor gondozásában, javított kiadásban megjelenjen a zárókötet, A síkság városai.
Andok Tamás írása a Nyugati tér blogon
A több mint ezeroldalas Határvidék-trilógiáról sokan úgy tartják, hogy McCarthy közel hatvan évet felölelő életművének egyik csúcsa (a másik természetesen a Véres délkörök című opus), és bevallom, én is így gondolom. Míg a Vad lovak egy megindító és szenvedélyes felnövéstörténet, az Átkelés egy robusztus, robajló lélektani utazás, A síkság városai pedig egy fájdalmasan szép epilógus, amely összefogja és lezárja a trilógiát.
Ha a megjelenési dátumokat nézzük, a trilógia sorrendje adott, ám a cselekmények időrendje alapján valójában az Átkelés a kezdet: Billy Parham története 1940 és 1944 között játszódik, a Vad lovakban John Grady Cole később, 1949-ben hagyja el otthonát, végül a két férfi sorsa 1952-ben fonódik össze A síkság városaiban. Mindhárom mű többnyire ugyanott, az amerikai délnyugaton, illetve Mexikó északi területein játszódik.
Miközben az elmúlt hetekben immáron negyedszer merültem el McCarthy könyveiben, észrevettem, hogy folyton Mexikón jár az eszem, és azon, vajon mi olyan csábító benne a regények fiataljai számára? A következőkben tehát erről lesz szó: a múlt elengedéséről, az idealista ifjú cowboyok hamis álmairól, és egy különös, távoli országról, amelynek megismeréséért, megtapasztalásáért egyesek vállalják a nehézségeket, a kockázatot, sőt adott esetben akár a halált is.
Ami azt illeti, McCarthy figurái nincsenek egyedül a szenvedélyükkel: Mexikó úgy vonzza az irodalom távolról jött, kalandos lelkű figuráit, mint éjjeli lepkét a derengő lámpafény. Megbabonázza őket a sivatag izzó délibábja, az egzotikum, a gyönyörű és kegyetlen világ képzete. De ennél is fontosabb, hogy úgy érzik, Mexikó testi-lelki menedék az olyan kívülállóknak, mint ők. Így vannak ezzel William S. Burroughs alteregói a Narkós és a Meztelen ebéd című szürreális műveiben, akárcsak Roberto Bolaño nyughatatlan figurái a Vad nyomozókban vagy a 2666-ban. De ez történik az Úton két csavargójával is: Jack Kerouac és Neal Cassady több ezer mérföldet utazik délre a szabadság reményében, majd mikor behatolnak a végtelen tájra, lehengerli őket az, amit úgy neveznek, hogy Mexikó irdatlan jelenléte.
Hasonlóan érez a Vad lovak két főszereplője is. A 16 éves John Grady Cole és barátja, Lacey Rawlins kalandvágyból hagyják maguk mögött Texast, miután Cole nagyapja meghal, a család pedig elveszíti régóta veszteséges, fenntarthatatlan farmját. John Grady a múlt, a jelen és a jövő között tévelygő, menthetetlen álmodozó. Meggyőződése, hogy a nagyapja elvesztése és a ranch eladása miatt nemcsak az otthonáról kell lemondania, de bizonytalanná válik minden, ami az identitását, az értékrendjét alkotja. De talán még van számára remény, a szomszédos Mexikóban, az amerikai határon túli titokzatos paradicsomban, amelyről az öreg cowboyok annyit meséltek neki. Ott talán megtalálhatja azt a zabolátlan életet, ami magában őrzi a régi, letűnt kor mítoszát.
John Grady és Lacey egy nagy mexikói gazdaságban talál munkát, ahol lovakkal dolgoznak, John Grady pedig beleszeret a helyi fiatal señoritába. De persze Mexikó nem a paradicsom, nem az ígéret földje, csak egy másik ország, amelynek megvan a maga kultúrája, társadalma, történelme, szabályai, és amely cseppet sem tolerálja a naiv kölykök ábrándjait. Pláne, ha ezek a kölykök nem fogadják el sajátos törvényeit, vagy adott esetben épp a törvények hiányát. Végül a fiúk nincstelenül, szó szerint és átvitt értelemben megsebezve lovagolnak vissza Amerikába. Jóllehet John Grady lelkét ez sem töri meg, ugyanaz a makacs, romantikus vágy hajtja tovább, igaz, később épp ez okozza majd a vesztét is.
