Peter Jackson nagyszabású, új Beatles-filmjének kísérőkötetét hamarosan a magyar olvasók is kézbe vehetik. A Get Back fordítója, Ipacs Tibor korábban már mesélt a kötetről a Nyugati tér blognak. A megjelenéshez egyre közeledve hangolódásképpen most hazánk egyik legnagyobb Beatles-szakértője, Benedek Szabolcs író nyújt betekintést a gombafejűek páratlan működésének (egyik) utolsó fejezetébe. A könyvet egy nagyszabású, egész napos programmal mutatja be az Egri Road Beatles Múzeum december elején: beszélgetés a könyvről, előadások és persze Beatles-dalok minden mennyiségben.
A Get Back néven ismertté vált felvételsorozat a Beatles történetének leghosszabb fejezete: több mint fél évszázadot ölel fel, és sokáig úgy tűnt, hogy nem sikerül végigírniuk.
Benedek Szabolcs írása a Nyugati tér blogon
Azt követően, hogy az együttes 1966 augusztusában fölhagyott a turnézással – azért, hogy a kreatív energiát ne sikoltozó rajongók kielégítésére, hanem mélyebb és összetettebb zenei és művészeti projektekbe fordítsa –, több, akkor eszementnek látszó elképzelést is valóra váltottak, amiket azóta a popkultúra mérföldköveiként szokás emlegetni. Leforgatták az első olyan, ahogy akkoriban nevezték, promóciós filmeket, amelyek a zenekar tagjait nem hangszerrel a kezükben, hanem az adott dalra reflektáló környezetben ábrázolta. Mondhatjuk, hogy ezek a kisfilmek voltak az első videóklipek. Megcsinálták egy képzeletbeli zenekar képzeletbeli koncertjének képzeletbeli lemezét. Saját kezűleg forgattak filmet, amelyhez a forgatókönyvet egy papírfecnire írták. Elmentek Indiába megvilágosodni, majd az ott született dalaik dupla nagylemezen láttak napvilágot. Egy korábbi slágerükből egész estés rajzfilm készült. Saját, újonnan alapított lemezkiadójuk később világhírűvé vált tehetségeket fedezett fel.
1969 elején pedig azzal az elképzeléssel vágtak bele az új évbe, hogy filmre veszik, ahogy dalokat írnak, elpróbálják, a stúdióban rögzítik, majd élőben eljátsszák közönség előtt. Utóbbihoz további nagyszabású tervek születtek, például, hogy kibérelnek egy óceánjárót vagy egy amfiteátrumot a mediterrán térségben. Úgy gondolták, hangzásban és felállásban visszatérnek a gyökerekhez, azaz a gitárokhoz és a dobhoz, stúdióeffektek és extravagáns tónusok mellőzésével. (Ezért is kapta a projekt az egyik dal nyomán a Get Back elnevezést.)
Az viszont, hogy az ötlet egésze akkor kudarcba fulladt, jelzi, hogy a Beatlesben munkálkodó szinergia és kreatív erők kimerülőben voltak. Bár a januárt végigdolgozták, és több mint száz órányi hang- és filmfelvétel készült, a hónap végén abban a tudatban hagyták ott a stúdiót, hogy az egészből nem lesz semmi. John Lennon később minden idők legnyomorúságosabb felvételi időszakának nevezte ezt a pár hetet, amelyet George Harrison egyszerűen a legrosszabb korszakként emlegetett.
Hiába ismerték régóta a rendezőnek kiszemelt, lelkes és mindenben együttműködő amerikai Michael Lindsay-Hoggot, és hiába szokták meg az elmúlt évtized alatt a kamerákat és a reflektorokat, a stáb jelenlétében mégsem tudtak teljesen ellazulni. A zenekar tagjai közötti, az érettebbé válásukkal egyre markánsabban különböző személyiségjegyeikből fakadó feszültségeket fokozta, hogy Lennon mellett mindvégig jelen volt új barátnője, az avantgárd művész, Yoko Ono is, aki ritkán szólalt meg, de árgus szemekkel figyelte a banda produkcióját. (Tegyük hozzá, más Beatles-feleségek, illetve -barátnők is időnként tiszteletüket tették a stúdióban.) A hangok több tekintetben is falsnak bizonyultak. A személyi ellentéteket erősítette, hogy Lennon az egyébként magyar származású Allen Kleint bízta meg üzleti nehézségeik megoldásával, amire a többiek áldásukat adták, kivéve Paul McCartney-t, aki egyre inkább az együttes ötletgazdájaként és motorjaként tevékenykedett. A sértődött hangulaton azzal sem sikerült javítani, hogy a felvételeket áthelyezték a saját stúdiójukba, illetve hogy meghívtak rá egy billentyűst, Billy Prestont is.
