Pető Iván: Szívek, lelkek, háború (Mozgó Világ, 2014. szeptember)
Egy férfi és egy leány, a kor normái szerint mindketten életük házasulandó idõszakában, a férfi némileg már azon túl is, megtetszenek egymásnak, s bár a két család támogatja a kibontakozó szerelmet, sõt a férfi rendszeres látogatója lesz a szüleivel lakó leány otthonának, befogadják, társadalmi okok miatt a nyilvánosság elõtt mégsem vállalható a kapcsolat, a házasság a reálisan belátható jövõben föl sem merülhet. Aztán jön a háború mindent fölforgató szörnyûsége, a leány és családja bujdokolni kényszerül, majd messze hazájától, távolban köt ki, a férfit közben szörnyû körülmények között fogságba vetik, szintén idegen földön. De egyszer minden borzalom véget ér, befejezõdik a háború, megtalálják egymást, a férfi tudásának és érdemeinek megfelelõ állásba kerül, megszûnnek az õket elválasztó társadalmi okok, a hosszú várakozás után végre összeházasodhatnak, és háború szaggatta országukból, illetve Európából együtt utazhatnak a férfi új munkahelyére, egy távoli, békés földrészre. Aztán otthon újra elviselhetetlenné válnak a viszonyok, a férfi, aki addig országát képviselte, szakít szeretett hazája vezetésével, és most már a feleségével együtt, kiszámíthatóan tartósan, végül egész életükre idegenben maradnak, így a nõ szintén emigrációba kényszerült szüleivel együtt rendezkednek be a távoli földön, részben átmentve az otthoni hagyományokat, részben persze végleg elfogadva az idegen világhoz való igazodást. A hosszú különélés, szenvedések, az egymás utáni sóvárgás után megszületik az ifjú házasok gyermeke, de néhány hónapos korában, orvosi figyelmetlenség következtében meghal. Születik még három közös gyermek, õk már nem vagy alig kötõdnek a család egykori, szerencsétlen hazájához, békében, kellemes miliõben nõnek föl, az amúgy is depresszióra hajlamos férfi azonban, aki viszonylag magas kort él meg, de már soha nem heveri ki a sors említett csapásait, s a nõ, az egykori leány is zárkózottá válik.
A sorsüldözött ország Magyarország, a kor az 1940-es évek, a szerelmeseket elválasztó társadalmi tényezõ a zsidótörvények, amelyek tiltják a keresztények és zsidók közötti házasságkötést. A leány már katolikusnak született, de zsidó származása a törvények szerint kitörölhetetlen, holott szülei még az elsõ világháború után katolizáltak, és már a nagyszülõk is asszimilált, vallásukat nemigen tartó zsidók voltak. A férfi, katolikus mamával, apja után reformátusként nõtt fel, állami tisztviselõ lett, akinek egész karrierje, szülei iránti felelõssége megroppan, ha eszébe jut, hogy szembefordul a törvényekkel.
A szülei történetérõl könyvében beszámoló szerzõ, a legfiatalabb gyermek, felnõve, már mit sem észlel az egykori borzalmas éveken át is kitartó szerelembõl, csupán az új hazában szokatlan, több generációs, együtt élõ család marad meg számára, az egykori hazai miliõ megõrzött maradványaival, a szülõk, nagynénik és nagyszülõk egymás közt használt idegen anyanyelvével. A történet megírásához az egyik legfontosabb lökést az adja, hogy anyja halála után, már felnõtt nõként a szerzõ megtalálja apja anyjához írt, elõle addig elzárt leveleit. Ezekbõl, naplóbejegyzésekbõl, az idõsebb családtagok kikérdezésébõl és más forrásokból bontakozik ki a számára addig nem ismert szerelem és a részben ismert korábbi élet története.
Ez a lányregényszerû alaptörténet. Persze, mint tudjuk, a fenti hangvétellel a Rómeó és Júlia is elõadható banális sztoriként. Ezt a könyvet azonban nemhogy nem Shakespeare írta, de szerzõje nem is aspirál irodalmi babérokra. Nem fikciót olvasunk ugyanis, hanem valós történetet, így a megtalált levelek sem egy meglehetõsen szokványos kerettörténet elemei. Mindez önmagában azonban nem változtat a lényegen: egy szerelmi történet, még ha nemcsak a szív és lélek fájdalmairól, hanem valódi aljas megalázásokról, kínzásokról esik is szó közben, megmarad magánérdekességûnek vagy banálisnak.
A magántörténet attól válik közérdekûvé, hogy a leány anyja révén Weiss Manfréd unokája, apja, Kornfeld Móric szintén a magyar gazdaság egyik legjelentõsebb tényezõje, s nagybátyja, anyja testvérének férje Chorin Ferenc, a két háború közötti magyar gazdasági élet legbefolyásosabb személye, aki Weiss Manfréd halála után átvette a Weiss-Kornfeld-Chorin család gazdasági birodalmának irányítását.
A férfi, Szegedy-Maszák Aladár szerény társadalmi, anyagi háttérrel rendelkezik ugyan, de sikeres karrierdiplomata, a háború alatt a Külügyminisztérium egyik legfontosabb részlegének, a politikai fõosztálynak a második embere, majd vezetõje, s mint ilyen, a különbéke-próbálkozások egyik kezdeményezõje, utazó képviselõje. Fentebb említett fogsága nem más, mint az 1944. március 19-i német bevonulás után „kiérdemelt” dachaui deportálás. A Weiss-Kornfeld-Chorin család tagjai ugyanekkor bujkálnak, de Chorin Ferencet és Kornfeld Móricot a németek elfogják, megalázzák, verik, deportálják, majd váratlan fordulattal az SS képviselõje vagyonuk átengedése fejében az egész, negyventagú Weiss-Kornfeld-Chorin családot, néhány túsz visszatartása mellett Portugáliába juttatja, ott is érik meg a háború végét. A férfi az 1945 utáni koalíciós kormány diplomatája lesz, washingtoni nagykövet, hazája képviseletében részt vesz a párizsi béketárgyalásokon, majd a magyarországi kommunista hatalomátvétel idején, 1947-ben megtagadja az ország képviseletét, az emigrációt választja.
Ezzel a háttérrel azért, minden lányregényes motívum dacára is, már több a könyv, mint a szerzõ szüleinek történelembe illesztett szerelmi története. Igaz, a köztörténet szempontjából legizgalmasabb fejezetek, Szegedy-Maszák külügyes tevékenysége, a sikertelen, ügyefogyott és illúziókra épülõ különbéke-próbálkozás, illetve szakítása a kommunista rendszerrel, valamint a Weiss-Kornfeld-Chorin família SS-szel kötött üzlete, megmenekülésük, jól ismertek, dokumentáltak. Ugyanakkor a rejtélyt például, hogy ugyanis a nácikat az utóbbiban mi motiválta, ez a könyv sem deríti ki, mint ahogy más izgalmas köztörténeti kérdésekrõl, mondjuk az emigrációban is megmaradó Horthy–Chorin-kapcsolatról sem mond érdemit.
Mégis, a magán- és a köztörténet összefonódásával, minden ismert tény és banalitás ellenére, egészében érdekes könyvet kapunk, amelyet talán olyanok is szívesen olvasnak, akikhez egyébként még egy ismeretterjesztõ munka sem jutna el.
Miközben leginkább Szegedy-Maszák Aladárt ismerjük meg – hiszen az õ levelei maradtak fenn, az õ köztevékenysége dokumentált –, az õ családjáról csak az elemi tényeket tudjuk meg. A történet hátterében a Weiss-Kornfeld-Chorin-család dominál, nemcsak társadalmi súlyuk miatt, hanem mert a szerzõ Amerikában velük élt együtt, õket ismerte igazán.
A mû fõ érdeme, hogy az ország életében is meghatározó szerepet játszó családról és fontosabb tagjairól hiteles magánéleti portrét kapunk. A köztörténet, szerelmi történet és a szenvedéstörténetek mellett az olvasó némi betekintést nyer a zsidónak számító fõúri család 1944. március 19. elõtti életébe, s a valódi high life-on keresztül érdekes metszetben látjuk a Horthy-korszak társadalmi viszonyait. Olyasmirõl, hogy a szerzõ apja hosszú ideig felsõházi tag volt, hogy Chorin Ferenc bejáratos volt Horthyhoz, csak mellékesen esik szó. Ugyanakkor kitûnik, hogy miniszterek és a keresztény elit tagjai, külországok diplomatái gyakori vendégek voltak a családnál. Egyáltalán, különösebb részletezés nélkül is némi képet alkothatunk a Weiss Manfréd-utódok életmódjáról. Például, hogy tavasztól õszig az egyik, 6000 holdas birtokukhoz tartozó, õspark közepén fekvõ, teniszpályás, úszómedencés – az egyébként ma is meglévõ – iregszemcsei méretes kastélyban éltek, annak minden kellékével, lovaglással, vadászatokkal, vendégeskedésekkel, meg hogy az év fordulóját rendszeresen egy másik, a derekegyházi, szintén ma is látható, ugyancsak jelentõs méretû, tízhektáros park közepén lévõ kastélyukban töltötték, amelyhez ugyancsak jelentõs, modern mezõgazdasági birtok tartozott, és így tovább.
A könyv erénye, hogy csak ritkán, akkor is szinte csak történelmi léptékû ügyekben ítélkezik, nem magasztalja a felmenõk köztevékenységét, nem érzi feladatának a magyarázkodó kommentálást, jellemzõen leginkább leírja például a morális kérdéseket felvetõ történeteket, a felmenõk választott magatartásához toleráns értelmezést ad, de lényegében az olvasóra bízza a véleményalkotást.
A 2013-ban kiadott eredeti, angol nyelvû mû cím, I Kiss Your Hands Many Times: hearts, souls, and wars in Hungary (Sokszor csókolom a kezeit: szívek, lelkek és háborúk Magyarországon), hûen jelzi, milyen mûfajra számíthat az olvasó. A magyar kiadás rövidített címe önmagában nem sokat mond, talán ezért is érezte szükségét a kiadó, hogy az egyébként igényes címlapon – mintegy alcímként – a szerzõnél jóval ismertebb Kati Marton szavait idézze: „Magyarország, Európa és a holokauszt történetének fontos, eddig el nem mesélt fejezete”.
A könyvet az teszi igazán rokonszenvessé, hogy nem is akar más lenni, mint ami. Noha végtelen hosszú azok listája, akiknek a szerzõ megköszöni segítségüket, de nem tesz úgy, mintha többet szeretne elérni, mint hogy hiteles dokumentumok, elõkerült családi levelek, mások elbeszélése és történeti feldolgozások, illetve valamennyi levéltári forrás alapján emléket állítson szüleinek, akiknek ajánlja is a mûvet.
A sallangtalan, fontoskodást, irodalmiaskodást kerülõ szöveg igényes fordításban jelent meg.
A könnyed olvasmányosság, ugyanakkor súlyos köztörténeti kérdéseket érintõ tárgy miatt érdekes lenne valamiféle olvasásszociológiai vizsgálattal kideríteni, ki miként olvassa a könyvet. Vajon ki hogyan idézi fel a mûbõl szerezhetõ ismeretek alapján a primer és szekunder történeteket, ki hogyan vélekedik a morális kérdéseket felvetõ helyzetekrõl, mondjuk arról, hogy a Weiss-Kornfeld-Chorin család tájékozottsága ellenére nem menekült el a háború kitörése után az országból, s vállalkozásaik jelentõs részben a háborús gépezetet szolgálták, vagy a kivásárlási történetrõl, miközben a zsidónak nyilvánítottak többségét iparszerûen megsemmisítették, és egyáltalán, jó lenne tudni, hogy egy ilyen történet, ez a könyv hogyan formálja, formája-e az átlagolvasó magyar történelemrõl, zsidóságról alkotott képét.
A teljes írás itt olvasható: http://www.mozgovilag.hu/?p=8493