– avagy a szegény kis műfordító klapec nyöszörgései 2019-ben ismertem meg Bartholomaeus Platinát. Egy ismerősöm, név szerint Cserna-Szabó András mutatott be neki, aki a kultúriparban dolgozott. Akkor még nem sejtettem, hogy Platinával, illetve latinul írt […]
Címke: szakácskönyv
3+1 könyv konyhatündéreknek
Ó, azok a csodálatos szakácskönyvek! Komolyan, annyira guszták, hogy már a fotelben heverészős végiglapozgatásuk is élmény, pedig még be sem tettük a lábunkat a konyhába. Amikor aztán a tettek mezejére lépünk, akkor sem okoznak csalódást, […]
Négykezes fakanálra: az örömfőző és a felfedező
Péterfy-Novák Éva és Szentesi Éva első közös kötetükben nem csupán ételekről mesélnek, hanem olyan történeteket is megosztanak velünk, amelyből kirajzolódik kettejük barátsága. Az egymásnak válaszolgatós novellák mellett megjelennek még a gyerekkori emlékek, a kicsi és […]
Az ősz sztárja a gomba – Főzz 7-félét Jamie-vel
Jamie Oliver az elmúlt 20 év alatt „tévés szakácsból” a gasztronómia megkerülhetetlen alakjává vált. Tévéműsorai futnak, könyvei jelennek meg, részt vett a brit közétkeztetés reformjában, nehéz sorsú fiataloknak indított főzőiskolát, majd alkalmazta őket étteremhálózatában, a […]