A Térey János Káli holtak című regénye alapján készült darab bemutatójára készül a Katona József Színház társulata. A színpadi változatot Dömötör András és Bíró Bence írta, a történet főszereplőjét, Csáky Alexet Tasnádi Bence alakítja. Térey János egy nyaralás alkalmával a Káli-medencében beleütközött a Fear the Walking Dead című sorozat óriásplakátjába. Ebből és POSzT-válogatói élményeiből indult ki utolsó, 2018-ban megjelent, Káli holtak című regényében.
Zombiapokalipszis készül a Káli-medencében. A régen eltűnt falvak egykori lakói a temetőkből kikelve elözönlik a festői tájat, betörnek az újvonalas gasztropanziókba és biofarmokra: egész nyáron forog a Káli holtak című új magyar sorozat a fiatal sztárszínész, Csáky Alex főszereplésével. Akinek aztán a Füst Milán Színház római vendégjátékán a kificamodott időt kell helyre tolnia a trianoni Hamletként elhíresült előadás címszereplőjeként. Majd indul az évad, kezdődnek az új próbák – „mindig az a kurva rohanás”. Alex pedig harapja az életet, a szerepeket, a sikereket, egyre magasabbra szalad, mígnem a csúcson beleszédül az őt figyelő mélységbe…
A Káli holtak premierje szeptember 17-én lesz. Térey János ma lenne 51 éves.
Dömötör András rendező exkluzív írása a Nyugati tér blognak
Talán még nem tartottam a regény első harmadánál sem, amikor felhívtam Jánost. A buszon ültem. Siettem, ahogy egy buszon ülve sietni lehet. Hirtelen ötlet volt, csupa feltételes mód, az egész helyzetben volt valami számomra is váratlan, miközben én magam generáltam. Mondtam neki, hogy éppen elkezdtem csak a Káli holtakat, de azon kaptam magam, hogy már egy előadást nézek, és kérdeztem, benne lenne-e abban, hogy adaptáljuk, amennyiben kitart a lelkesedésem. János kedvesen, élesen és egy kicsit titokzatosan azt mondta, jussak el a végéig először, de persze odaadja és örül, bár neki magának nem lesz ideje dolgozni egy színpadi verzión. Sorolta, mi mindent csinál, miért nem fér bele, mellékesen azt is említette, hogy azért ott van egy-két új eleve színpadra írt szövege is. Ezekről tudtam, ismertem is párat és szerettem is őket, de nekem nagyon ez kellett. Tulajdonképpen szabad kezet adott, és biztosított róla, hogy majd ránéz.
(fotó: Jelenkor Kiadó)
Még egyszer beszéltünk, pár hét múlva. Aztán János meghalt. Erről nem tudok írni, nincsenek írói eszközeim hozzá, a tény írásos rögzítésétől is zavarban vagyok. Ekkor még csak egy terv volt a fejemben, hogy mit kellene csinálni a regénnyel, de hirtelen minden még erősebben róla kezdett szólni. Tegyük félre, hogy egy színész, Csáky Alex a főszereplő, pontosabban írjuk le így: egy Budapesten, Magyarországon élő és dolgozó, érzékeny, öntörvényű, minőségre és sikerre egyaránt törekvő művész fejébe látunk bele, akit elpusztít ez a közeg. És nemcsak az igénytelenség, a hülyeség, a hatalommániás felettesek gyilkosak, hanem a történelmi örökségét feldolgozni képtelen társadalom is, ahol a politika nagyon ügyesen húz hasznot mindkét oldalon az indulatokból, és ha valaki, mint Térey János vagy mint Csáky Alex egy belső mércét használ, és nem igazodik a közeg sémáihoz, akkor bekategorizálhatatlanná és sokszor értelmezhetetlenné válik. Annyi művészt látok, és nemcsak a jobboldaliaknak nevezettek között, akik konkrétan mintákat ismételnek, hogy biztosítsák a helyüket itt vagy ott. Ez engem személy szerint végtelenül fáraszt és untat. Megúszósnak érzem. És csak látszólagosan bátornak, hiszen miközben keményen fellépnek valami ellen, valójában a saját közegüktől remélnek hátba veregetést.
