Az elfogult olvasó

50 kortárs magyar mű. 10 nyertes. 5 év. A Libri irodalmi díjakat az idén különleges körülmények között, május 13-án, online adják át. Ma éjfélig a közönség is szavazhat, hogy melyik könyv (vagy szerző) a kedvence az idei tízes listáról. A Jelenkor Kiadó igazgatója, Sárközy Bence megírta a Nyugati tér blognak, ő hogyan olvasta a két jelenkoros jelölt – Babarczy Eszter és Láng Zsolt – könyvét.

„Életem egyetlen említésre méltó képét kamaszkoromban sikerült összehoznom. A macskánkra ráadtam húgom, Zsuzsi babájának komplett székely népviseletét alsószoknyástul, lajbistul, főkötőstül. Míg az apámtól kölcsönzött tükörreflexes géppel bajlódtam, a macska eltűnt, de kis idő múlva visszatért, szájában lerágott fejű patkánnyal, amelyet jóízűen enni kezdett a teraszunkon, a nádfonatú asztal alatt. Így fényképeztem le: furcsa arcú, báli ruhás menyecske rágcsál egy véres patkánytetemet a fényképezőgép lencséjébe bámulva.” Ezeket a mondatokat Láng Zsolt Bolyai című regényének a szerzővel azonos nevű elbeszélője mondja az egyik korai fejezetben, amelyben a címszereplő életregényének alkotási körülményeiről mesél. A regényírás regénye és Bolyai regényes élete aztán egymásból ki-be járva folynak több száz oldalon át – meghatározó élmény, még az olyannak is, mint én, akinek a kezében rendre megfordulnak meghatározó könyvek. Amikor a főszerkesztőnk, Nagy Boglárka először említette a kéziratot és a címet, egyszerre kezdtem örülni és szorongani: Bolyai izgalmas figura, Láng Zsolt kiváló író, de ott a téma adta nehézkedés – a történelem és a művelődéstörténet nagyjairól szóló megannyi giccsregény. Az írásban való feltámasztással járó buktatók sora: az azóta eltelt idővel összefüggő tudáson keresztül az eltávolodott nyelvállapoton át a hiteles megszemélyesítés útját kísértő személyeskedésekig. Aztán gyorsan olvasni kezdtem, és a szorongásnak, ha jól emlékszem, valahol itt a macskás rész táján vége szakadt. Utána már csak egyszerűn jó volt egy új magyar nagyregényt olvasni, ami olyan természetességgel bontja ki és mutatja fel a kultúránkat, mint ama macska a patkányt: a népviselet alól kivérző (olykor kicsillogó), a kegyetlenségig játékos és fékezhetetlen valóságot. Nyelvet alkot, amelyen megidézheti a két Bolyai, apa és fiú rivalizálását, és önmagába emeli a keletkezéstörténetét, ahogyan azt a regényműfaj legemlékezetesebb alkotásai teszik.

„Akkoriban én nem voltam otthon abban a lakásban, anyám volt otthon. Három hónapja laktam újra vele, ennyi telt el azóta, hogy hazajöttünk Amerikából, hozzá. Nem voltam jó lány. Hazajöttem, de valójában nem akartam, nem akartam anyámmal lenni. Rossznak éreztem magam, mert letepert a szörnyű harag, hogy ezzel a félresikerült anya-lánya viszonnyal nem tudtunk kezdeni semmit, és lám, eltelt az élet. Némán feküdtem a lakás egyik szobájában, bámultam a plafont, és időről időre felkeltem, hogy adagoljam neki az oxigént. Ennyire tellett.” Ezt Babarczy Eszter A mérgezett nő című elbeszéléskötetében olvasom, miközben zavarban vagyok szinte végig. Olyan fájdalmasan izgalmasak ezek a nők ebben a könyvben, olyan erősen jön át a személyes élmény a tárgyától mindig jó arányérzékkel távolságot tartó elbeszélés tiszta mondatain… Nem tudom letenni, még ha az intimitásába vetett pillantás feszélyez is. Annyira kíváncsivá tett, hogy végigérve újrakezdtem a Nagymamától. A jó könyvek szűkségéből mindig egy kicsit széjjelebb húzzák az embert, hogy több férjen bele, és ez a kötet nagyon alkalmas erre.

Mindkét könyvet tavaly ősszel adtuk ki, és mindkettő az idén ötéves Libri irodalmi díj várományosa. Ma éjfélig még – ide kattintva – szavazhat rájuk, akinek tetszettek. Én elfogult vagyok, pedig csupa jelentős szerző műve van mellettük a tízes listán. A jelenkoros szerzők közül korábban Forgách András (Élő kötet nem marad, 2016), Térey János (A Legkisebb Jégkorszak, 2016; Őszi hadjárat, 2017), Nádas Péter (Az élet sója, 2017; Világló részletek, 2018), Varró Dániel (Mi lett hova?, 2017), Földényi F. László (A melankólia dicsérete, 2018), Peer Krisztián (42, 2018), Tolnai Ottó (Nem könnyű, 2018) és Simon Márton (Rókák esküvője, 2019) szerepeltek rövidlistákon. Két éve Tompa Andrea az Omertával nyerte el a szakmai elismerést. A Helikonnál Bödőcs Tibor (Addig se iszik, 2018), a Libri Kiadónál pedig Kepes András (Világkép, 2017) kaptak közönségdíjat.

A szerzők fotóját Gálos Viktor készítette.