Mervyn Peake monumentális regénye burjánzó képeivel, groteszk figuráival, erős atmoszférájával és labirintusszerű helyszíneivel hatalomról és szabadságról, hagyományról és újításról, tűzről és vízről, jóságról és gonoszságról mesél. „Mervyn Peake a borzongás mestere, aki bejárta a képzelet sötétebb mélységeit is” – írta róla a The Times. A Gormenghast-trilógia a szó legszorosabb értelmében világteremtő mű, amely ugyanúgy rabul ejti a fantasy és a spekulatív fikció rajongóit, mint a legszigorúbb irodalomkritikusokat. A Jelenkor Kiadó gondozásában most megjelent kötetben a teljes trilógia, valamint a Titus szökéséről szóló elbeszélés, a Fiú a sötétben először olvasható magyarul, a szöveget a szerző rajzai illusztrálják. A rajongók legnagyobb örömére a történet alapján hamarosan Neil Gaiman készít sorozatot. Ebből az írásból pedig kiderül, hogyan készült a kötet borítója és könyvterve.
Váradi Zsolt írása a Nyugati tér blognak
Amikor a Jelenkor Kiadó világirodalmi szerkesztője, Nádor Zsófia (az ő írását A Gormenghast-trilógiáról itt olvashatod el) azzal keresett meg, hogy egy nagyon különleges könyvhöz kellene borítót tervezni, egyből izgatott lettem. Ez az érzés pedig tovább fokozódott, amikor elkezdtem átnézni a szerző által készített illusztrációkat és vázlatokat. Egyből világossá vált, hogy nem lelkes amatőrrel állok szemben, hanem képzett művésszel, aki egyaránt otthonosan mozog a tusrajzok, a pár vonalas krokik és akvarellképek világában. Innentől kezdve nem volt megállás, pár nap alatt átrágtam magam A Gormenghast-trilógián, közben pedig Mervyn Peake életéről is mindent elolvastam, amit csak találtam.
Hiába előzi meg az összes Jelenkor-kötet borítójának megszületését komoly eszmecsere a kiadón belül, a Gormenghast alaposan kimozdított mindenkit a komfortzónájából. Nem volt egyszerű folyamat, mire megtaláltuk azt a megoldást, amivel elégedettek lehetünk, és ami reményeink szerint az olvasóknak sem okoz csalódást. Itt pedig el is jutottunk ahhoz a nagyon fontos kérdéshez, hogy kinek is szól ez a könyv. Egy jó PR-os azt mondaná, hogy mindenkinek, és nem is tévedne nagyot. Fantasy-rajongóknak? Igen. A történelmi regények szerelmeseinek? Abszolút. Kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, akik keresik a saját helyüket? Naná! És persze minden Jelenkor-olvasónak, aki megszokta és el is várja a legmagasabb irodalmi minőséget. Ezért is voltunk bajban a tervezés során azzal, hogy úgy szólítsuk meg az egyes célcsoportokat, hogy közben egy másikat ne ijesszünk el.
Abban már a tervezés legelején biztos voltam, hogy a szerző valamelyik munkáját szeretném felhasználni a borítón. Peake képzőművészként végzett Londonban, és rövid élete során rengeteg rajzot és festményt készített az írásaihoz, illetve azok alapján. A könyvben található illusztrációk az olvasók számára is egyértelművé teszik, hogy különleges tehetségű alkotóval van dolguk. Viszont hiába szerettem bele több rajzba is, hamar kiderült, hogy a legtöbb túlságosan karakteres, és túlságosan egy irányba vinné el a borítót. Peake ugyanis roppant kísérletező kedvű művész volt, aki gyakorlatilag minden stílusban otthon érezte magát, és el is mélyedt bennük. Ezért hosszas keresgélés után egy apró tusrajzára esett a választásom, aminek szerepeltetésével a borító inkább csak tiszteleg a szerző képzőművészi munkássága előtt, mintegy invitálva az olvasót, hogy lépjen be Gormenghast különleges világába, és a szöveggel együtt ismerje meg a szerző vizuális műveit
Miután megtaláltam az utat, amin Peake-hez közelíthetek, már egyértelműnek tűnt, hogy a táblaborító és az előzék is egyfajta interpretációja legyen egy-egy alkotásának. Az előbbihez az első kiadás harmadik kötetének, a Magányos Titusnak a szerző által tervezett borítóját választottam. Az utóbbihoz pedig egy olyan rajzot, ami már a legelső pillanatban nagyon erős hatást gyakorolt rám. Ez „mindössze” egy tompa grafitceruzával, alig pár mozdulattal feldobott skicc, amin egy alak – valószínűleg Titus, a könyv (egyik) főszereplője – áll egy sziklán, amit a hold világít meg. Szerettem volna, ha ez a szuggesztív kép hangsúlyosabban is megjelenik.
Visszatérve a regényhez, számomra A Gormenghast-trilógia elsősorban a személyes útkeresésről szól. Nevezhetjük ezt egyfajta lázadásnak is, ami már csak ezért és Titus életkora miatt is különösen erősen szólhat a fiatalabb olvasókhoz. Bár azt gondolom, hogy a betagozódás, a kötelességtudattal szemben álló szabadságvágy, a valahová tartozás igénye univerzális problémák, és későbbi életszakaszokban is nagyon erősen meghatározzák az identitásunkat. Tehát nem pusztán egy coming-of-age történetről beszélhetünk, pláne, ha összevetjük a könyvben Titus menekülését Gormenghast várából azzal, hogy már felnőttként maga Peake is hosszú évekre hátat fordított Londonnak, és Sark szigetére költözött.
Ezeket a fontos témákat teszi nagyon jól olvashatóvá Peake borzasztóan eredeti és bravúros stílusa, aminek köszönhetően ez a vaskos könyv tényleg nagyon gyorsan magával ragadja az olvasót. Izgalmas ráismerni a vár lakóiban az emberi gyarlóság egy-egy aspektusának élő megtestesülésére, és lassanként megérteni, miért is olyan fojtogató és mégis otthonos ez a környezet Titus és a könyv antihőse, Steerpike számára. Egészen különleges, ahogy a szerző ezen a két figurán keresztül mutatja meg, hogyan adható közel azonos élethelyzetekre két nagyon eltérő válasz, amelyekre még azt sem tudom mondani egyértelműen, hogy az egyik jó, a másik pedig rossz lenne.
Peake zsenialitása abban rejlik, hogy Tolkiennel ellentétben nem osztja fel a világot jókra és gonoszokra, meghagyja az olvasónak a véleményalkotás szabadságát. Az olvasó nagyon hamar rájön, hogy nem tud száz százalékig azonosulni egyetlen szereplővel sem, a legtöbbükben egyaránt talál szerethető és ellenszenves, sőt, kifejezetten viszolyogtató tulajdonságokat is. Ugyanígy a döntéseik sem konzekvensen ártók vagy jobbítók, ahogyan a hús-vér embereké sem.
Számomra mindenképpen 2020 egyik legjobb és egyértelműen a legkülönlegesebb irodalmi élménye A Gormenghast-trilógia, amit jó szívvel tudok ajánlani mindenkinek, különösen azoknak, akik készen állnak arra, hogy nagyobb nyitottsággal forduljanak az őket körülvevő világ és saját maguk felé.
A cikk képeihez Mervyn Peake rajzait és Váradi Zsolt könyv- és borítóterveit használtuk fel.