Elkalandoztam, illetve elkezdtem az előadásunk felé gravitálni a gondolataimmal. Szeretem János és a regény politikai különvéleményét, ezzel mélyen tudok azonosulni. Ha nem is értek vele mindenben egyet – például a nőábrázolások kicsit macsósak nekem –, de frissítő egy autonóm gondolkodó világában elmerülni. Az utóbbi években főleg Németországban dolgoztam, és a magyarságomat fordítva tanultam meg. Szeretnék erről beszélni a Káli holtakon keresztül, hogy milyennek látom Magyarországot, a jobb- és baloldali kategóriákat elhagyva. E nélkül a politikai olvasat nélkül a rendkívül részletgazdagon és élvezetesen ábrázolt filmes és színházi közeg nem húzott volna be. Ezért több a Káli holtak egy egyszerű színházi regénynél.
Persze azt tudtam, hogy nagyon jó lesz elidőzni ezzel az előadással, és valóban, vadállatian jók a színházi próbák próbái, és a forgatási jelenetek, de ahogy írtam, ez nem lett volna elég. Ez a mi közegünk, ez az én közegem – erről mindent tudunk. Harmadiknak ott vannak a zombik. Valószínűleg Jánosnak ez a zombiapokalipszis inkább egy kaland volt, nekem még ez a horror-szál is otthonos. Régóta nagyon szeretem a műfajt, miközben nem nézek horrorfilmeket – de lenyűgöz a szörnyek filozófiája, esztétikája, a halállal, a misztikummal és az erőszakkal való átmenet nélküli foglalatoskodás. (A fellelhető részletekből rekonstruáltam, felépítettem játékból, persze kiegészítésekkel, hogy hogy nézne ki a valóságban a regényben ábrázolt magyar zombisorozat egy évada, még az epizódok címeit is kitaláltam.)
A Káli holtak című előadás díszletének részletei
(fotók: Dömötör András)
Itt szeretném megemlíteni, hogy Szőllösi Géza képzőművésszel kitaláltuk és felépítettük hat négyzetméteren ezt a világot, az előadásban kamerák segítségével élőben filmezünk benne – ezt azért is írom le, mert készítettem pár képet a terepasztalunkról, amiket most meg is osztok az olvasókkal. Szóval adott egy színházi és filmes közeg, és egy másik, még mesterségesebb színes pokol, a zombiké. Adott a politikai olvasat, és lehetne írni arról is, hogy a regény, és reményeim szerint az adaptáció Budapestről is beszél, de éppen a lényeget hagytam ki, vagy tartogattam a végére. Csáky Alex egyes szám első személyben beszél, igazából egy óriási monológot olvasunk, ahol minden és mindenki az ő szemszögén keresztül jelenik meg, miközben sokszor egybe- vagy szétcsúsznak a valós vagy mesterséges helyzetek – és én ebben valami eredendően színházi dolgot láttam meg. Az adaptáció szerepegybevonások rendszerére épül, azaz Alex életének minden szintjén ugyanazok az arcok jönnek szembe, és ez óriási asszociációs és teátrális teret nyit meg. Számomra ezen a ponton válik az adaptáció önálló alkotássá, és nem egyszerűen a regény tükrözése. Persze, aki a regényt szeretné a színpadon látni, azt érzem most, egy héttel a bemutató előtt, nem fog csalódni, de azért elég sok mindent átalakítottunk. Hirtelen arra gondoltam, vajon tetszene-e Jánosnak, és úgy érzem, igen. Amikor azt írom, hogy azért igazából más, akkor ezt azzal a tisztelettel írom, hogy Térey-darabot nem tud más írni, csak János maga. Annyira tele van a fejem a Káli holtakkal most – napi átlag 10-12 órát töltök vele hat hete, és eleve két éve cipelem –, hogy átmenet nélkül kezdtem el írni ezt a beszámolót, és most szembesülök vele, hogy bár érzem, hogy jó lenne egy frappáns-stréber lezárás, mivel nem volt tervem a szöveggel, nem tudom, hova fusson ki. A lényeget, azt hiszem, elmondtam. Nagyon bízom abban, hogy egy jó dolgot hoztunk össze.
A Káli holtaknak lelke lesz. A többi nekem már szinte mellékes.
Nyitókép: Dömötör András portréját Dömölky Dániel, Térey János portrétját Máté Péter fényképezte