3+1 könyv nőkről nőknek


Női történetek? Emberi történetek, amelyek nőkkel esnek meg. Hetven vagy hatvan évvel ezelőtt. Vagy éppen tegnap. Kanadától Párizson át Budapestig száguldozunk a női sorsokban, a lassú visszaemlékezéstől a pergő thrillerig ebben a válogatásban. „I’m every woman”, mi vagyunk ezek a nők, ezek a mi történeteink. Aki nő, azért olvassa. Aki férfi, azért. Ha mind a négy történetre kíváncsi vagy, most tiéd lehet mindegyik kötet, hiszen a negyedik könyv a mi ajándékunk.

Margaret Atwood: Macskaszem
(Jelenkor Kiadó, fordította: Csonka Ágnes)

A kiskamasz Elaine különös megfigyelőképességgel rögzíti környezete részleteit, amelyeket még évtizedek távlatából is elő tud hívni. Illatok, rúzs- és posztóárnyalatok, fáradt mozdulatok, viccesen elrontott rovarrajzok. „Szűkös hátsó nézőpontomból jól látom a családtagjaim fülét. Apámé a haját a gallyaktól, a fák nedvétől és a hernyóktól védő öreg nemezkalap karimája alól kandikál ki, nagy, és puhának tűnik, hosszú cimpával – olyan, mint egy manó füle, vagy valamelyik hússzínű, kutyára emlékeztető mellékszereplőé a Miki egeres képregényekből. Anyám haja oldalt feltűzve, így hátulról jól látszik a füle. Keskeny, a teteje törékeny, mint egy porceláncsésze füle, bár ő maga nem az. A bátyámé kerek, mint egy aszalt sárgabarack vagy mint a zöldes színű, ovális fejű földönkívüliek feje, amiket a színes ceruzáival szokott rajzolni. Erős, sötétszőke, egyenes haja rálóg kerek fülére és a nyakára. Stephen nem hajlandó hajat vágatni.”

Elaine-ből festő lett, aki életmű-kiállítása miatt visszatér fiatalsága színterére, Torontóba. Felidéződnek emlékei, és lassan kibomlanak az élet nagy történései: barátság, árulás, kegyetlenség, vágyakozás, fájdalom. „Ez itt az életem közepe. Helyként tekintek rá, olyan, mint egy folyó közepe, egy híd közepe, félig átjutottam, félig még itt vagyok. Mostanra elméletileg már fel kellett halmoznom mindenfélét: vagyontárgyakat, kötelezettségeket, eredményeket, tapasztalatot és bölcsességet. Komoly embernek kellene lennem.”

Nem csak Elaine figyelt. Őt is figyelték. És életét lassan átszőtte a szorongás. „Mit tudsz felhozni mentségedre? – kérdezte mindig Cordelia. Semmit, feleltem én ilyenkor. Ezt a szót az idők során önmagammal kapcsoltam össze, mintha én semmi volnék, mintha egyáltalán semmi nem lenne ott.

Tegnap este éreztem a semmi érkezését. Még nem járt közel, de már úton volt, mint egy szárny rebbenése, mint amikor hűvösebbre fordul a szél, mint a visszaáramló hullám első, enyhe rántása.”

Nyugodt elbeszélői hang, lassú sodrás, a látszólagos mozdulatlanságból kibomló történések. „Egyszerű, de rafinált, szórakoztató, mégis elgondolkodtató, mindig más, de ugyanaz” – mondja Atwood szövegeiről a fordító, Csonka Ágnes. Atwood 1988-as regénye, a Macskaszem most először jelent meg magyarul.

Fábián Janka: Julie Könyvkuckója
(Libri Kiadó)

Julcsit A könyvárus lány című kötetben ismerhettük meg, akkor az ötvenes években jártunk. Az 1956-os forradalomban elveszítette a szüleit, nővére pedig eltűnt. Julcsi Amerikában kezdett új életet, ahol a szintén magyar származású újságíró, a tűzrőlpattant Ági lesz a legjobb barátnője.

A második kötet, a Julie Könyvkuckója cselekménye 1963-ban kezdődik a Kennedy elleni merénylettel, és sok bonyodalommal folytatódik. Dallas és Pine Creek, Saigon és Budapest; háború és szerelem, férfiak és féltékenység, nyomozás és könyvek, könyvek, könyvek, Truman Capote-től Szabó Magdáig. És egy életre szóló barátság. „Testvérem helyett testvérem voltál.”