Ha a Vad lovak a paradicsomból való kiűzetést szimbolizálja, a következő kötet, az Átkelés olyan, mint egy bibliai szenvedéstörténet.
A regény főhőse, a 17 éves Billy Parham szüleivel és Boyd nevű öccsével Új-Mexikóban él, közel a határhoz. A regény kezdetén a környék jószágait nőstényfarkas dézsmálja, Billy pedig elhatározza, hogy foglyul ejti az állatot. Igen ám, de miután sikerrel jár, olyasmi történik, ami ezen a vidéken szokatlan, sőt mondhatni a természeti rend ellen való. A fiú megkegyelmez a farkasnak. Egyszerűen képtelen megölni vagy rabságba vetni, inkább úgy dönt, hogy visszaviszi oda, ahonnan elkóborolt, ahová valójában tartozik: Mexikóba. Azonban az abszurd terv katasztrofálisan sül el, és Billy élete visszafordíthatatlanul kibillen egyensúlyából.
(fotó: Gilles Peress/Magnum Photos)
John Grady Cole és Billy Parham hasonló figurák, mindketten békétlen, elveszett fiúk, habár Billy realistább, az Átkelésből pedig hiányzik az a hőseposzi romantika, amely a Vad lovakat jellemzi. Ehhez mérten a regénytér sem ugyanolyan, az Átkelés Mexikója elvont, mitikus hely, gyakran elhagyatott és elvadult, sötét árnyakból álló, lázálomszerű senkiföldje. Végtelen területeit szegény családok, eszelős útonállók, toprongyos próféták járják, akik (amennyiben hajlandó őket valaki meghallgatni) a forradalom igazságtalanságairól, az erőszak milyenségéről mesélnek, vagy arról, hogy a tudatlanság, a gyűlölet és a pusztítás utáni vágy alapvető erők. Az emberi természet részei, és jobb, ha ezzel a gondolattal minél előbb megbarátkozik mindenki.
„Mexikó lelke nagyon öreg, mondta Quijada. Aki azzal kérkedik hogy ismeri az vagy hazug vagy bolond. Vagy mindkettő.”
Billy tűzvész pusztította erdőkben, hatalmas és égbenyúló hegyek sziluettje alatt, végtelennek tűnő prériken vág keresztül. Vándorlását kisebb-nagyobb tervek határozzák meg (a farkas szabadon engedése, a szülei meggyászolása, az ellopott családi lovak felkutatása, az öccse megmentése), valójában csak oda-vissza sodródik Amerika és Mexikó között. Útja inkább a hit és erkölcs próbatétele, kérdés, hogy végül mi marad belőle a bűn, az áldozathozatal, a veszteségek megtapasztalása után.
A pár évvel később játszódó, trilógiazáró A síkság városai egyszerre nyit új történetet, illetve tér vissza az első kötetek karaktereihez. A még mindig alig húszéves John Grady Cole és a majdnem harmincas éveiben járó Billy Parham lovászként és pásztorként dolgozik egy texasi farmon. A mostani maratoni olvasásom egyik pozitív rádöbbenése, hogy mivel korábban mindig külön és nagy eltérésekkel vettem kézbe ezeket a köteteket, sosem tűnt fel, milyen szívszorító, ahogy McCarthy ennek a két hasonló léleknek az összekapcsolódását ábrázolja, amelybe vegyülnek baráti, testvéri, sőt apa-fia érzések is.
„Gyerekkorodban mindenféle elképzeléseid vannak arról hogyan alakulnak majd a dolgok, mondta Billy. Aztán kissé idősebb leszel és valamennyire visszaveszel. Azt hiszem a végén már csak arra törekszel hogy minél kisebb legyen a fájdalom. Mindenesetre ez a vidék már nem a régi. Egyetlen része sem az. A háború mindent megváltoztatott. Szerintem az emberek még csak észre sem vették.”
A síkság városai tematikusan kötődik a két első részhez, jóllehet többet játszódik amerikai földön, és talán kevésbé szimbolikusan, sokkal explicitebben foglalkozik a trilógia olyan központi témáival, mint az erősödő iparosodás, a modernizáció, a második világháború következményei, vagy hogy milyen a hagyományos vadnyugati életmód, ha megszűnnek a régi értékek.
