Böjte Csaba immár második füveskönyvét adja közre. Tavaly az adventi időszakban jelent meg az első kötet, melyből már olvashattatok részleteket itt, a blogon. Most egy újabb könyv jelent meg karácsonyra, mely arra keresi a választ, mi teszi az embert boldoggá? Isten mindenkinek megadja a boldogság kegyelmét, amit az ember rendszerint valahol elront. Azt hisszük, hogy önző vágyaink kielégítése, a világi kincsek gyűjtögetése, a másik ember fölötti hatalom gyakorlása vezet a boldogsághoz, pedig dehogy. A válasz egyszerű: rendezett viszony Istennel. Ha ezt a lépést megtettük, meglehetősen közel kerülünk a boldogsághoz, de csak akkor élhetjük meg azt, ha tudomásul vesszük, hogy a boldogság nem statikus állapot, a boldogságért minden nap küzdenünk kell, és tudnunk kell azt is, hogy az ember nem lehet egyedül boldog. Akkor vagyok boldog, ha a környezetemet boldoggá tudom tenni- írja Avilai Szent Teréz. Lépjünk a boldogság ösvényére, küzdjünk meg érte, legyünk bátrak ahhoz, hogy a boldog élet mellett döntsünk és a körülöttünk élőket is boldoggá tegyük! Legyen ezen az úton is kísérőnk Csaba testvér, aki bölcs tanácsaival, gazdag élettapasztalatával, építő gondolataival, pozitív személyiségével a kétezer éves Evangélium fényében velünk együtt járja végig a boldogsághoz vezető utat.
Olvassatok bele a füveskönyvesbe itt, a Nyugati tér blogon!
Böjte Csaba – Csender Levente: Böjte Csaba füveskönyve 2. (részlet)
Az lesz a tiéd, amit másnak odaadsz
Amit magadra költesz, az lehet a tiéd, de biztos, hogy a rozsda vagy a moly megemészti, és előbb-utóbb a kukába kerül. Az, amit másnak ajándékozol nagylelkűen, vagy másra költesz szeretetből, jóságból, a becsületes munkából, megmarad az örök életre, mert azt Jézus Krisztusnak adtad, és ő egész biztos, hogy nem marad senkinek adósa. Ha egy pohár vizet adsz, akár a legkisebbnek is, a neved bele lesz írva az örök élet könyvébe. Ha nagylelkűen szeretni tudsz, akkor vagy igazán szabad, dobd bele magad az irgalmas szeretet tengerébe.
Jézus mondta, hogy „az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Mt 9:37). Legyen életünk első 20–30 éve a kibontakozás, növekedés, a világ megismerésének az ideje, a következő 20-30 év az önmagad megvalósításának, a benned lévő értékek felszínre hozásának az ideje, az utolsó 30 évet nagylelkűen ajándékozd oda az irgalmas felebaráti szeretetnek. Életedben legyen meg a jócselekedeteknek, az imádságnak, a bűnbánatnak is az ideje.
Van, aki ifjú korban, mások – akárcsak én – felnőttként jelentkeznek szerzetesi közösségbe. Ez járható út. Albert Schweitzer 50 év körül járt, mire elvégezte az orvosi egyetemet, előtte teológus volt és egyetemi tanár. Körbeorgonálta Európát, pénzt gyűjtött, amiből Afrikában egy kórházat épített. Egy országnyi területnek ő volt az egyetlen orvosa, műtött, vigasztalt, gyógyított, szent életet élt. Adná az Isten, hogy szárba szökkenjen benned is a szép szeretet, s virágba borítsa az életedet.
Az újratervezésről
Sokszor lő kapufát az ember, az öngólról ne is beszéljünk, de sajnos az is megtörténik. A csapat, ha kap egy gólt, és ezért a meccs közben leül, egymást vádolva elkezd sírdogálni, biztos, hogy csúful ki fog kapni. Bármi történt, nekünk küzdenünk kell. Álljunk fel, és tervezzük újra az életünket! Kérj bocsánatot Istentől, de te is bocsásd meg magadnak a hibáidat, bűneidet. Gyengék voltunk, ne roskadjunk magunkba, vegyük komolyan az edzéseket, és a visszavágón mi fogunk győzni. Bízzunk Istenben, Ő irgalmas; van visszavágó, van újrakezdés. Le kell ülni, megnézni, hogy miért maradtunk alul. A csatár, a védelem vagy a kapus volt gyenge? A játékosok szakemberekkel kielemzik, levonják a következtetéseket, ami gyenge, azt erősítik, és az a cél, hogy a visszavágón mi hozzuk el a kupát. Ahogy egy házat az elképzeléstől a megvalósításig megtervezel, ugyanúgy az életet is bölcsen, szakemberek bevonásával kell megtervezni. Vállald a munkát, mert meg tudod csinálni, még ma neki kell veselkedni álmaid valóra váltásának!
