Nincs olyan gyerek vagy felnőtt, aki ne töltött volna el egy kis időt Micimackó társaságában. Ki gondolná, hogy a Csekélyértelmű Medvebocs már majdnem egy évszázada része a történeteinknek és a szívünknek?
Balla Nóra írása a Nyugati tér blognak
1926. október 14-én jelent meg A. A. Milne meseregénye, a Micimackó, amely már akkor eszméletlen sikereket zsebelhetett be, és ez a diadalmenet máig töretlennek bizonyult. Milne saját fiáról, Christopher Robinról – akit mi csak Róbert Gidaként ismerünk – mintázta meséje gyerekhősét, akit a váratlanul jött és intenzív rivaldafény egész életében végigkísért és nyomasztott. De Christopher Robin játékállatai és a szülei által megteremtett képzeletvilág több millió gyereknek nyújtott szeretettel és biztonsággal, barátsággal és mókával teli történeteket.
Micimackó rajongói nemcsak mesék és filmek formájáan élhetik újra a csodát: a Százholdas Pagonyt ihlető Ashdown-erdőt, mely a Milne család vidéki háza közelében található, 1999-ben újragondolták, hogy jobban emlékeztessen a mese helyszíneire. És már nem is „Tilos az Á”, hiszen azóta is nyitva áll az ifjú és idősebb rajongók előtt, ráadásul évente megrendezik a Micimackó-Vízipóló világbajnokságot is!
A mese örökifjúságának okait vizsgálva nem hagyhatjuk ki a sokak által vitatott Karinthy-műfordítást, mellyel magyar nyelven szinte önálló mű született, és hasonlóan fontos szerepe van benne Walt Disney-nek is. Azzal, hogy Micimackó a mozivászonról is visszaköszönt, még E. H. Shepard rajzainál is aranyosabb figurák képében, többekhez eljuthattak a Százholdas Pagony lakóinak szívmelengető pillanatai.
De miért is ilyen népszerű még most is a 95 éves csacsi, öreg medve meg a barátai? Bevallom, én magam gyerekként nem voltam rajongó: Micimackó csak egy volt a rengeteg mese közül, amit néztem és kedveltem. Felnőttként fedeztem fel újra a Micimackó-történetek gyönyörűségét, egyszerűségét és ártatlanságát, és ekkor döbbentem rá, hogy örökérvényű értékei miért is bűvölik el újra és újra a kicsiket.
Sokat lehet vitatkozni arról, hogy a karakterek vajon diliházba való bolondok-e vagy bölcs taoista gondolkodók. Az biztos, hogy olyan problémákkal és nehézségekkel szembesülnek – nyilván eltúlzott, felnagyított formában, ahogy az a mesei keretek között szokás –, amelyekkel egyszer minden felcseperedő gyermek találkozik, a megoldások pedig kivétel nélkül a szeretetben, a kedvességben, az összetartásban rejlenek. Bármennyi új történet születik, nem lesz elcsépelt vagy idejétmúlt, hiszen a karakterek mindig hűek maradnak önmagukhoz, legyen szó akár Nyuszi rigolyáiról, Malacka félelmeiről, Kanga anyai szeretetéről – ők egy családként minden gondot le tudnak győzni. Ki ne akarná, hogy ezt tanulja meg a gyereke?