Bibók Bea pszichológus első könyve azokkal foglalkozik, akiknek ellopták a gyerekkorát. A kötetből ráadásul az is kiderül, hogy sokszor öntudatlanul pont azok fosztják meg a gyerekeket az alanyi jogon járó gyermeki léttől, akiknek a legfontosabb feladatuk az lenne, hogy biztonságot és önfeledt gyermekkort biztosítsanak.
Bibók Bea hiánypótló könyve, az Ellopott gyermekkor a parentifikált, azaz „szülősített” gyerekekről szól, pontosabban az ő gyerekkorukról, illetve felnőttkori és párkapcsolati működésükről. A családterápia fogalomrendszerében akkor beszélünk parentifikációról, amikor a gyerek kénytelen olyan szerepet vinni a családban, ami túlzott felelősségvállalással jár. Ha valamilyen krízis miatt a család rendszere felborul, előfordul, hogy a gyermek ideiglenesen szülői feladatokat kap: például az egyik családtag betegsége esetén picit önállóbbnak kell lennie. A gond abból származik, ha ez a szerepváltozás állandósul.
Ha például az egyik szülő alkoholista, gyakran a legnagyobb gyermek veszi magára a feladatait, míg az alkoholproblémával küzdő szülő tehetetlen, „felnőtt gyermekként” funkcionál a családban. Ez a helyzet azért is nehéz, mert ilyenkor sokszor a másik szülőre sem számíthat érzelmileg a gyerek: sőt, sokszor őt is a gyermeknek kell támogatnia. Parentifikálódhat a gyerek akkor is, ha a szülők túlságosan kontrollálóak, és nagyon magasak az elvárásaik a gyerekkel szemben. A narcisztikus vonásokkal rendelkező szülők jellemző viselkedése, hogy a saját gyereküket túl magas elvárások elé állítják, és nem önmagáért szeretik. Ők leginkább arra használják a gyereket, hogy a szépségével, eredményeivel a saját nagyszerűségüket igazolják a külvilág felé. De akkor is bekövetkezhet parentifikáció, ha a szülők válnak, és egyik vagy mindkét szülő társi szintre emeli fel a gyereket, vele osztja meg a problémáit, tőle vár érzelmi támogatást, holott az ő feladata lenne, hogy érzelmileg támogassa a gyermekét.
Mivel gyerekkorban mindent elkövetünk azért, hogy szerethetők legyünk, a viselkedés, amelyet a szülő jutalmaz, meghatározza gondolkodásunk szerveződését, a szerethetőségünk fogalomrendszerét, a világhoz való viszonyulásunkat és az önmagunk elfogadhatóságáról alkotott képet is. Óriási károkat okoz, ha a gyermek azt éli meg, hogy a szülő valamilyen feltételhez köti a szeretetet. A parentifikált gyerekek így ugyanis azt tanulják meg, hogy csak akkor szerethetők, ha teljesítik a feladataikat, és ha a másik igényeit önmaguk elé helyezik. Ezt a mintát viszik aztán tovább a felnőttkorba, és gyakran így kapcsolódnak a párkapcsolatukban is.
Ez a működési mód azonban hosszabb távon számtalan problémával jár. A parentifikált felnőttek nem képesek felmérni saját teljesítőképességük határait, mivel a fókuszuk mindig a másik félen – az idősödő szülőn, a társon, a saját gyereken – van. Kapcsolataikban nem a kölcsönösség jellemző, hanem az önfeláldozás, amely végül kiégéshez, végső kimerüléshez vezet.
Bibók Bea könyve azért egyedülálló, mert egyrészt a mindennapi életből vett példák segítségével könnyen érthetővé teszi, mit jelent a parentifikáció, másrészt gyakorlati feladatokkal és tanácsokkal segít, ha felismertük, hogy túlzott mértékben jellemző ránk az önfeláldozás, hogyan tudjuk ezt megváltoztatni. A népszerű pszichológus célja, hogy könyvével jobban megismerhessük önmagunkat, és ezáltal megvalósíthassunk egy önazonosabb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet.