5 könyv – tudásra szomjazóknak


Kicsit kínos, mikor egy beszélgetés közben olyan adatok és információk bukkannak fel, amelyeket bizony illene tudnia az embernek. Ezt a tudást vagy az idő koptatta meg, vagy sajnos soha nem is volt meg, hiszen – pirulva valljuk be – nem mindig a tananyag elsajátítása volt az elsődleges célunk az oktatási intézmények látogatásakor. Szerencsére a mai világban pillanatok alatt felül tudunk kerekedni a kellemetlen helyzeteken, köszönhetően a zsebben hordott atlasznak, szótárnak, enciklopédiáknak és még sok minden másnak is beillő mobileszközeinknek.

Az így megszerzett ismeret azonban, amilyen könnyen jön, olyan gyorsan el is száll, nincs ideje rögzülni, beépülni. Ehhez más fegyverre van szükség, ide könyvek kellenek, amelyek olyan körítéssel tálalják a tudást, hogy az észrevétlenül, sőt szórakoztatva válik a részünkké. Ezen a héten ehhez ajánlunk most néhány nagyágyút, hogy egy kis szerencsével a következő beszélgetéskor ne kelljen a telefonunk után kapkodnunk.

Romsics Ignác: Magyar rebellisek
(Helikon Kiadó)

Romsics Ignác történész kötete a magyar történelem elmúlt ezer évének lázadói, vagyis rebellisei közül tizenegy csoporttal foglalkozik, kezdve az utolsó pogányokkal, Bocskai hajdúin, a kurucokon, a magyar jakobinusokon és a márciusi fiatalokon át az 1989-es rendszerváltókig. Mindegyik tanulmány három alapvető kérdés megválaszolására törekszik: szociálisan kik voltak, honnan jöttek a rebellisek; miért lázadtak fel; és mit akartak, mire törekedtek. A válaszok mélysége és bizonyítottsága döntően a forrásadottságok függvénye. Az utolsó pogányok és még a középkori parasztfelkelések résztvevői esetében is nagymértékben feltételezésekre vagyunk utalva. Időben előrehaladva a források köre egyre bővül, s ez az oka annak, hogy az utolsó három tanulmány, vagyis az 1919-es népbiztosokkal, az 1956-os felkelővezérekkel és az 1989-es rendszerváltókkal foglalkozó fejezetek terjedelme két-háromszorosa a korábbiaknak. Számos más munkájához hasonlóan Romsics Ignác ezt a könyvét, ahogy a többit is, a magyar történelem iránt érdeklődő olvasók lehető legszélesebb körének szánja és ajánlja.

Simon Winchester: A professzor és az őrült – Mese gyilkosságról, tébolyról és egy szótárról
(Park Könyvkiadó, fordította: Sóvágó Katalin)

Ez a kötet a 19. század egyik legnagyobb intellektuális vállalkozásának, az Oxford English Dictionary létrehozásának és egyben egy tragikus sorsú embernek a története. A szótár készítésekor a nagy ambíciójú szerkesztők szembesültek azzal, hogy egyetlen módon lesznek képesek tervük végrehajtására: önkéntesek segítségét kell kérniük. Emiatt az ötlet miatt lehetett részese e kivételes projektnek a zavart elméjű, pályát tévesztett lexikográfus, William Chester Minor katonaorvos, az Egyesült Államok hadseregének nyugállományú századosa. Több mint húsz év levelezés után az OED szerkesztője, Dr. James Murray felkeresi Dr. Minort, hogy köszönetet mondjon neki, hiszen ő maga mintegy tízezer szócikkel, idézettel és példamondattal segítette munkájukat. Mikor a megadott címre megérkezik, csak akkor szembesül azzal, hogy a legkiválóbb önkéntes nem a Broadmoor Elmegyógyintézet munkatársa, hanem az egyik legrégebbi lakója…

A professzor és az őrült című kötet szerzője maga is nagy rajongója a szótáraknak, és amikor a 2000-es évek elején tudomására jutott, hogy a több mint 100 éve szigorúan bizalmasnak minősített akták kutathatóvá váltak, azonnal eldöntötte: a hivatalos iratok ismeretében megírja ezt a „különös, tragikus, lélekben mégis fölemelő történetet”. Nyelvészeti krimi? Történelmi regény? Lélektani thriller? Társadalom- és szellemtörténet? Simon Winchester könyvét élvezettel fogják olvasni mindazok, akik ismerik a szavak örömét, méltányolják a kalandozásokat a lexikográfia történetében, és elámulnak azon, hogy Shakespeare korában még nem léteztek szótárak.

„Bizarr módon talán még hálásnak is kellene lennünk, amiért a kezelése sohasem volt annyira kielégítő, hogy elterelje a figyelmét a munkájáról. Végeredményben mindnyájan gazdagabbak lettünk a gyötrelmektől, amelyeket Minornak el kellett szenvednie az elmegyógyintézeti szörnyű éjszakákon. Őrült volt, aminek örülhetünk. Ez valóban a sors gúnykacaja, amivel kínos lenne hosszasabban foglalkozni.”

