Szívek, lelkek, háború

Pető Iván: Szívek, lelkek, háború (Mozgó Világ, 2014. szeptember)

Egy fér­fi és egy le­ány, a kor nor­mái sze­rint mind­ket­ten éle­tük há­za­su­lan­dó idõ­sza­ká­ban, a fér­fi né­mi­leg már azon túl is, meg­tet­sze­nek egy­más­nak, s bár a két csa­lád tá­mo­gat­ja a ki­bon­ta­ko­zó sze­rel­met, sõt a fér­fi rend­sze­res lá­to­ga­tó­ja lesz a szü­le­i­vel la­kó le­ány ott­ho­ná­nak, be­fo­gad­ják, tár­sa­dal­mi okok mi­att a nyil­vá­nos­ság elõtt még­sem vál­lal­ha­tó a kap­cso­lat, a há­zas­ság a re­á­li­san be­lát­ha­tó jö­võ­ben föl sem me­rül­het. Az­tán jön a há­bo­rú min­dent föl­for­ga­tó ször­nyû­sé­ge, a le­ány és csa­lád­ja buj­do­kol­ni kény­sze­rül, majd mes­­sze ha­zá­já­tól, tá­vol­ban köt ki, a fér­fit köz­ben ször­nyû kö­rül­mé­nyek kö­zött fog­ság­ba ve­tik, szin­tén ide­gen föl­dön. De egy­szer min­den bor­za­lom vé­get ér, be­fe­je­zõ­dik a há­bo­rú, meg­ta­lál­ják egy­mást, a fér­fi tu­dá­sá­nak és ér­de­me­i­nek meg­fe­le­lõ ál­lás­ba ke­rül, meg­szûn­nek az õket el­vá­lasz­tó tár­sa­dal­mi okok, a hos­­szú vá­ra­ko­zás után vég­re ös­­sze­há­za­sod­hat­nak, és há­bo­rú szag­gat­ta or­szá­guk­ból, il­let­ve Eu­ró­pá­ból együtt utaz­hat­nak a fér­fi új mun­ka­he­lyé­re, egy tá­vo­li, bé­kés föld­rész­re. Az­tán ott­hon új­ra el­vi­sel­he­tet­len­né vál­nak a vi­szo­nyok, a fér­fi, aki ad­dig or­szá­gát kép­vi­sel­te, sza­kít sze­re­tett ha­zá­ja ve­ze­té­sé­vel, és most már a fe­le­sé­gé­vel együtt, ki­szá­mít­ha­tó­an tar­tó­san, vé­gül egész éle­tük­re ide­gen­ben ma­rad­nak, így a nõ szin­tén emig­rá­ci­ó­ba kény­sze­rült szü­le­i­vel együtt ren­dez­ked­nek be a tá­vo­li föl­dön, rész­ben át­ment­ve az ott­ho­ni ha­gyo­má­nyo­kat, rész­ben per­sze vég­leg el­fo­gad­va az ide­gen vi­lág­hoz va­ló iga­zo­dást. A hos­­szú kü­lön­élés, szen­ve­dé­sek, az egy­más utá­ni só­vár­gás után meg­szü­le­tik az if­jú há­za­sok gyer­me­ke, de né­hány hó­na­pos ko­rá­ban, or­vo­si fi­gyel­met­len­ség kö­­vet­kez­té­ben meg­hal. Szü­le­tik még há­rom kö­zös gyer­mek, õk már nem vagy alig kö­tõd­nek a csa­lád egy­ko­ri, sze­ren­csét­len ha­zá­já­hoz, bé­ké­ben, kel­le­mes mi­li­õ­ben nõ­nek föl, az amúgy is de­pres­­szi­ó­ra haj­la­mos fér­fi azon­ban, aki vi­szony­lag ma­gas kort él meg, de már so­ha nem he­ve­ri ki a sors em­lí­tett csa­pá­sa­it, s a nõ, az egy­ko­ri le­ány is zár­kó­zot­tá vá­lik.

