Hősök és gonoszok. Tiszta sor, két egymástól élesen elkülönülő kategória. Már gyerekkorunkban megtanuljuk, vannak a jók és a rosszak. Aztán egy szép napon rá kell jönnünk, hogy az életben semmi sem lehet ennyire fehér vagy fekete. Mindennek és mindenkinek megvan a pozitív és negatív oldala, maximum csak azt kell alaposan megnéznünk, hogy adott helyzetben melyik nyom többet a latban.
Ezen a héten olyan könyveket hoztunk, amelyekben kedvenc gonoszaink, negatív karaktereink, antihőseink szerepelnek, akiket szeretünk utálni és utálunk szeretni, hiszen van bennük valami, amitől beférkőznek a gondolatainkba, igyekszünk megértéssel feléjük fordulni. Ők azok a hősök, akik miatt láthatjuk az érem mindkét oldalát, és becsukva a könyvet, végére érve az ő történeteiknek, ezt a látásmódot a saját életünkben is kamatoztathatjuk.
Alfred Lansing: A Déli-sark foglyai – Ernest Shackleton legendás antarktiszi expedíciója
(Park Könyvkiadó, fordította: Ambrose Montanus, Láng Zsuzsa Angéla)
„Cinikusabb kritikusai talán nem egészen alaptalanul mondogatták, hogy igazi célja nem más, mint dicsőséget és hírnevet szerezni az Ernest Shackleton névnek. És persze nem lehet mellékes az anyagi elismerés sem, amely majd megilleti mint a sikeres expedíció vezetőjét. Shackleton gondolataiban bizonyára ezek a vágyak is helyet kaptak. Határozottan kívánta a társadalmi elismerést, és tudta, hogy ebben főszerepet játszik a pénz. Örök becsvágya volt, legalábbis a felszínen, hogy megteremtse magának az egész életre szóló, biztos anyagi jólét feltételeit. Gyakorta képzelte magát vidéki földesúrnak, aki korlátlan szabad ideje és vagyona jóvoltából azt csinál, amit akar.”
Ernest Shackleton, aki már maga mögött tudott egy olyan déli-sarki expedíciót, ahol három társával kis híján odaveszett, újabb vakmerő tervet szőtt: 1914-ben 27 fős legénységgel a Déli-sarkvidék nyugat–keleti irányú, gyalogos átszelését tűzte ki célul. 1915. október 27-én a Déli-sark és a mintegy 1900 kilométerre fekvő, legközelebbi emberlakta hely között kellett elhagyniuk a hajót, ami hamarosan el is süllyedt. Senki sem tudta, hol járnak, senki sem tudta, hogy mi történt velük. Az Endurance elvesztése után hónapokig sodródtak a jégtáblákon, míg megannyi viszontagság után megmenekültek.
A vállalkozás kockázatos voltát mi sem igazolja jobban, mint hogy Shackleton kudarca után negyvenhárom éven át senkinek nem jutott eszébe, hogy megkíséreljen gyalogszerrel átkelni a kontinensen…
Bram Stoker: Drakula
(Helikon Kiadó, fordította: Bartók Imre)
Drakula gróf kétségkívül a popkultúra egyik legemlékezetesebb rémalakja, minden modern vámpírkarakter archetípusa. Máig tartó népszerűsége részben abban rejlik, hogy Bram Stoker klasszikusának főgonosza kvázi halhatatlan, vagyis időtlen sikere mintegy kódolva van alakjában. A néhai havasalföldi fejedelem egy letűnt kor képviselője, de elhivatottan igyekszik alkalmazkodni az új időkhöz – vérében van az adaptáció vágya, éppen ezért karaktere igen sokoldalúan feldolgozható a legkülönbözőbb társadalmi viszonyok és műfaji keretek között. Mert bármennyire is visszásak Drakula szándékai és módszerei, az vitathatatlan, hogy mindig rajta tartja a kezét a kor ütőerén. Ha úgy tetszik, Stoker élőhalottja a temetetlen múlt, melytől nem szabadulhatunk: a fel nem dolgozott történelem nyakunkba lihegő, bosszúszomjas kísértete.
Drakula testesíti meg mindazt, amit egész civilizációnkkal leplezni igyekszünk. Megmagyarázhatatlan jelenlét egy racionalizáltnak hitt világban, az erkölcsös díszletek mögött lesben álló perverzió. A felszínen Drakula látszólag a szabályok szerint játszik (a kifinomult modorú előkelőség szerepében), valójában azonban radikálisan áthágja azokat (mint gyilkos szörnyeteg), és az effajta formabontó attitűdben, bármilyen riasztó is helyenként, óhatatlanul van egyúttal valami vonzó is. Emberfeletti képességeit irigyelhetjük vagy félhetjük, nagyon is emberi gyengeségeit pedig a magunkénak érezhetjük.
