„Margaret Atwood, a disztópiák virtuóza, könnyed világépítésével, ügyes humorával és az emberi önteltség mélységeinek komor kommentárjával a börtönök ipari komplexuma, a szerelem és a szabad akarat felé fordul.” Ezt írta a The Denver Post Margaret Atwood 2015-ben megjelent regényéről, a Legvégül a szívről.
Margaret Atwood újabb disztópiája olvasható magyarul, Csonka Ágnes fordításában. A kanadai szerző regényében a társadalmi felelősség és a közös túlélés problémái mellett előtérbe kerülnek az egyéni lét, legfőképpen a szenvedély kérdései: meddig mehet el az ember a másik birtoklásában anélkül, hogy elveszítené önmagát? A történet szerint Amerikát romba döntötte a gazdasági válság. A munkanélküliektől és hajléktalanoktól hemzsegő rozsdaövezetekben bandák, vandálok és elmebetegek fosztogatnak. A fiatal házaspár, Stan és Charmaine azért van még életben, mert csodával határos módon megmaradt autójukban laknak, ám nemritkán így is másodperceken múlik a sorsuk. Egy nap megváltásként érkezik a hír: önkénteseket keresnek Consilience városába, a Pozitron Projektbe. A Projekt résztvevőinek rendes munka és kényelmes, tiszta otthon jár – minden második hónapban. A köztes időszakokat viszont a város és a projekt szívét jelentő Pozitron börtönben, fegyencként kell tölteniük, házukat pedig frissen szabadult váltótársaik foglalják el, akikkel szigorúan tilos érintkezniük – erről a Megfigyelés gondoskodik. Elsőre nem tűnik túl nagy áldozatnak egy rendezett életért cserébe, ám amikor Charmaine a szabályokat áthágva szenvedélyes viszonyba kezd váltótársával, nyugtalanító események láncolata veszi kezdetét, s előbb-utóbb kénytelenek feltenni a kérdést, mi zajlik valójában Consilience és a börtön falai mögött.
Olvassatok bele a regénybe elsőként itt, a Nyugati tér blogon!
Margaret Atwood: Legvégül a szív (részlet)
Ajánlat
Charmaine szereti, ha van tennivalója, de délutánonként a Porban néha nem sok akad. Már kétszer letörölgette a bárpultot, elrendezte a poharakat. Nézhetné a legközelebbi tévét, ahol épp egy baseballmeccs ismétlése megy, de nem igazán érdekli a sport – nem érti, mi ez a nagy lelkesedés egy csapat pasas iránt, akik egy pályán kergetőznek, egy labdát próbálnak eltalálni, egymás fenekét paskolják, fel-alá ugrálnak, és ordítoznak.
A tévé le van halkítva, de a reklámok alatt felhangosodik, és a szöveget ki is írják a képernyő aljára, hogy biztosan eljusson a nézőhöz az üzenet. A sportműsorok közben általában autókat és sört reklámoznak, de most hirtelen valami más jelenik meg.
Egy öltönyös férfi, csak a feje és a válla látszik, kinéz a képernyőről, egyenesen az ő szemébe. Van benne valami meggyőző, még mielőtt megszólalna – egészen komoly, mintha az, amit mondani készülne, nagyon fontos volna. És amikor megszólal, Charmaine megesküdne, hogy a férfi olvas a gondolataiban.
– Unja, hogy a kocsijában lakik? – szegezi neki a férfi. De tényleg, egyenesen neki mondja! Ez lehetetlen, hisz honnan tudhatna Charmaine létezéséről, mégis így érződik. A férfi elmosolyodik, micsoda megértő mosoly! – Hát persze! Maga nem így tervezte. Álmai voltak. Jobbat érdemel. – De még mennyire, leheli Charmaine. Jobbat! Pontosan ezt érzi.
Ezután egy snitt következik egy kapuról, mintha egy fényes fekete üvegfalban nyílna, és emberek mennek be rajta – fiatal párok, energikusak, mosolyognak. Pasztell öltözékben, tavasziasan. Ezután egy ház következik, takaros, frissen festett ház, sövénnyel és pázsittal, sehol egy autóroncs vagy egy széttört kanapé, azután a kamera bezoomol az emeleti ablakon, el a függöny – a függöny! – mellett, és elindul át a szobán. Tágas! Csinos! Az ingatlanhirdetésekben használnak ilyen szavakat a vidéki és a tengerparti otthonokra, távol, más országokban. A nyitott fürdőszobaajtón át egy szép, mély kád látszik, egy csomó bolyhos fehér törölköző lóg mellette. A franciaágy hatalmas, gyönyörű, tiszta, vidám kék és rózsaszín virágmintás ágyneművel, négy párnával. Charmaine testének minden porcikája az ágy, a párnák után sóvárog. Ó, kinyújtózni! Kényelmes álomba merülni, azzal a biztonságos, kényelmes érzéssel, ami Win nagyinál fogta el mindig.
Nem mintha Win nagyi háza ilyen lett volna. Sokkal kisebb volt. De tiszta. Charmaine többé-kevésbé emlékszik egy másik házra, kiskorából – az lehetett ilyen, mint a ház a képernyőn. Nem: az lehetett volna ilyen, ha nem lett volna akkorra rendetlenség. Gyűrött ruhák a padlón, piszkos edények a konyhában. Volt ott egy macska is? Talán, rövid ideig. A macskával valami rossz történt. A hallban találta meg, a padlón, de nem stimmelt az alakja, és valami szivárgott belőle. Takarítsd fel! Ne feleselj! Nem beszélt vissza – a sírás nem feleselés –, de ez nem sokat számított, így is bajt csinált.
A szobája falán ökölnyi lyuk tátongott. Nem csoda, mivel egy ököl ütötte. Abban a lyukban rejtette el a holmijait. Egy babát. Egy csipkés sarkú textil zsebkendőt, kié is volt? Egy egydollárost, amit talált. Mindig úgy gondolta, hogy ha elég mélyre dugja a kezét, átér a túloldalra, és ott víz van, tele vak halakkal és egyéb, sötétlő fogú dolgokkal, és ezek kiszabadulhatnak. Ezért óvatos volt.
– Emlékszik még, milyen volt az élete? – folytatja a férfihang a lepedők és párnák között tett körút alatt. – Mielőtt a megbízható világ, amit egykor ismertünk, összeomlott? A Pozitron Projektnél, Consilience városában újra ilyen lehet. Nem csupán teljes foglakoztatást kínálunk, de védelmet is a veszélyes elemektől, amelyek oly sok embernek okoznak jelenleg gondot. Dolgozzon együtt hasonló gondolkodású társakkal! Segítsen megoldani a munkanélküliség és a bűnözés országos problémáját, miközben a sajátját is megoldja! Hangsúlyozza a pozitívumot!
Újra a férfi arcát mutatják. Nem különösebben jóképű, de bizalomgerjesztő. Mint egy matektanár vagy egy lelkész. Látni rajta, hogy őszinte, és az őszinte jobb, mint a jóképű. A túlságosan jóképű férfi mindig bajt hoz, mondta Win nagyi, mert túl sok közül válogathat. Túl sok mi közül?, kérdezte Charmaine, mire Win nagyi azt felelte: hagyjuk.
– A Pozitron Projekt tagfelvételt hirdet – közli a férfi. – Ha ön megfelel a feltételeinknek, mi is megfelelünk az önének. Számos szakmai területen kínálunk képzést. Legyen az, aki mindig is lenni akart! Jelentkezzen most! – Megint az a mosoly, mintha mélyen belelátna az ember fejébe. De nem ijesztő, hanem jóságos módon. Csak a javát akarja Charmaine-nek. Az lehet belőle, aki mindig is lenni akart, azután, hogy már akarhatott dolgokat saját magának.
Gyere ide! Ne hidd, hogy elbújhatsz! Nézz rám! Rossz kislány vagy, igaz? A nem rossz válasz volt erre a kérdésre, de az igen is.
Elég ebből a zajongásból! Fogd be, mondom, fogd be! Te még nem is tudod, mi az a fájdalom.
Felejtsd el azokat a szomorú dolgokat, mondogatta Win nagyi. Csináljunk pattogatott kukoricát! Nézd, szedtem virágot! Win nagyinak volt egy kis ágyása a ház előtt. Sarkantyúvirág, rézvirág. Inkább gondolj azokra a virágokra, és villámgyorsan elalszol majd.
A reklám felénél belép Sandi és Veronica. Most a bárpultnál ülnek, diétás kólát isznak, és ők is a reklámot nézik.
– Szupernek tűnik – jegyzi meg Veronica.
– Semmit se adnak ingyen – feleli Sandi. – Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Sóhernek látszik a pasas.
– Meg lehetne próbálni – folytatja Veronica. – Nem lehet rosszabb az Ágytrösztnél. Bírnám azokat a törölközőket!
– Vajon miben utaznak? – kérdi Sandi.
– Limuzinban! – vágja rá Veronica, és mindketten nevetnek.
Charmaine azon tűnődik, ez miért vicces. Nem biztos benne, hogy a pasas olyan embereket keres, mint ezek ketten, de sznob és lelombozó dolog lenne ezt mondani, és ők a szívük mélyén rendes lányok, így inkább így szól:
– Sandi! Fogadok, hogy lehetne belőled ápolónő! – A képernyő alján egy webcím és egy telefonszám fut végig – Charmaine lefirkantja. Milyen izgatott! Amikor Stan érte jön, a telefonjukon megnézhetik a részleteket. Érzi, milyen mocskos a teste, érzi a ruháiból, a hajából áradó áporodott bűzt, a szomszéd csirkeszárnysütöde avas zsírszagát. Mindezt le lehet vedleni, úgy hámozza le magáról, mint a hagymahéjat, ki tud bújni a bőréből, más ember lehet.
Vajon lesz mosógép és szárítógép az új otthonában? Persze hogy lesz. És ebédlőasztal. Receptek: újra recept szerint főzhet, ahogy az esküvőjük után Stannel. Ebédek, bensőséges vacsorák, csak kettesben. Széken fognak ülni evés közben, igazi porcelántányérról esznek műanyag helyett. Talán még gyertya is lesz.
Stan is boldog lesz: hogy ne lenne boldog? Nem lesz ilyen zsémbes. Igaz, hogy lesz egy zsémbes időszak, amin át kell segítenie őt, amikor kijelenti, hogy ez biztosan átverés, ahogy az összes többi, valami csalás, és minek fárasszák magukat a jelentkezéssel, úgyse veszik fel őket. De kockázat nélkül nincs nyereség, feleli majd erre, és miért nem próbálják meg legalább? Rá fogja beszélni, vagy így, vagy úgy.
Végső esetben a szex ígéretét is beveti. A szexét egy fényűző, hatalmas franciaágyon, tiszta ágyneművel – az tetszene Stannek? És közben egy őrült sem akarja bezúzni az ablakot. Ha kell, még a megpróbáltatást is elviseli a kényelmetlen hátsó ülésen ma este, jutalmul, ha Stan igent mond. Neki nem lesz túl nagy élvezet, de az élvezet várhat. Míg beköltöznek az új házukba.
A fenti részletet Margaret Atwood Legvégül a szív című regényéből Csonka Ágnes fordításában közöltük.