---

A sors­ül­dö­zött or­szág Ma­gyar­or­szág, a kor az 1940-es évek, a sze­rel­me­se­ket el­vá­lasz­tó tár­sa­dal­mi té­nye­zõ a zsi­dó­tör­vé­nyek, ame­lyek tilt­ják a ke­resz­té­nyek és zsi­dók kö­zöt­ti há­zas­ság­kö­tést. A le­ány már ka­to­li­kus­nak szü­le­tett, de zsi­dó szár­ma­zá­sa a tör­vé­nyek sze­rint ki­tö­röl­he­tet­len, ho­lott szü­lei még az el­sõ vi­lág­há­bo­rú után ka­to­li­zál­tak, és már a nagy­szü­lõk is as­­szi­mi­lált, val­lá­su­kat nem­igen tar­tó zsi­dók vol­tak. A fér­fi, ka­to­li­kus ma­má­val, ap­ja után re­for­má­tus­ként nõtt fel, ál­la­mi tiszt­vi­se­lõ lett, aki­nek egész kar­ri­er­je, szü­lei irán­ti fe­le­lõs­sé­ge meg­rop­pan, ha eszé­be jut, hogy szem­be­for­dul a tör­vé­nyek­kel.

A szü­lei tör­té­ne­té­rõl köny­vé­ben be­szá­mo­ló szer­zõ, a leg­fi­a­ta­labb gyer­mek, fel­nõ­ve, már mit sem ész­lel az egy­ko­ri bor­zal­mas éve­ken át is ki­tar­tó sze­re­lem­bõl, csu­pán az új ha­zá­ban szo­kat­lan, több ge­ne­rá­ci­ós, együtt élõ csa­lád ma­rad meg szá­má­ra, az egy­ko­ri ha­zai mi­liõ meg­õr­zött ma­rad­vá­nya­i­val, a szü­lõk, nagy­né­nik és nagy­szü­lõk egy­más közt hasz­nált ide­gen anya­nyel­vé­vel. A tör­té­net meg­írá­sá­hoz az egyik leg­fon­to­sabb lö­kést az ad­ja, hogy any­ja ha­lá­la után, már fel­nõtt nõ­ként a szer­zõ meg­ta­lál­ja ap­ja any­já­hoz írt, elõ­le ad­dig el­zárt le­ve­le­it. Ezek­bõl, nap­ló­be­jegy­zé­sek­bõl, az idõ­sebb csa­lád­tag­ok ki­kér­de­zé­sé­bõl és más for­rá­sok­ból bon­ta­ko­zik ki a szá­má­ra ad­dig nem is­mert sze­re­lem és a rész­ben is­mert ko­ráb­bi élet tör­té­ne­te.

Ez a lány­re­génysze­rû alap­tör­té­net. Per­sze, mint tud­juk, a fen­ti hang­vé­tel­lel a Ró­meó és Jú­lia is elõ­ad­ha­tó ba­ná­lis szto­ri­ként. Ezt a köny­vet azon­ban nem­hogy nem Shakes­peare ír­ta, de szer­zõ­je nem is as­pi­rál iro­dal­mi ba­bé­rok­ra. Nem fik­ci­ót ol­va­sunk ugyan­is, ha­nem va­lós tör­té­ne­tet, így a meg­ta­lált le­ve­lek sem egy meg­le­he­tõ­sen szok­vá­nyos ke­ret­tör­té­net ele­mei. Mind­ez ön­ma­gá­ban azon­ban nem vál­toz­tat a lé­nye­gen: egy sze­rel­mi tör­té­net, még ha nemcsak a szív és lé­lek fáj­dal­ma­i­ról, ha­nem va­ló­di al­jas meg­alá­zá­sok­ról, kín­zá­sok­ról esik is szó köz­ben, meg­ma­rad ma­gán­ér­de­kes­sé­gû­nek vagy ba­ná­lis­nak.

