Debreczeni József naplóregénye, a Hideg krematórium 2024-ben – 80 évvel azután, hogy a költő-újságírót Auschwitzba hurcolták – 15 kiadó gondozásában, számos nyelven válik elérhetővé, hogy végre elfoglalhassa méltó helyét a holokausztirodalom nagy művei között.
„A Hideg krematórium magyarul született meg, de Jugoszláviában jelent meg először, ahol József, a nagybátyám a felszabadulás után élt – a magyarországi kiadást lehetetlenné tette az 1948-as szakadás Tito Jugoszláviája és a szovjet blokk között. A művek, amelyeket nagybátyám a háború után írt, emberi hangot adnak a történelemnek.” – írta a 2024-es magyar kiadásunkhoz fűzött jegyzetében Alexander Bruner, a szerző unokaöccse és irodalmi hagyatékának gondozója.
„A könyv először 1950-ben, Tito viszonylagos szabadságot nyújtó Jugoszláviájában jelent meg – a háború után itt élt a budapesti születésű szerző –, majd egy időre elveszett a hidegháború mozdulatlanságában. A nyugati antikommunista gyomor nem fogadta be, hogy Auschwitz felszabadítójaként a Vörös Hadsereget dicséri, azt pedig, hogy hangsúlyozza, nem a »fasizmus áldozatainak« nehezen behatárolható csoportját, hanem a zsidókat akarták megsemmisíteni, a keleti sztálinisták nem tudták megemészteni. A két hatalmi tömb között egyensúlyozó semleges Jugoszlávia azonban kezdetben befogadón olvasta Debreczeni történetét, amely magyarul, az ország egyik hivatalosan elfogadott kisebbségi nyelvén, egy állami kiadó gondozásában jelent meg” – írja a Hideg krematórium születéséről a kötet utószavát jegyző Jonathan Freedland, a brit Orwell-díjas újságíró, a The Guardian egykori washingtoni tudósítója, jelenlegi rovatvezetője. Majd hozzáteszi, hogy „egyedülálló értéket nyújt (…) ez egy érett, felnőtt ember visszaemlékezése (…) egy szakmabeli, rendkívül gyakorlott megfigyelő munkája. (…) Mivel író, Debreczeni természetesen azonnal megérti, hogy az első lépés a dehumanizáció felé a nyelven keresztül történik. Szenvtelenül rögzíti az emberiesség elvesztésének egyszerre belső és külső folyamatát: a ruhájuktól, vagyonuktól, hajuktól, nevüktől megfosztott rabok megszűntek annak lenni, akik voltak, még önmaguk szemében is. A fürstensteini altáborban egy rabtársa úgy mutatkozik be: »Farkas volt a nevem. Doktor Farkas«. A mondat múlt ideje kísérteties.”
Debreczeni József 1905-ben született Budapesten, Brunner József néven. 1925 és 1932 között a szabadkai Napló szerkesztője volt, majd a budapesti Ünnep című képes hetilap szerkesztőségének tagjaként dolgozott 1938-ig, amikor az első zsidótörvény életbe lépésekor elbocsátották. 1941 és 1944 között kényszermunkára ítélték, 1944. május 1-jén Auschwitzba deportálták, 14 hónapon keresztül raboskodott a gross-roseni láger különböző altáboraiban, míg végül a hideg krematóriumnak nevezett lágerkórházba került. A második világháború után – 1978-ban bekövetkezett haláláig – Belgrádban élt. A vajdasági magyar sajtó ismert és elismert tagjakét a Magyar Szó és az Újvidéki Rádió szerkesztőségében dolgozott, írásait vezető belgrádi lapok is közölték.
A Hideg krematórium az egyik első – talán az első – holokausztról szóló irodalmi mű, mely a kommunista Kelet-Európában napvilágot látott.
Az első kiadása után egy évvel, 1951-ben Bogdan Čiplić fordításában szerbhorvátul is megjelent, majd negyed évszázaddal később, 1975-ben, Debreczeni József 70. születésnapjára újra kiadták magyarul, szerzője pedig elnyerte a Híd Irodalmi Díjat.
2024-ben – 80 évvel azután, hogy Debreczenit Auschwitzba hurcolták – 15 kiadásban (angolul, csehül, finnül, franciául, hollandul, katalánul, magyarul, németül, olaszul, oroszul, portugálul, románul és spanyolul) jelenik meg a kötet, mely egyik kritikusa, Bori Imre szerint „a magyar irodalom szinte egyetlen autentikus táborregénye (..) hideg forrósággal megírt riportkönyv Auschwitz borzalmairól”.
Néhány részlet a könyvből:
„Azt hiszem, valahol Kelet-Európában a virágos erdőszélen, a vasúti töltés mentén ment végbe a csodálatos metamorfózis. Ott lettek állatokká a leólmozott pokolvonat emberei. Úgy, mint a többiek mind; a százezrek, akiket tizenöt országból ontott a téboly, halálgyárak és gázcsarnokok felé.”
[…]
„És hadd mondjam el mindjárt, amit akkor még nem tudtam, de később, tizennégy hónapon keresztül annyi dermedt, soha fel nem ocsúdó csodálkozással bámultam meg. A nácik módszeres leleménnyel teremtették meg haláltáboraikban a páriák szövevényes hierarchiáját. Maguk a németek a dróton belül többnyire láthatatlanok maradtak. Az élelmiszer-elosztást, fegyelmezést, a közvetlen munkafelügyeletet, az elsőfokú terrort, szóval a végrehajtó hatalmat valóságban a deportáltak közül találomra kiemelt hajcsárokra bízták.
Tagadhatatlan, a rendszerben mélységes pszichológia rejlett. Kiagyalói ismerték a lélek ösztönrétegeit.”
[…]
„33031. Ezt a számot kapom. Én ezután nem én vagyok, hanem a 33031-es. (…) Sohasem szerettem a számot. Bűvöletében nem hittem. Értékmérőm inkább a szó volt. Számemlékezetem olyan gyönge, hogy tulajdon telefonhívómat is elfelejtettem akárhányszor. Most mégis pillanatok alatt vésődik belém örökre jövendő létem egyetlen megkülönböztető jele. A fontoskodó anyakönyvi adatok vezeték- és keresztneve, a becézőnév, amellyel anyám és kedvesem illettek valaha, elmerülnek a semmibe. »Dreiunddreissignulleinunddreissig«-nak hívnak ezentúl. Ebben és csakis ebben különbözöm a 74516-ostól vagy a 125993-astól.”
[…]
„Egyelőre valószínűtlen minden. Nehéz felocsúdni az önkívületszerű káprázatból, kiemelkedni a zsibbasztó rémületből, melybe belesüllyed mindenki, ha belép ide. A látottaknak egyszerűen nem hiszek. Elhatározom, hogy ijesztő látomások állandósulnak zaklatott énemben. Fejemre húzom a halott tetvektől nyüzsgő pokrócát, órák hosszat így maradok. A sötétségben keresem a világosságot, lehunyt pilláim mögött az elvesztett valóságot építem.
Égek a hideg krematóriumban.”
A nemzetközi könyvkiadók lélegzetelállító felfedezésnek, a magyar holokausztirodalom elveszett remekművének tartják Debreczeni József munkáját. Jonathan Safran Foer, a Rém hangosan és irtó közel című regény amerikai írója kötelező olvasmánnyá tenné, mert szerinte a Hideg krematórium „megkerülhetetlen irodalmi mű és felülmúlhatatlan jelentőségű történelmi dokumentum”.
A naplóregényt olvasva Debreczeni József talán egyik első norvég olvasója, Karl Ove Knausgård így fogalmazott: „Egy szemtanú rendkívül erőteljes és mélységesen humánus beszámolója a táborok borzalmairól. Debreczeni érzékletesen írja le, mi mindent látott és tapasztalt fogsága idején, nemcsak a történelem egy általános eseményével szembesítve olvasóját, hanem a nagyon is sajátos, konkrét, pusztító valósággal – azzal a pokollal, ami maga volt a holokauszt.”