Tilesch György–Omar Hatamleh: Mesterség és intelligencia
(Libri Kiadó, fordította: Stemler Miklós)

Vegyük kezünkbe sorsunkat az MI korában! – szólítja fel a könyv alcíme a leendő olvasót. Hogyan tehetnénk ezt meg és miért fontos? A könyv szerzőinek célja, hogy az MI meghatározásán és előremutató értelmezésén keresztül segítsenek a téma iránt érdeklődőknek megismerni és megérteni a mesterséges intelligencia jelenre és közeljövőre gyakorolt hatását. Hiszen a mesterséges intelligencia a jelen: az MI által uralt korszak küszöbén állunk. Az MI azonban több, mint egy technológiai hullám; a 21. században és azon túl ez a hatalom legfőbb forrása, amely táplálja a politikát, az üzleti életet és a társadalmat. Az MI birtokba vette az elménket, a munkánkat és az otthonainkat, átírta a szabályokat, mindez pedig arra ösztönöz, hogy itt az ideje újragondolni civilizációnk alapvető kérdéseit. Az emberi agynak pedig mihamarabb alkalmazkodnia kell a mindenütt jelen lévő mesterséges intelligencia új paradigmájához.

Tilesch György és Omar Hatamleh könyvében arra figyelmeztet, hogy tudatosan és felelősen kell kezelnünk az MI-ben rejlő lehetőségeket és fenyegetéseket, mert a mesterséges intelligenciát körülvevő felhajtás és tájékozatlanság egyaránt súlyosbítják az egyre jobban polarizált és szétszakadó társadalmak problémáit. Ne felejtsük el, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésének iránya és az MI kora még mindig az emberektől függ: a döntések, és így a jövő a tudomány és a tech-világ szereplőin, az állami döntéshozókon kívül rajtunk, felelős polgárokon múlik!

Földényi F. László: A melankólia dicsérete
(Jelenkor Kiadó)

„Soha annyi kép, soha annyi látvány nem vette körül az embert, mint napjainkban; még az agyunk helyén is képek vannak, s ha gondolkozunk, akkor is ezeket a készen kapott képeket mozgósítjuk, ezek szűrőjén át látjuk a világot, amely maga is egymásra rakódott képek végtelen sora. Képek vagyunk egymás számára, képekként vagyunk elraktározva azon a milliónyi merevlemezen, amelyek együttesen a világot is egyetlen nagy merevlemezzé változtatták. Ez a merevlemez azonban éppen a belső univerzumunk végtelensége előtt torlaszolja el az utat.”

Földényi F. László esztéta és irodalomtörténész jelentős kutatója a metafizikai jelenségeknek, azon belül is kifejezetten a melankóliának. A melankólia szó görög eredetű, „fekete epéjűséget” jelent, napjainkban sokszor használják a levertség, fáradtság, depresszió szinonimájaként. Földényi első nagyesszéje, a Melankólia 1984-ben jelent meg, és a melankólia történetét, fogalmának alakulását és a társadalomban elfoglalt helyét, ennek folyamatos változását dolgozza fel egészen az ókortól kezdve. Ezt követte 2017-ben A melankólia dicsérete, amely egy személyesebb nézőpontból vizsgálja a jelenséget, amelyet a szerző így határoz meg: „A melankolikus: az élet megszokott szabályain kívül áll, de a sors, amely ezt így akarta, az ő személyes sorsa is: élete, a sorssal kialakított viszonya legalább annyira meghatározza állapotát (betegségét); mint az általa ellenőrizhetetlen kozmosz.”

Földényi szerint a melankólia sokkal közelebb áll egy általános emberi tapasztaláshoz, a megrendüléshez. A Magyar Narancsnak adott interjújában elmondta: „gyakran kerül az ember olyan helyzetbe, amikor úgy érzi, egész lénye hirtelen érintve van valamitől, amit nem lehet pontosan körülírni. Bármi kiválthatja ezt, egy táj, egy látvány, egy élmény, egy arc, és hirtelen betör az ismeretlen. Ezek a sűrű csomópontok rettenetesen fontosak, mert ilyenkor megsejtünk valamit, ami ott van bennünk, a mélyben, de amire egyébként nem figyelünk oda. Mintha egy szakadék nyílna meg. Ezek felszabadító pillanatok”.

Sarah Devos: Nahát, ezek az egyiptomiak!
(Kolibri Kiadó, fordította: Wekerle Szabolcs)

„A birodalom aranykorát jelentő három nagy korszak között számon tartunk három átmeneti időszakot is. Volt, amelyik száz, volt, amelyik több száz évig tartott. Szomorú idők voltak ezek, az akkori fáraók jól elbaltázták a dolgokat. Az egyiptomiak folyton éheztek és háborúztak.”

Van olyan, hogy ami kötelező, azt inkább meg se piszkáljuk. És van olyan is, hogy egy könyv annyira sziporkázik, hogy észre sem vesszük, hogy a benne lévő tudásanyag mennyit segíthet a kis- és nagyobb iskolásoknak. Már a korábbi Zeusz és bandája-sorozat is tökéletesen illeszthető volt a történelem tanrendbe, sőt a gyerekek és a szülők szívesen forgatják és nevetnek a hihetetlen sztorikon a mai napig. Most egy új sorozat gondoskodik arról, hogy az alsósoknak segítsen humorral és rengeteg információval elképzelni, milyen is lehetett az élet az ókori Egyiptomban. Kiderül, hogyan éltek, dolgoztak, szerettek az egyiptomiak, hogyan neveltek gyereket, milyenek is voltak igaziból a fáraók, hogyan készültek a múmiák, és még számtalan rejtélyre fény derül. Vajon igaz-e, hogy a férfiak mosták a ruhákat vagy valóban egyszerű hieroglifákkal írni? A Nahát, ezek az egyiptomiak! című kötetben – amelybe itt bele is tudsz olvasni – felfedezheted segítőiddel, Kisagy professzorral és okos Nyuszival az egyiptomi istenek és a halandók különleges világát!