A ma­gán­tör­té­net at­tól vá­lik köz­ér­de­kû­vé, hogy a le­ány any­ja ré­vén Weiss Manf­réd uno­ká­ja, ap­ja, Korn­­­feld Mó­ric szin­tén a ma­gyar gaz­da­ság egyik leg­je­len­tõ­sebb té­nye­zõ­je, s nagy­báty­ja, any­ja test­vér­ének fér­je Chorin Fe­renc, a két há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar gaz­da­sá­gi élet leg­be­fo­lyá­so­sabb sze­mé­lye, aki Weiss Manf­réd ha­lá­la után át­vet­te a Weiss-Kornfeld-Chorin csa­lád gaz­da­sá­gi bi­ro­dal­má­nak irá­nyí­tá­sát.

A fér­fi, Szegedy-Maszák Ala­dár sze­rény tár­sa­dal­mi, anya­gi hát­tér­rel ren­del­ke­zik ugyan, de si­ke­res kar­ri­er­dip­lo­ma­ta, a há­bo­rú alatt a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um egyik leg­fon­to­sabb rész­le­gé­nek, a po­li­ti­kai fõ­osz­tály­nak a má­so­dik em­be­re, majd ve­ze­tõ­je, s mint ilyen, a kü­lön­bé­ke-pró­bál­ko­zá­sok egyik kez­de­mé­nye­zõ­je, uta­zó kép­vi­se­lõ­je. Fen­tebb em­lí­tett fog­sá­ga nem más, mint az 1944. már­ci­us 19-i né­met be­vo­nu­lás után „ki­ér­de­melt” da­chaui de­por­tá­lás. A Weiss-Korn­feld-Chorin csa­lád tag­jai ugyan­ek­kor buj­kál­nak, de Chorin Fe­ren­cet és Kornfeld Mó­ri­cot a né­me­tek el­fog­ják, meg­aláz­zák, ve­rik, de­por­tál­ják, majd vá­rat­lan for­du­lat­tal az SS kép­vi­se­lõ­je va­gyo­nuk át­en­ge­dé­se fe­jé­ben az egész, negy­ven­ta­gú Weiss-Kornfeld-Chorin csa­lá­dot, né­hány túsz vis­­sza­tar­tá­sa mel­lett Por­tu­gá­li­á­ba jut­tat­ja, ott is érik meg a há­bo­rú vé­gét. A fér­fi az 1945 utá­ni ko­a­lí­ci­ós kor­mány dip­lo­ma­tá­ja lesz, wa­shing­to­ni nagy­kö­vet, ha­zá­ja kép­vi­se­le­té­ben részt vesz a pá­ri­zsi bé­ke­tár­gya­lás­okon, majd a ma­gyar­or­szá­gi kom­mu­nis­ta ha­ta­lom­át­vé­tel ide­jén, 1947-ben meg­ta­gad­ja az or­szág kép­vi­se­le­tét, az emig­rá­ci­ót vá­laszt­ja.

Ez­zel a hát­tér­rel azért, min­den lány­re­gé­nyes mo­tí­vum da­cá­ra is, már több a könyv, mint a szer­zõ szü­le­i­nek tör­té­ne­lem­be il­lesz­tett sze­rel­mi tör­té­ne­te. Igaz, a köz­tör­té­net szem­pont­já­ból leg­iz­gal­ma­sabb fe­je­ze­tek, Szegedy-Maszák kül­ügyes te­vé­keny­sé­ge, a si­ker­te­len, ügye­fo­gyott és il­lú­zi­ók­ra épü­lõ kü­lön­bé­ke-pró­bál­ko­zás, il­let­ve sza­kí­tá­sa a kom­mu­nis­ta rend­szer­rel, va­la­mint a Weiss-Kornfeld-Chorin fa­mí­lia SS-szel kö­tött üz­le­te, meg­me­ne­kü­lé­sük, jól is­mer­tek, do­ku­men­tál­tak. Ugyan­ak­kor a rej­télyt pél­dá­ul, hogy ugyan­is a ná­ci­kat az utób­bi­ban mi mo­ti­vál­ta, ez a könyv sem de­rí­ti ki, mint ahogy más iz­gal­mas köz­tör­té­ne­ti kér­dé­sek­rõl, mond­juk az emig­rá­ci­ó­ban is meg­ma­ra­dó Horthy–Chorin-kap­cso­lat­ról sem mond ér­de­mit.