Mint a szerző meséli Janka Könyvkuckója YouTube-csatornáján, épp a tavaszi karantén időszakában foglalkozott a vietnami háborúval, ami kissé megterhelő volt neki lelkileg. De hát aki történelmi regények írására adja a fejét, az nem nagyon úszhatja meg háborúk nélkül…

Ahogy már megszokhattuk, a borítón egy bájos nőalak áll a középpontban, akinek nem látjuk az arcát: Fábián Janka szándéka az, hogy ne készen kapjuk a főhős arcát, hanem a fantáziánk is dolgozzon. És ez így is lesz az izgalmakkal teli történet utolsó oldaláig…


Guillaume Musso: Egy párizsi apartman
(Park Könyvkiadó, fordította: Sárközy Éva)

Párizs… A romantikus, a bájos, a fényes. Ja, nem. A koszos, a veszélyes, a csúnya. És még sztrájk is van. Így indul Gaspard, a mogorva amerikai író újabb párizsi alkotóútja, és a borzalmas kezdetet csak tetézi, hogy a számára kibérelt kellemes művészlakáson egy félreértés folytán osztoznia kell egy londoni rendőrnővel, Madeline-nel, aki pihenni jött ide. Sorsuk egyre jobban összefonódik, miután a lakás egykori tulajdonosának három eltűnt festménye után nyomoznak közösen. Hat nap története, egy különös karácsony Párizsban. Az utolsó oldalig letehetetlen thriller, krimi és dráma egyben.

Guillaume Musso az egyik legnépszerűbb kortárs francia író, akinek a regényeit több mint negyven nyelvre fordították le, stúdiók versengenek a történetek megfilmesítési jogaiért. Saját bevallása szerint tízéves koráig csak a képregények érdekelték, ám akkor elolvasta Emily Brontëtől az Üvöltő szeleket, és megváltozott az élete. Ezután falta a könyveket, és amikor tizedikes korában a franciatanára egy házi novellaversenyt hirdetett, elindult és megnyerte. Ő lepődött meg a legjobban. Mi nem vagyunk meglepve.

Musso saját bevallása szerint nagy filmrajongó, és rengeteget tanul napjaink remek sorozataiból. Nem csoda, ha az ő történetei is majd’ leugranak a lapokról, annyira plasztikusak a figurák, annyira jó az egymást váltó színek ritmusa, annyira pergő a cselekmény.

Külön elbűvölő, hogy új regénye egyik „főszereplője” maga a művészet, amiről a könyv alcíme ezt állítja: „A művészet hazugság, ami közelebb visz az igazsághoz”.

Benedek Ágota: Rumbarumbamm
(Libri Kiadó)

Igen, neki kell futni párszor a címnek, de aztán hamar megjegyezzük, ahogyan Benedek Ágota nevét is, csak azon csodálkozunk, hol rejtőzött idáig. Valójában egyáltalán nem rejtőzött, csak más műfajban utazott, például filmforgatókönyveket írt. Az általa jegyzett Űrpiknik című filmet várhatóan hamarosan bemutatják. Időközben viszont megírta ezt „a kibaszott karanténnaplót”, ami blognak indult és végül könyvben öltött testet, és amit elég nehéz letenni, pedig tulajdonképpen semmi különös nem történik benne. Semmi különös, csak az életünk.

„A régi időkben minden gátlás nélkül megtettem, hogy kávéval, pizsamában mentem le. Cipőt húztam zokni nélkül a szorongósan izzadós kis talpamra, télikabát, ha úgy van, kávé, és le. Értem, hogy így kinézni, az az Olsen ikreknek egy sima munkanap.

Viszont én a 12. kerületben lakom Budán (uh, és tegnap még azt gondoltam, a Peti azért lesz mérges, mert azt mondtam, hogy nagy a feje), és szoktam attól félni, hogy feljelentenek. Vagy azért, ahogy élek, vagy azért, mert valaki kiolvassa a tekintetemből, hogy már elmúltam harminc és még nem szeretnék szülni.”

Y-generációs nyavalygások eszmefuttatások, szorongások, filmes utalások, káromkodások. Helyettünk is. Vigyázat, explicit tartalom. Seggpattanás, hogy mást ne mondjunk. Pironkodunk, kuncogunk, sírva röhögünk, majd a sírva röhögés a torkunkra forr. Mert azért nemcsak móka-kacagás. Hanem.

„Le kell szoknom a magamban beszélésről, meg általában arról, hogy beszélek.” Le ne szokj, Ágota, könyörgünk, le ne szokj!

Dudics Emese