Még az irodalmi Nobel-díjat sem akarja mindenki, mindenáron
Míg a legtöbben az irodalmi Nobel-díjat nagy megtiszteltetésnek tartják (lásd előző cikkünket), vannak, akik önként utasítják vissza a kitüntetést. De olyanok is vannak, akik díjazása heves tiltakozásokat eredményezett. Az irodalmi Nobel odaítélése számos alkalommal igencsak komoly port kavart.
Az egyik leghíresebb visszautasítás Jean-Paul Sartre nevéhez fűződik, aki 1964-ben nem vette át az irodalmi Nobel-díjat.
Sartre először arra hivatkozott, hogy általában utasítja el a hivatalos kitüntetéseket, nem akar intézményesülni, és attól tart, hogy a díj befolyásolhatja írásainak fogadtatását. De míg a svéd sajtónak tett kijelentése még udvarias volt, az író 1976-os, Sartre par lui-même (Maga Sartre) című dokumentumfilmjében már egészen más indokokat említ: „Mivel politikailag érintett voltam, a burzsoá berendezkedés el akarta palástolni múltbeli hibáimat. Most pedig zajlik a beismerés! És ezért megítélték nekem a Nobel-díjat. Megkegyelmeztek, és azt mondták, megérdemlem. Szörnyű volt!”
A díjat 1970-ben Alekszandr Szolzsenyicin, szovjet disszidens író kapta, aki nem vett részt a stockholmi ünnepségen, mert attól tartott, hogy a Szovjetunió majd megakadályozza hazatérését. Hazájában műveit ekkor csak szamizdatban olvashatták. Miután a svéd kormány megtagadta, hogy a nyilvános díjátadó ünnepséget és az előadást a moszkvai nagykövetségen tartsák, Szolzsenyicin visszautasította a kitüntetést. Az író végül 1974. december 10-én vehette át a díjat, miután a Szovjetunió végleg száműzte. Számos kritikus azt sugallta, hogy Szolzsenyicinnek politikai szerepvállalása, nem pedig írásainak minősége miatt ítélték oda a kitüntetést. A „politikai állásfoglalás” gyanúja egyébként nem egyedülálló: a 2006-ban díjazott Orhan Pamuk, valamint a 2007-es győztes, Doris Lessing személye kapcsán is felmerült ez a „vád”.
Jelentős felháborodás övezte Vladimir Nabokov 1974-es kimaradását is, de szintén nagy port kavart Dario Fo olasz színész-drámaíró 1997-es jutalmazása, akit kezdetben „meglehetősen könnyűsúlyúnak” tartottak egyes kritikusok, mivel elsősorban előadóművészként tekintettek rá, valamint korábban a római katolikus egyház is bírálta tevékenységét.
Elfriede Jelinek 2004-es elismerésekor Knut Ahnlund lemondott az akadémiai pozíciójáról, így tiltakozott, mert szerinte ez a döntés „helyrehozhatatlan károkat okozott minden haladó gondolkodónak, és sérti az irodalomról mint művészetről alkotott általános elképzelést”. Állítása szerint Jelinek művei „művészi struktúra nélkül összelapátolt szöveghalmazok”.
Herta Müller 2009-es irodalmi Nobel-díja szintén éles kritikák kereszttüzébe került. A Washington Post állítása szerint ugyanis számos fontos, amerikai irodalomkritikus soha nem hallott azelőtt Müller munkásságáról. Itt nyilvánvalóan megint csak fölmerült az eurocentrizmus vádja. De a Mario Vargas Llosa, perui író számára 2010-ben odaítélt díj is komoly felháborodást váltott ki, elsősorban jobboldali politikai nézetei miatt. Vargas Llosát egy ízben „a viták királyának” is titulálták, amiért többet foglalkozott a politikával, mint az irodalommal.
Az utóbbi évek egyik legvitatottabb irodalmi Nobeljét Bob Dylannek ítélték oda 2016-ban.
