A Széplélek


Závada Péter negyedik verseskötete, a Gondoskodás ma kerül a könyvesboltokba. Ezzel egy időben – május 13-tól korlátozott ideig – megnézhető online a szerző A széplélek című drámája a Stúdió K Színház társulatának előadásában, a darabot Geréb Zsófia rendezte. A szerzőpáros korábban is dolgozott együtt, 2018-ban Závada Péter Je suis Amphitryon című drámáját állította színpadra Geréb Zsófia.

Závada Péter exkluzív írása A széplélekről a Nyugati tér blognak

Aktívan részt venni az egyre kilátástalanabbnak tűnő politikai lövészárok-harcban, vagy eltávolodni a közélet fájó valóságától, a tudatos szerepvállalástól, és végérvényesen visszavonulni a képzelet és a történelmi múlt vadregényes világába? Többek között ebben ragadható meg II. Lajos bajor uralkodó személyes válsága, és ebből a dilemmából kiindulva fordulunk mi is a király alakjához, valamint a grandiózus emlékhelyhez, a Neuschwanstein-kastélyhoz ma, mikor a fenti kérdés egyre aktuálisabbá és égetőbbé válik mindennapjainkban.

II. Lajos bajor uralkodót „Őrült Lajosként”, „Mesekirályként” és „Hattyúkirályként” is ismerjük, aki a középkori mítoszok és legendák világában elmerülve élt a 19. századi Németországban, a német egység megszületésének pillanatában. Nagyzási hóbortjainak köszönhetően számos kastélyt építtetett, többek között a híres Neuschwanstein-kastélyt, ahol történetünk játszódik. Apja váratlan halálát követően a tizennyolc éves Lajos felkészületlenül kerül a trónra. Sokkal jobban érdekli a zene, az építészet és a lovagregények világa, mint az uralkodás és a háborúzás. Wagner operái már gyerekkorában mélyen megérintik, és később nemcsak szoros barátság fűzi a zeneszerzőhöz, de mecénásként jelentős anyagi támogatásban is részesíti. A német egység létrejöttét megelőző katonai konfliktusból Bajorország vesztesen – bár nem nagy veszteségekkel – kerül ki, ami Lajost igen megviseli. A helyzet uralkodói presztízsének gyengüléséhez vezet, még inkább távolodni kezd a politikától, mígnem teljesen bezárkózik saját romantikus fantáziavilágába.

Előtérben az Idegenvezető szerepében Nagypál Gábor (fotó: Vass László Ádám)

A Neuschwanstein nemcsak egy mitologikus történetekkel gazdagon dekorált, a kor legmodernebb technikájával fölszerelt mesekastély, hanem tökéletes búvóhelyként is szolgál a huszadik század negyvenes éveiben, a Hitler irányította Rosenberg-különítmény számára, akik itt rejtik el a megszállt területekről zsákmányolt műtárgyakat. Ez a történelmi tény pedig a drámát szervező központi térnek egyfajta „műkincsgyűjtő”, idő- és történelemfelhalmozó jelleget is kölcsönöz. A széplélek dramaturgiai szervezőelve tehát nem csupán egy elképzelt alak vagy egy valaha élt személy élettörténete, hanem a tér, egész pontosan a kastély. És ebben a térben kísértetekként szólalnak meg az elképzelt és valós alakok, egy, a romantikától kezdve napjainkig ívelő kórusmű hangjaiként.

Az előadás alaphelyzete egy Neuschwanstein-beli idegenvezetés. Geréb Zsófia rendezésében a nézők mint turisták lépnek a kastély terébe, melyben egy idegenvezető kalauzolja végig őket. Az eleinte szimpatikus, majd egyre zaklatottabb tárlatvezető egyedi, különös karakter, egy pszichés problémákkal küzdő, magányos alak, akinek mintha az egész előadás a zavaros, indulatoktól fűtött látomása volna.

Jelenet A széplélek című előadásból (fotó: Vass László Ádám)

Az elképzelt helyszín Bajorország, de a történet játszódhatna bárhol, lényegét nem a konkrét ország és kor adja, hanem azok a dinamikák, melyek az alakokat mozgatják. A cselekmény nem követi szorosan a történelmi események sorrendjét. Gyarmati Kata dramaturgi munkájának köszönhetően lehetőség nyílik párhuzamosan láttatni a kastélyt különböző korokban. A szövegfolyamhoz erősen atmoszferikus zene is társul. Csizmás András zeneszerző és Geréb Zsófia rendező Wagner operáiból készített lélegző, hangzó szövetet, mely szinte megállás nélkül hömpölyög végig az előadáson. A múzeumokat, kiállítótermeket és a Harmadik Birodalom katonai gyűléseinek esztétikáját megidéző látványt, valamint a jelmezeket Bobor Ágnesnek köszönhetjük.

Závada Péter A széplélek című drámája elérhető május 13-tól az eszínházon, 48 órán keresztül!

Jegyek már válthatók itt: https://eszinhaz.hu/hu/eloadasok/elo/szeplelek-202105131900