Még­is, a ma­gán- és a köz­tör­té­net ös­­sze­fo­nó­dá­sá­val, min­den is­mert tény és ba­na­li­tás el­le­né­re, egé­szé­ben ér­de­kes köny­vet ka­punk, ame­lyet ta­lán olya­nok is szí­ve­sen ol­vas­nak, akik­hez egyéb­ként még egy is­me­ret­ter­jesz­tõ mun­ka sem ju­tna el.

Mi­köz­ben leg­in­kább Szegedy-Maszák Ala­dárt is­mer­jük meg – hi­szen az õ le­ve­lei ma­rad­tak fenn, az õ köz­te­vé­keny­sé­ge do­ku­men­tált –, az õ csa­lád­já­ról csak az ele­mi té­nye­ket tud­juk meg. A tör­té­net hát­te­ré­ben a Weiss-Kornfeld-Chorin-család do­mi­nál, nemcsak tár­sa­dal­mi sú­lyuk mi­att, ha­nem mert a szer­zõ Ame­ri­ká­ban ve­lük élt együtt, õket is­mer­te iga­zán.

A mû fõ ér­de­me, hogy az or­szág éle­té­ben is meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szó csa­lád­ról és fon­to­sabb tag­ja­i­ról hi­te­les ma­gán­éle­ti port­rét ka­punk. A köz­tör­té­net, sze­rel­mi tör­té­net és a szen­ve­dés­tör­té­ne­tek mel­lett az ol­va­só né­mi be­te­kin­tést nyer a zsi­dó­nak szá­mí­tó fõ­úri csa­lád 1944. már­ci­us 19. elõt­ti éle­té­be, s a va­ló­di high life-on ke­resz­tül ér­de­kes met­szet­ben lát­juk a Hor­thy­-kor­szak tár­sa­dal­mi vi­szo­nya­it. Olyas­mi­rõl, hogy a szer­zõ ap­ja hosszú ide­ig fel­sõ­há­zi tag volt, hogy Chorin Fe­renc be­já­ra­tos volt Hor­thyhoz, csak mel­lé­ke­sen esik szó. Ugyan­ak­kor ki­tû­nik, hogy mi­nisz­te­rek és a ke­resz­tény elit tag­jai, kül­or­szág­ok dip­lo­ma­tái gya­ko­ri ven­dé­gek vol­tak a csa­lád­nál. Egy­ál­ta­lán, kü­lö­nö­sebb rész­le­te­zés nél­kül is né­mi ké­pet al­kot­ha­tunk a Weiss Manf­réd-utó­dok élet­mód­já­ról. Pél­dá­ul, hogy ta­vasz­tól õszig az egyik, 6000 hol­das bir­to­kuk­hoz tar­to­zó, õs­park kö­ze­pén fek­võ, te­nisz­pá­lyás, úszó­me­den­cés – az egyéb­­ként ma is meg­lé­võ – ireg­szem­csei mé­re­tes kas­tély­ban él­tek, an­nak min­den kel­lé­ké­vel, lo­vag­lás­sal, va­dá­sza­tok­kal, ven­dé­ges­ke­dé­sek­kel, meg hogy az év for­du­ló­ját rend­sze­re­sen egy má­sik, a de­re­k­egy­­há­zi, szin­tén ma is lát­ha­tó, ugyan­csak je­len­tõs mé­re­tû, tízhek­tá­ros park kö­ze­pén lé­võ kas­té­lyuk­ban töl­töt­ték, amely­hez ugyan­­csak je­len­tõs, mo­dern me­zõ­gaz­da­sá­gi bir­tok tar­to­zott, és így to­vább.

A könyv eré­nye, hogy csak rit­kán, ak­kor is szin­te csak tör­té­nel­mi lép­té­kû ügyek­ben ítél­ke­zik, nem ma­gasz­tal­ja a fel­me­nõk köz­te­vé­keny­sé­gét, nem ér­zi fel­ada­tá­nak a ma­gya­ráz­ko­dó kom­men­tá­lást, jel­lem­zõ­en leg­in­kább le­ír­ja pél­dá­ul a mo­rá­lis kér­dé­se­ket fel­ve­tõ tör­té­ne­te­ket, a fel­me­nõk vá­lasz­tott ma­ga­tar­tá­sá­hoz to­le­ráns ér­tel­me­zést ad, de lé­nye­gé­ben az ol­va­só­ra bíz­za a vé­le­mény­al­ko­tást.