Mindamellett A síkság városai, akárcsak a Vad lovak, a reménytelen vágyakozás története.
John Grady egy mexikói bordélylátogatás alkalmával fülig beleszeret az egyik lányba, és elhatározza, kerül, amibe kerül, megszökteti, elveszi feleségül, és végül majd boldogan élnek együtt. De erről a hamis, régimódi cowboy-álomról nyilván a mexikói bordélytulajdonosnak egészen más elképzelései vannak.
John Grady makacs, idealista, melankolikus alak, aki nem hajlandó lemondani a lányról és a vele elképzelt jövőjéről. Ahogy nem képes elengedni a múltat sem, vagy elfogadni a korszakváltást, az elkerülhetetlen fejlődést. Azonban van, amit muszáj belátnia: a következményeket nem lehet elkerülni, és olykor elérhetjük az álmainkat, de még ha sikerül is, még mindig számolnunk kell a bukás lehetőségével is. És hol máshol érné John Gradyt a bukás, mint Mexikóban? A számkivetettek, hontalanok vidékén, amely „semmiben sem különbözik a többi helytől, mégis teljességgel idegen és ismeretlen”.
De mi a helyzet Billyvel? Neki nem jut lázas szerelem és hősies vég, csak veszteség, az örök magány, az emlékezés terhe. Az Átkelés végén, mikor utoljára látjuk, még nincs 20 éves, de már elvesztett mindent és mindenkit. Ez később sem változik, A síkság városai végére, öregkorára bekövetkezik az, amire még Mexikóban egy indián figyelmeztette: huérfano lett belőle, árva, aki addig kóborolt, hogy a kóborlás a szenvedélyévé vált, és ez a szenvedély elidegenítette az emberektől, végül saját magától.
Cormac McCarthy 1992-ben Ciudad Juárezben, Mexikóban (fotó: Gilles Peress)
Mindig úgy éreztem, McCarthy regényeiben Mexikó valamilyen időn kívüli, valószerűtlen és megfoghatatlan hely. Épp csak megpillanthatom, de nem válhatok igazán a részévé, mindig idegen maradok. Ez valószínűleg így is van, ám most a rengeteg jegyzetelésnek és böngészésnek hála, kicsit közelebb kerültem hozzá – ebben sokat segítettek az olyan elkötelezett McCarthy-olvasók, akik például térképpel, koordinátákkal lekövették Billy Parham útját (lásd az itt következő hivatkozást).
Megértettem, hogy Mexikó legalább annyira valós, mint elképzelt ország. A Vad lovak főként Coahuila államban játszódik, itt található a jobb napokat látott La Purísima hacienda. Billy is Észak-Mexikóban jár, Sonora és Chihuahua államok területén kóborol. A sűrű, látomásos tájképek részletei, az erdők és a hegyek, a tavak, az égen a csillagképek is mind a helyükön vannak. Ahogy a mexikói történelem, amelyről McCarthy mesél (a határvidékre benyomuló civilizáció, az erőszakos konfliktusok, a mexikói forradalom), szintén az emlékezet fontos részei.
De a McCarthy-féle Mexikó mégis inkább fantazma, egy tükör, amely az emberi lélek mélységeivel és filozofikus létkérdésekkel (az ártatlanság elvesztése, a természet kiszámíthatatlan, kegyetlen és közömbös ereje, mellyel szemben tehetetlenek és törékenyek vagyunk, mi, halandók) szembesíti az olvasót. Na és ott van McCarthy másik visszatérő témája is, hogy milyen erőfeszítéseket, kihívásokat tartogat a következetesség, hogy megőrizd értékrendedet egy erkölcsileg hanyatló világban.
A teljes Határvidék-trilógiával együtt kilenc kötet (összesen tíz regény, mert Az utas és a Stella Maris egy kötetben olvasható) jelent meg eddig a Jelenkor kiadó életműkiadásában. Vagyis már csak kettő (a Nem vénnek való vidék és az Isten gyermeke) van vissza, és újra olvasható lesz magyarul az amerikai szerző minden regénye. Lehet, hogy akkor is tartok egy McCarthy-maratont.