Cormac McCarthy: Odakint a sötétség
(Jelenkor Kiadó, fordította: Greskovits Endre)
Cormac McCarthy Pulitzer-díjas író második regénye, az eredetileg 1968-ban publikált Odakint a sötétség 2019-ben jelent meg először magyarul, Greskovits Endre fordításában. A kifejezetten sötét, komor hangulatú regény kihívás elé állítja a könnyedebb témákhoz szokott olvasót: Rinthy és Culla Holmes, egy testvérpár egy koszos kis kunyhóban várják első, vérfertőzésből fogant gyermeküket. Amikor a kisfiú megszületik, Culla kiviszi az erdőbe, és magára hagyja a csecsemőt, húgának pedig azt hazudja, hogy a gyermek túl csenevész volt, és ezért meghalt. Rinthy nem hisz a bátyjának, és a kisfia keresésére indul. Culla pedig húga nyomába ered, így kettejük váltott fejezetekben való bolyongása az apokaliptikus vidéken – talán valahol a zord Appalache-hegységben, a századfordulón – rémisztő képet fest a kietlen, sivár, amerikai vidékről.
Kovács Krisztián az Ectopolison megjelent kritikájában így fogalmazott McCarthy komor világteremtéséről: „Műveit olvasni nem pusztán kihívás, de bizonyos szempontból önként választott gyötrődés, mert az ír gyökerekkel bíró szerző vasmarokkal ragadja meg, és rántja le olvasóját az emberi lélek feneketlen és sötét mélységeibe, és ezáltal olyan közel hoz minket saját magunkhoz, és a remény legcsekélyebb szikrájának megbecsüléséhez, ahogy azt még sosem tapasztaltuk. Rendkívül sokrétű és szuggesztív szövegei, elgyötört karakterei, hiperrealisztikus leírásai, és tűpontos korrajza bőven túlmutat minden emberin, és valamiféle magasabb szellemi tartomány nyomába ered.”
Szabó Győző: Toxikoma
(Libri Kiadó)
Egyik kedvenc antihősünk Győző, aki egy bizonyos életszakaszában kettős életet élt: egyszerre volt foglalkoztatott, népszerű színész, filmek, tévéműsorok, művészszínházi előadások állandó szereplője, és ugyanakkor egy drogos roadmovie ámokfutó protagonistája. Akármennyire félelmetes és veszélyes életforma is ez, mégis van valami romantikája; az önpusztító művész, aki kitör a társadalmi normákból, lázad a hétköznapok szürkesége ellen és a szerhasználat révén kapcsolatba kerül a transzcendenssel. Szerencsére Győző időben ki tudott szállni és ép bőrrel megúszta a pokoljárást – ebben nagy szerepe volt a sajátos módszerei és stílusa révén kultfigurává vált pszichiáternek, Csernus Imrének. A Toxikoma, amelynek új kiadása már a könyvesboltokban is elérhető, megjelenése óta töretlen siker, elbeszélője végül épp attól válhat a szemünkben hőssé, hogy kíméletlen őszinteséggel vet számot a függőséggel és képes a változásra – az idáig vezető utat, páciens és terapeuta kapcsolatát pedig a hamarosan mozikba kerülő filmváltozatból ismerhetjük majd meg.
Jessica Townsend: Csudamíves
(Kolibri Kiadó, fordította: Pék Zoltán)
A második rész. Sokszor azt gondoljuk, hogy pont a folytatás nem lehet olyan erős, mint a felütés. Pedig Nevermoor történetében van mit fokozni, és Jessica Townsend meg is teszi ezt, méghozzá tökéletes arányérzékkel. A Csudamívessel a szerző eltávolodott az általa is rajongásig szeretett Harry Potter-univerzum alapjaitól és főmotívumaitól, hogy egy sokkal izgalmasabb, rejtélyekkel teli, groteszkebb világot építsen. Olyan tereket álmodott meg, mint a Lopott Pillanatok Múzeuma, a Rémséges piac vagy épp a trükksikátorok, melyek egyszerre varázslatos és félelmetes történések helyszínei. Az események pörögnek, Jupiter és Mog párosa pedig mindig szolgálnak meglepetésekkel, szinte mintha filmet néznénk. Jessica Townsend kivételes fantáziával írta meg a második kötetet, melyben tökéletesen vegyítette a karcos humort, az egyedi csattanókat, és a karakterek kiforrott felépítését, melyekkel a gyermeklelkű felnőttek is pillanatok alatt bevonódnak a történetbe, és az események hatása alá kerülnek. A főszereplő, Morrigan Crow, miután az első kötet végére túljutott minden próbán és átmenetileg megmenekült a Füst és Árny vadászai elől, felfedezi, hogy az általa ismert egyetlen és legrettegettebb bűnözőt leszámítva, ő a másik élő Csudamíves a világon. A Csudamíves pedig az, akitől mindenki fél, óvakodik és retteg szerte Nevermoorban. Vajon Mog kitaszítottá válik, vagy maga is engedelmeskedik a gonosznak, vagy barátai megmentik végül? Ez a különleges hangulatú, egyszerre borongós és szórakoztató regényfolyam Pék Zoltán kiváló fordításában biztosan beszippantja a kamasz és felnőtt olvasókat is.