A döntést az irodalmi közélet világméretű felhördülése követte. Az elismerést ebben az évben sokan John Ashbery-nek adták volna, akit a kritikusok máig a huszadik század legfontosabb amerikai költőjének neveznek. A döntés már csak azért is ellentmondásos volt, mert ez volt az első alkalom, hogy a díjat dalszerző-zenész kapta. Számos szerző, többnyire regényíró tiltakozott, ők azzal érveltek, így a kitüntetés veszít értékéből. A The Guardian által szervezett élő webkonferencián Karl Ove Knausgård, norvég író azt mondta: „Nagyon össze vagyok zavarodva. Egyfelől üdvözlöm, hogy a Nobel-bizottság a más típusú irodalom – a dalszöveg és így tovább – irányába is nyit. Szerintem ez zseniális. De ennek tudatában Dylan ugyanaz a generáció, mint Thomas Pynchon, Philip Roth, Cormac McCarthy, és ezért nagyon nehéz elfogadnom.”
Peter Handke 2019-es kitüntetését szintén számos író, többek között Slavoj Žižek, Salman Rushdie, Hari Kunzru, valamint a komplett PEN International és Deborah Lipstadt, holokauszttörténész is bírálta. Az indokuk az volt, hogy Handke korábban tagadta a boszniai népirtást, és hangosan támogatta Slobodan Milošević egykori szerb elnököt, sőt, 2006-ban még a temetésén is felszólalt. Az akadémia döntését Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Törökország kormánya is elítélte, Albánia, Bosznia, Horvátország, Koszovó, Észak-Macedónia és Törökország nagykövetei pedig bojkottálták a díjátadót.
Peter Handke Nobel-díja ellen több száz ember tiltakozott a díjátadó ünnepség épülete előtt, a kitüntetés visszavonására irányuló petíciót pedig közel hatvanezren írták alá.
A magyar Nobel-díjasok
A Nobel-díj jelenleg a kivételes szellemi teljesítmények legfontosabb nemzetközi elismerése, és így nemcsak a díjazott, hanem a nemzet számára is világraszóló büszkeséget jelent.
Nehéz volna ugyanakkor megállapítani, hogy mely, hazánkból elszármazott díjazottak számítanak, vagy tartják magukat magyarnak. Így az osztrák–magyar Lénárd Fülöp, vagy a Londonba emigrált Gábor Dénes fizikai Nobel-díja, az osztrák–magyar Zsigmondy Richárd vagy a Németországban, majd Svédországban letelepedő Hevesi György kémiai elismerései ugyanúgy kérdésesek ebből a szempontból, mint Elie Wiesel békedíja vagy Harsányi János közgazdasági Nobelje.
Egy biztos, a Nobel-díj történetében csupán két olyan díjazott volt, akik Magyarországról utaztak ki az átadási ceremóniára: Szent-Györgyi Albert, aki 1937-ben orvosi, és Kertész Imre, aki 2002-ben irodalmi Nobel-díjban részesült.
Az elismerés egyik sajátossága, hogy a díjazottak listáján kívül sem a jelöltek névsorát, sem pedig semmilyen más, szűkített listát nem tesznek közzé a döntéshozók, vagyis, ahogy azt már említettük, minden erről szóló dokumentumot ötven évre titkosítanak. Így nem marad más, mint a találgatás. Erre pedig egy egész iparág épült, az odds-ok megtippelésére fogadóirodák és bukmékerek szakosodtak. Nádas Péter – noha még egyszer sem jutalmazták a rangos elismeréssel – neve a 2010-es évektől kezdve minimum fél tucatszor szerepelt már a fogadóirodáknál, az irodalmi Nobel-díj legesélyesebbjeinek listáján. Hasonló a helyzet Krasznahorkai Lászlóval is, akinek szintén számos alkalommal jósoltak már Nobelt. Mi pedig nem tehetünk mást, mint hogy latolgatjuk az esélyeket, és reménykedünk az újabb magyar Nobelben.