Néha titeket is hatalmába kerít az az érzés, hogy olyan jó lenne olvasni valamit, de sem a körülmények, sem az adott pillanat nem alkalmas erre, sőt kedvetek sincs 100 oldalnál hosszabb könyvbe belevágni? Mindannyiunk életében vannak ilyen időszakok, ezért is hoztunk nektek ezen a héten olyan köteteket, amelyeket – részben vagy egészben – egy szuszra be tudtok kebelezni. Szóval, ha a telefonnyomkodást olvasásra cserélnétek buszon, villamoson vagy vonaton zötyögve, a postán sorban állva, a fodrásznál várakozva vagy otthon, lefekvés előtt, ez a válogatás nektek szól!
Az esszék, novellák, kisregények, mesék vagy éppen a könnyen megérthető fizikaleckék, mind arra várnak, hogy minőségi időt töltsetek magatokkal, akkor is, amikor sok a teendő vagy csak éppen egy szusszanásra vágytok.
Lucia Berlin: Este a paradicsomban
(Jelenkor Kiadó, fordította: Lukács Laura)
Lucia Berlin kortárs amerikai novellista igazi túlélő típus volt: közel húsz városban harminchárom lakhely, Alaszkától Chiléig, New Yorkon és Új-Mexikón át egészen Kaliforniáig. A szerző rendkívül mozgalmas élete során megbirkózott az alkohol, az erőszak és a szegénység problémáival, miközben felnevelt négy gyermeket, és emellett szakított időt az írásra is. Novellásköteteinek sikerét sajnos már nem érhette meg, külföldön, így Magyarországon is sokáig ismeretlen maradt. Bár teljes novellaválogatásait egy szuszra olvasni talán kihívás, mivel a novellák nem feltétlenül kötődnek szorosan egymáshoz, egyet-egyet kiválasztva valóban letehetetlen olvasmány.
A Bejárónők kézikönyve 2017-es sikere után három évvel megjelent magyarul második kötete, az Este a paradicsomban, amely az újabb novellák mellett Lucia Berlin leveleit és az Isten hozott idehaza című, sok-sok fotóval illusztrált memoárját is tartalmazza. Az Este a paradicsomban fordítója, Lukács Laura itt, a Nyugati tér blogon megjelent ajánlójában így írt a kötetről: „Lucia Berlin fordítása embert próbáló feladat; nemcsak az elmondhatatlanul sok reália (tárgyak, ételek, műsor-, könyv- vagy dalcímek, korabeli médiaszereplők, bikaviadal-szakszavak, New York vagy Oakland földrajza, vályogházak, kátránypapír tetejű házak, fal nélküli házak, dialízisgépek…) miatt, hanem a változatos regiszterek miatt is. (…) De nagy kaland. Fordítóként, olvasóként is. Aki ismeri a Bejárónőket, annak is. Aki meg nem, annak pláne! A legjobb persze, ha valaki az új kötettel kezdi, aztán el- vagy újraolvassa a Bejárónőket, hogy fölfedezze a kapcsolódási pontokat, visszatérő, már-már zenei motívumokat. Csehov (Lucia egyik eszménye) tömörséget és együttérzést várt el az elbeszéléstől. Hemingway azt mondta, írni csak akkor tud az ember, ha élt is. Lucia mindkét író elvárásainak tökéletesen megfelel.”
Fábián Janka: Cholera-napló
(Libri Kiadó)
Aki ismeri Fábián Janka regényeit, tudja, hogy szinte letehetetlenek. A vonatkozó történelmi hátteret mindig aprólékosan kutató szerző stílusa olyan magával ragadó, a könyvei annyira olvasmányosak, hogy még a vaskosabb kötetek is – kis túlzással – egy szuszra „befalhatók”. Még inkább így lesz ez a most készülő kisregénnyel, amelynek a cselekménye talán minden eddigi Fábián Janka-regényénél közelebb áll a mindennapjainkhoz…
190 évvel ezelőtt, 1831-ben Magyarországon kolerajárvány pusztított. A tizenhét éves Gruber Georgina a budai Várban, az édesapja cukrászműhelye fölötti lakásukban próbálja átvészelni szűk családjával együtt a karantén hónapjait. A mi pandémiás valóságunkhoz hasonló, hátborzongatóan ismerős problémákkal kell megküzdeniük: a közeledő halálos kór rémével, a pánikkal, a korlátozásokkal, az álhírekkel, a járványtagadókkal, a különböző – néha életveszélyes – gyógymódok hirdetőivel és magával a rejtélyes betegséggel, ami hozzájuk egyre közelebb szedi az áldozatait. Ráadásul kedvenc újságjukban, a Magyar Kurírban rendszeresen olvashatják a beszámolókat a járvány ijesztő adatairól: hányan betegedtek meg az ország különböző megyéiben, közülük mennyi a gyógyult és a halott. Az ország főorvosa, Lenhossék Mihály is a sajtón keresztül próbálja csitítani a kedélyeket, életmódtanácsokat ad, biztonságos megelőzési módokat vagy alternatív terápiákat ajánl, közben pedig feltétlen bizalmat kér a városi és országos hatóságok, valamint az orvosok munkája iránt. Georginának és a családjának egy modern kommunikációs eszközök nélküli világban kell túlélniük a bezártságot, a szorongást, a betegségtől és a haláltól való félelmet, és végső soron akár a fertőzést is.
Fábián Janka kisregényében egy régmúlt halálos ragály történetét olvasva furcsán ismerős körülmények közé csöppenhetünk, és megállapíthatjuk, hogy 190 év alatt sok szempontból vajmi keveset változott a világ.