Van egy Guszti fiunk, Déván nőtt fel első osztályos korától tizenkettedikig. Nem volt angyal. Tizenkettedikben elmentek szerenádot adni a tanároknak. Az éneklés után a tanár megkínálta őket egy kis süteménnyel, ők megköszönték, hogy tanította őket. Úgy belejöttek a hálálkodásba, az éneklésbe, hogy végül nemcsak a tanároknak, hanem egymásnak is mindent megköszöntek.
Volt egy srác, aki a negyedik emeleten lakott, a szoba sarkában volt a sífelszerelése, és azt mondta: „Te ugye nem mersz lemenni sílécen a lépcsőn”. A székely legény büszke, bátor, vállalkozásra mindig kész: „Én ne mernék lemenni? Na majd megmutatom nektek!” Azzal el is indult a negyedikről lefelé síléccel. A nagy kiabálásra, csattogásra a második emeleten lakó néni kijött, és az ajtaja előtt elütötték. A néni elkezdett sírni, hogy „jaj, a lábam”, ők pedig a nagy ijedtségben gyorsan hívtak egy taxit, és elvitték a kórházba.
Másnap azért elmondták a nevelőjüknek – volt annyi becsület bennük –, hogy mi történt. A nevelő gondolkodott egy kicsit, aztán mondta nekik, hogy „egy csokor virággal meglátogatjátok a nénit a kórházban, megnézitek, mi történt, és bocsánatot kértek”. Guszti aztán leérettségizett, külföldre ment, de néhány vargabetűvel visszatalált hozzánk, és jelentkezett nevelőnek a gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthonba. Gyakran ellenőriztem, látogattam. Azokban a napokban egy kedves lány vőlegénye éppen az esküvő előtt halt meg balesetben. Próbáltam vigasztalni a fiatal menyasszonyt, de nehezen haladtam. Végül bevittem az otthonunkba a gyerekek közé. Egy szép szőke kislányt a gyászoló menyasszony nyakába akasztottam, az átölelte, megpuszilta, és akkor már láttam, hogy szép lassan visszatér a szemébe a fény, az élet. Guszti ott állt mellettem, vállalta, hogy segít vigasztalni, aztán tavasz felé megkerestek, hogy nem esketném-e össze őket. Mára már megvan a második gyerekük, együtt dolgoznak a petrozsényi házunkban. A Jóisten adott erőt a lánynak az újratervezéshez, egy új szerelmet, akit szeret, akivel nagyon jól vannak, és úgy látom, örömüket lelik a munkában, a gyereknevelésben is.
Talpra kell állni, újratervezni az életet! Amikor a csapat kikap, nem mondjuk azt, hogy többet nem focizok, egy jó sportoló nem mond ilyet. Nem jött össze, talán pont az én hibámból – szomorú. A lényeg az, hogy tudjunk újratervezni, és ebben nagy példaképünk Jézus Krisztus. Húsvét hajnalán átdöfött szívvel, átdöfött kézzel feltámad, és mit mond? Találkozunk a Galileai-tenger partján, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Fontos, hogy ne adjuk fel.
Úgy képzelem el a keresztény embert, mint a sárkányt: levágod egy fejét, és három nő helyette. Legyen több életünk! Persze, az lenne a jó, ha egyből sikerülne, ha a labda egyből a kapuba találna, és lehetőleg még tízszer egy meccs alatt. Nem hiszem, hogy akár a szerelemben, akár a tanulásban vagy bármiben a Jóisten olyan házi feladatot adna nekünk, amit ne lehetne megoldani. Milyen pedagógus az, aki olyan matematikapéldát ad a gyereknek az iskolában, aminek nincs jó megoldása? Ő kacag a markába, te meg kínlódsz, és nincs megoldás.
Nagyon rossz pedagógus az ilyen. Ugyanezt gondolom a Jóistenről is: feladatot bízott ránk, és biztos, hogy minden feladatnak van jó megoldása. Ne add fel a küzdelmet; ha elestél, a jelszavad az újratervezés. Minden ember életében van kudarc, tragédia. Szerettem volna apukával, anyukával szépen élni, mellettük felnőni, de apukám meghalt, és én újraterveztem az életemet. Fájdalmas és rossz, de újraterveztem, és innen már akár győztes is lehetek.