A 2013-ban ki­adott ere­de­ti, an­gol nyel­vû mû cím, I Kiss Your Hands Many Ti­mes: hearts, souls, and wars in Hun­ga­ry (Sok­szor csó­ko­lom a ke­ze­it: szí­vek, lel­kek és há­bo­rúk Ma­gyar­or­szá­gon), hû­en jel­zi, mi­lyen mû­faj­ra szá­mít­hat az ol­va­só. A ma­gyar ki­adás rö­vi­dí­tett cí­me ön­ma­gá­ban nem so­kat mond, ta­lán ezért is érez­te szük­sé­gét a ki­adó, hogy az egyéb­ként igé­nyes cím­la­pon – mint­egy al­cím­ként – a szer­zõ­nél jó­val is­mer­tebb Ka­ti Mar­ton sza­va­it idéz­ze: „Ma­gyar­or­szág, Eu­ró­pa és a holokauszt tör­té­ne­té­nek fon­tos, ed­dig el nem me­sélt fe­je­ze­te”.

A köny­vet az te­szi iga­zán ro­kon­szen­ves­sé, hogy nem is akar más len­ni, mint ami. No­ha vég­te­len hos­­szú azok lis­tá­ja, akik­nek a szer­zõ meg­kö­szö­ni se­gít­sé­gü­ket, de nem tesz úgy, mint­ha töb­bet sze­ret­ne el­ér­ni, mint hogy hi­te­les do­ku­men­tu­mok, elõ­ke­rült csa­lá­di le­ve­lek, má­sok el­be­szé­lé­se és tör­té­ne­ti fel­dol­go­zá­sok, il­let­ve va­la­mennyi le­vél­tá­ri for­rás alap­ján em­lé­ket ál­lít­son szü­le­i­nek, akik­nek ajánl­ja is a mû­vet.

A sal­lang­ta­lan, fon­tos­ko­dást, iro­dal­mi­as­ko­dást ke­rü­lõ szö­veg igé­nyes for­dí­tás­ban je­lent meg.

A kön­­nyed ol­vas­má­nyos­ság, ugyan­ak­kor sú­lyos köz­tör­té­ne­ti kér­dé­se­ket érin­tõ tárgy mi­att ér­de­kes len­ne va­la­mi­fé­le ol­va­sás­szo­ci­o­ló­gi­ai vizs­gá­lat­tal ki­de­rí­te­ni, ki mi­ként ol­vas­sa a köny­vet. Va­jon ki ho­gyan idé­zi fel a mû­bõl sze­rez­he­tõ is­me­re­tek alap­ján a pri­mer és sze­kun­der tör­té­ne­te­ket, ki ho­gyan vé­le­ke­dik a mo­rá­lis kér­dé­se­ket fel­ve­tõ hely­ze­tek­rõl, mond­juk ar­ról, hogy a Weiss-Kornfeld-Chorin csa­lád tá­jé­ko­zott­sá­ga el­le­né­re nem me­ne­kült el a há­bo­rú ki­tö­ré­se után az or­szág­ból, s vál­lal­ko­zá­sa­ik je­len­tõs rész­ben a há­bo­rús gé­pe­ze­tet szol­gál­ták, vagy a ki­vá­sár­lá­si tör­té­net­rõl, mi­köz­ben a zsi­dó­nak nyil­vá­ní­tot­tak több­sé­gét ipar­sze­rû­en meg­sem­mi­sí­tet­ték, és egy­ál­ta­lán, jó len­ne tud­ni, hogy egy ilyen tör­té­net, ez a könyv ho­gyan for­mál­ja, for­má­ja-e az át­lag­ol­va­só ma­gyar tör­té­ne­lem­rõl, zsi­dó­ság­ról al­ko­tott ké­pét.

A teljes írás itt olvasható: http://www.mozgovilag.hu/?p=8493