A fellépésből végül annyi valósult meg, hogy 1969. január 30-án a Beatles londoni irodaházának tetején adott egy be nem jelentett koncertet, amelyen az új dalok egy részét játszották, és amelynek 40 perc után a rendőrség vetett véget, csendháborítás miatt. Az együttes tagjai anélkül széledtek szét, hogy a felvételek sorsáról döntés született volna. Mindenki a saját ügyeit intézte. Úgy tűnt, mindennek vége, mígnem 1969 késő tavaszán Paul McCartney megint összetrombitálta a bandát, mondván, a kudarcba fulladt helyett csináljanak egy másik lemezt. A Beatles még egyszer, utoljára megrázta magát, az 1969 szeptemberében megjelent Abbey Roadot legjobb albumukként szokás emlegetni.
Az 1969. januári felvételek javából még az év tavaszán, majd 1970 elején két mix is készült. Tervek is születtek a Get Back című lemezhez, amely küllemében első, Please Please Me című albumukra hajazott volna. Ez azonban megint nem valósult meg. 1970 elején Lennon az amerikai Phil Spectort kérte fel arra, hogy próbáljon valamit kezdeni a kígyózó magnótekercsekkel. Spector kimazsolázta a felvételek javát, aminek köszönhetően 1970 májusában megjelenhetett a Let It Be című nagylemez, sőt egy 80 perces mozifilmet is bemutattak, amely a következő évben a legjobb filmzene kategóriában Oscar-díjat kapott.
Ám amikor ezek történtek, a Beatles már megszűnt létezni. A rajongók és a szakma Spector szemére vetette, amiért az albumon nem a megszokott Beatles-hangzás hallható. Pedig Spector tényleg a felvételek legjavát, a leghasználhatóbbakat válogatta össze, és mint saját útját járó, szuverén egyéniségtől nem is lehetett tőle elvárni, hogy elődjét, George Martint másolja. A Let It Be című filmet viszont hamar levették a mozik a műsorról. A nyolcvanas évek elején VHS-kazettán még lehetett kapni, azonban hivatalos DVD-kiadása mindeddig nem jelent meg. Dacára annak, hogy az utóbbi húsz évben ez többször felmerült, és a rajongók is követelték. Ám az, hogy a veszekedések és az együttes tagjai közötti feszültség jelen van a filmben, és a zenekar többször is hamisan játszik, nem fért bele a gondosan őrzött Beatles-imázsba.
Számtalan újabb megvalósulatlan, illetve részben megvalósult elképzelés után – 2003-ban Let It Be… Naked címmel kiadtak egy nagylemezt, a reklám szerint az eredeti, Spector-mentes felvételekkel, ami nem teljesen volt igaz – A Gyűrűk Ura filmtrilógia rendezőjét, Peter Jacksont kérték föl, hogy az 1969. januári filmtekercsekből egy vadonatúj filmet vágjon össze. A cél az volt, hogy az eredeti Let It Be rossz kicsengése helyett megmutassák, hogy az az időszak egyáltalán nem volt annyira depresszív, mint amennyire emlegetni szokás. A projektet az eredeti megjelenés 50. évfordulójára, 2020 tavaszára időzítették, de a pandémia miatt másfél évet csúszott. A csomag része a 2021. november végén streamen bemutatandó új Beatles-film mellett egy koffernyi méretű lemezgyűjtemény, amely tartalmazza az újrakevert Let It Be, illetve az eredetileg elképzelt Get Back albumot, és több, eddig dobozban maradt felvételt. Valamint itt van ez az impozáns kötet is, amely a felvételek során rögzített stúdióbeszélgetések leiratát tartalmazza – a Beatles tagjai megvitatják és próbálnak rendet vágni az elképzeléseik között –, számos, ezekben a zajos és minden nehézségükkel együtt is kreatív hetekben készített fotóval megspékelve.