Nyitottan a világra – Isten éltesse Pataki Ágit!


A pandémia közepén az Instagramot pörgettem, amikor belebotlottam Pataki Ági posztjába arról, hogy úgy döntött, nem festeti tovább a haját, hanem megmutatja természetes, ősz színét. Először nem is az fogott meg, hogy ennek önmagában mekkora jelentősége van, hanem az, hogy egy csaknem hetvenéves nő milyen természetes módon van jelen a jóval fiatalabbak terepének számító Instagram világában.

A kétezres évek elején néhány hónapot az Egyesült Államokban töltöttem, és ott tapasztaltam meg először, mennyire másként is lehet viszonyulni az öregedéshez, mint ahogy itthon, Magyarországon tesszük. A felismerés egy végtelenül kedves, hetven felé járó nőhöz, Shirley-hez kapcsolódik. Shirley nem volt különösképpen jómódú, nem engedhette meg magának például, hogy nyugdíjas kora ellenére ne dolgozzon, de mindennap tűzpiros rúzst használt, és mindig olvasott. És azt hiszem, ezzel el is érkeztünk a lényeghez: adj magadra kívül és belül, ápold a tested és a szellemed, légy nyitott, kíváncsi, érdeklődő. Ez az örök fiatalság titka, és – azt hiszem – ez Pataki Ági titka is.

Pataki Ági Instagram-posztjait elnézve azonnal elhatalmasodott rajtam a küldetéstudat: tudtam, hogy könyvet szeretnék íratni Pataki Ágival, mert mindaz, amit képvisel, kulcsfontosságú a magyar nők, a magyar társadalom számára. Megbeszéltünk egy személyes találkozót, és kíváncsian vártam, hogy Ági milyen a való életben. Mert a közösségi média egy dolog, a valóság pedig sokszor egy másik.

De nem Ági esetében, aki olyan lendülettel és energiával érkezett a találkozóra, hogy a szó szoros értelmében alig tudtam lépést tartani vele. És az a lendület és professzionalizmus, az a derű és szerénység, amit az első beszélgetéskor megtapasztaltam, végigkísérte a Nyitottan a világra című könyv elkészülésének teljes folyamatát. Alig vártam, hogy megszülessen a kézirat, annyira kíváncsi voltam, mit mesél Ági önmagáról, a karrierjéről, a döntéseiről, arról a nem mindennapi életútról, ami a kifutótól a filmes világig vezetett, és ami még közel sem ért véget. A könyv elkészült, Pataki Ági pedig ma hetvenéves.

Hogy mit kívánok Pataki Áginak a születésnapjára? Azt, hogy a könyv, amit írt, elérje a célját: inspiráljon minél több nőt arra, hogy Ágihoz hasonlóan nyitottan, tartalmasan és boldogan éljék az életüket.

Gyuricza Eszter