Carlo Rovelli: Hét rövid fizikalecke
(Park Könyvkiadó, fordította: Balázs István)
A tudományos-ismeretterjesztő könyvek kiadásának hagyománya van a Park Könyvkiadónál. Gondoljunk csak a Nobel-díjas Richard P. Feynmanra, akinek Hat könnyed előadás című kötete majd’ 20 éve a piacon van. Méltó követője az olasz elméleti fizikus Carlo Rovelli, akinek kutatói munkássága mellett küldetése a tudomány népszerűsítése.
A Hét rövid fizikalecke az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb olasz könyvsikere volt. A magyar olvasók 2016-ban ismerhették meg a kötetet, és azóta a szerző további könyvei (Az idő rendje, A valóság nem olyan, amilyennek látjuk, A tudomány születése) is megjelentek.
A Hét rövid fizikalecke valóban egy ültő helyünkben is elolvasható, de akár, ahogy a címe mondja, leckékben is „adagolható” azoknak is, akik nem, vagy csak alig ismerik a modern tudományt. A könyv gyors áttekintést ad a 20. századi fizikában lezajlott nagy forradalom legnevezetesebb és leglebilincselőbb aspektusainak némelyikéről, s még inkább azokról a kérdésekről és rejtélyekről, amelyeket ez a forradalom vetett fel. A tudomány ugyanis megmutatja, hogyan érthetjük meg jobban a világot, de azt is világossá teszi, hogy mi mindent nem tudunk még. Szó van a leckékben a relativitáselméletről, a kvantummechanikáról, az univerzum szerkezetéről, az elemi részecskékről, a kvantumgravitációról, a fekete lyukakról – mennyi tudás egy szuszra.
„A fizika szélesre tárja az ablakot, hogy messzire ellássunk. S amit látunk, mind bámulatba ejt bennünket. Rádöbbenünk, hogy telis-tele vagyunk előítéletekkel, és hogy a világról alkotott intuitív képünk részleges, maradi, elégtelen. A világ a szemünk láttára, továbbra is változik, lépésről lépésre, ahogyan egyre jobban észleljük.”
Zadie Smith: Sugallatok
(Helikon Kiadó, fordította: M. Nagy Miklós)
Zadie Smith tavalyi, Sugallatok című könyvét nemcsak a terjedelme miatt olvashatjuk el egy szuszra, hanem azért, mert Zadie Smitht olvasni olyan, mint amikor egy nagyon okos, kedves és megértő nő társaságát élvezzük. Elképesztő érzékenységgel ír és nagyon érzékletesen ábrázolja az őt körülvevő világot. Bámulatos, ahogy önmagáról írni tud, de könnyen bújik mások bőrébe is. Zadie Smitht a magyar olvasók eddig csak mint kiváló prózaírót ismerhették, pedig ragyogó esszéíró volt eddig is. Most ebből is kapunk egy kis ízelítőt – és épp olyan kérdések kapcsán, amelyek ma a világon mindenkit foglalkoztatnak.
A karantén – avagy a „globális meghunyászkodás” – első hónapjaiban Zadie Smith kis írásokban fogalmazta meg, milyen kérdéseket, tanulságokat, sugallatokat ébreszt benne ez a példátlan helyzet. Hogyan változtatja meg az értékrendünket és hogyan őrizhetjük meg magunkban az együttérzést akkor, amikor mi is szenvedünk? Létezik-e relatív szenvedés? Mit jelent összezárva lenni azokkal, akiket szeretünk? Beszélhetünk-e Amerika kivételességéről akkor, amikor ezt a büszke országot sújtja legjobban a járvány? S közben ráadásul egy másik vírus is pusztít benne: a megvetés vírusa, melyet sokan észre sem vesznek már magukban. A szubjektív karantén-írásait tartalmazó tavalyi gyűjteményét a hazai könyves médiumok is 2020 legjobb világirodalmi könyvei közé sorolták.
Otfried Preussler: Torzonborz és a holdrakéta
(Kolibri Kiadó, fordította: Nádori Lídia)
„– Fellőnéd a… Holdra? – vonta fel a szemöldökét Jancsi.
– Úgy bizony, a Holdra! – bólintott Lackó, és szedelődzködni kezdett.
– A Holdra… A Holdra… – motyogta Jancsi, aztán elnevette magát. – Te, Lackó! Remek ötletet adtál, tudod-e? Fogjuk ezt a Torzonborzot, és… Bizony, ezt fogjuk tenni!”
Szeretjük az olyan meséket, amelyek sosem érnek véget. Vannak bennük jól ismert és megszeretett karakterek, mesés helyszínek, amik keverednek a hétköznapiakkal, nagy adag humor és rengeteg izgalom, amivel a szórakozás garantált. Torzonborz, a rabló minden kötete pont ilyen, mindig többet akarunk belőle. A háromrészes sorozat kiegészítéseként jelent meg ez a gyorsan elolvasható, mégis sok kalandot és mókás eseményt felsorakoztató kis kötet. Kedvenc szereplőink is visszatértek: Jancsi és Lackó készen állnak, hogy elkapják a szökésben lévő és borspisztolyával bármire képes Torzonborzot, mindeközben Üstöllési őrmester erősen dühöng, hogy megint átverték. Ez a történet rövidebb, de ugyanúgy szerepet játszik benne a helyzetkomikum, és ugyanúgy egy falásra el akarjuk fogyasztani, mint az előzőeket. A fantáziának pedig semmi sem szabhat határt, elgondolkodhatunk, hogy vajon mi is meg tudnánk-e építeni egy holdrakétát néhány otthon található, praktikus csecsebecse segítségével, és vajon fellőhetjük-e az űrbe szkafander nélkül azt, akit nem igazán kedvelünk… Sima ügy. Mint ahogy elolvasni ezt a kis kötetet, és jól szórakozni egy estén.