Jens Liljestrand regénye, a Ha minden véget ér is valamikor a nem túl távoli jövőben játszódik. Svédországot extrém forróság sújtja, és a szélsőséges időjárás miatt mindenütt erdőtüzek pusztítanak. A klímaváltozást a történet középpontjába helyező disztópia nem is annyira a távoli jövő – elég visszagondolni arra, hogy 2018 nyarán soha nem látott erdőtüzek pusztítottak a skandináv országban. Ez a tragikus esemény adta az ihletet a szerzőnek, hogy papírra vesse első regényét, melyet a Park Kiadó jelentetett meg magyarul Patat Bence fordításában.
Suba Csaba írása a Nyugati tér blogon
Jóllehet a tudósok évtizedek óta próbálják felhívni a figyelmünket a klímaváltozás hatásaira, úgy fest, sosem lehet eleget beszélni róla. Mind másképp reagálunk rá: az emberek egy része hitetlen, másokat frusztrál, és vannak, akik dühöt éreznek, ha csak szóba kerül ez a téma.
„Az idei nyár nem az eddigi legmelegebb volt. Hanem a leghidegebb, amiben ezután valaha részünk lesz.”
Ezeket az emberi reakciókat jeleníti meg a svéd író, újságíró is a Ha minden véget ér is című regényében. Négy különböző nézőpontot és sorsot követhetünk a történetben: találkozhatunk egy PR-tanácsadó apával, egy influenszerrel, egy teniszkirály túlsúlyos fiával és egy kiskamasz lánnyal. Mindannyian élik a maguk életét, de hirtelen megváltoznak a körülmények, mind egy klímakatasztrófa kellős közepén találják magukat. Lesz köztük, aki félreteszi az elveit és ösztönösen reagál, mást hidegen hagy a helyzet és inkább saját magával foglalkozik, és lesz, aki megpróbál változtatni a kétségbeejtő helyzeten.
A történet során a fókusz végig egyértelműen az éghajlatváltozás karakterekre gyakorolt hatásán van. Kire hogyan hat ez a helyzet, milyen döntéseket hoz az adott körülmények között, mit és hogyan változtat meg az életében – már ha egyáltalán akar változtatni. Az olvasó ugyanazokat az alapérzéseket élheti át, mint maguk a szereplők: pánikot, kétségbeesést, haragot, közömbösséget.
A regény nem akar világmegváltó gondolatokat közölni, nem akar kioktatni, egyszerűen csak segít mélyebben megérteni a klímaváltozás okait és következményeit. Hiszen mindazt, amit most tapasztalunk, már nem tudjuk befolyásolni. Tíz, harminc vagy ötven évvel ezelőtt meghozott vagy meg nem hozott döntések következményeit szenvedjük. A felismerést és elfogadást követően pedig lehetőségünk van változtatni, új irányokat és lehetőségeket keresni.
Jens Liljestrand debütáló regénye, a Ha minden véget ér is eredetileg 2021 szeptemberében jelent meg, amikor is egyre népszerűbbé váltak a klímafikciós (cli-fi) történetek. Hogy mi emeli ki mégis a hasonló alkotások közül ezt a regényt? Számomra egyértelműen az aktualitása és az írói hangja. Az idei nyár hazánkban is extrém forrónak bizonyul, így olvasóként sem tudjuk függetleníteni magunkat a történettől, hisz mindaz, ami a könyv lapjain „csak” fikció, rövid időn belül akár nálunk is megtörténhet. A regény leginkább emberi sorsokról, viszonyokról, döntésekről szól, tehát sokkal inkább lélektani történet, mint disztópia. A szerző nagyon közel hozza az olvasókhoz a szereplőit, és ha nem is kedveljük meg őket, megértjük és talán el is fogadhatjuk az adott helyzetre adott reakciójukat.
Az egyik legfontosabb üzenetet nekem egy mellékszereplő adta, aki azt mondja, valahol a könyv utolsó harmadában:
„Senki sem tud mindent megcsinálni, de mindenki tud tenni valamit.”
Ha csak azt éri el a könyv, hogy az apróbb dolgokra is elkezdünk odafigyelni szűkebb és tágabb környezetünkben, már elérte a szerző a célját.
Könyvkluboknak kifejezetten ajánlott közös olvasásra, feldolgozásra, együtt gondolkodásra. A Köny\/elem-csatorna március havi közös könyvéről Annával beszélgettem, itt tudjátok visszanézni: