Mikulás és segítői idén sem tétlenkednek, teszik a dolgukat rendületlenül, hogy a világon minden gyerek időben megkapja azt, amire vágyik. Azonban érkezik egy olyan levél, aminek a tartalmát nem egyszerű feladat megfejteni, mindenki igyekszik a legjobb tudása szerint megalkotni a tökéletes ajándékot Bikficnek. De vajon sikerül-e nekik?
Míg Mauri Kunnas tavalyi kötetében a Mikulást halmozták el ajándékokkal, addig legújabb meséjében egymást érik a furcsaságok Mikulásfalván: bors a mézeskalácsban, vírus a számítógépen, sőt, még az északi fény is eltűnik! De lássuk, hogyan is kezdődik a történet! Exkluzív részletet olvashattok a könyvből itt, a Nyugati tér blogon.
Mauri Kunnas: Mikulás és a varázsdob (részlet)
„– Már csak egy levél van hátra, és ezzel az utolsó zsák karácsonyi kívánságnak is a végére érünk – sóhajtotta kimerülten a Mikulás. Ráadásul egy ideje alaposan meg is volt fázva, amiből sehogy sem tudott kilábalni. Ilyen állapotban nem tett jót a sok munka, de karácsony hetében Mikulásfalva egyetlen lakója sem engedhette meg magának, hogy ágyban maradjon betegeskedni. Nóra, a kis manólány odanyújtotta a Mikulásnak a borítékot.
– Tomi Tölgyfalváról nagyítót szeretne, vízipisztolyt meg törülközőt – olvasta a levelet a Mikulás. – A kishúgának nyuszis mamuszt és csúzlit kér, az anyukájának szalmakalapot, az apukájának pedig mászócipőt. Sikerült mindent feljegyezned, Agricola?
– Má-szó-ci-pő – mormolta az írnokmanó, miközben sorban beírta a kívánságokat egy óriási könyvbe. – Meg is vagyunk.
– Van itt még egy levél! – kiáltott fel Nóra, ahogy a zsák alját tapogatta.
A Mikulás kinyitotta a borítékot.
– Mi akar ez lenni? – csodálkozott Nóra a rajzot nézegetve.
– Azt én is szeretném tudni. Ilyen fura kívánsággal még nem találkoztam.
Mikulásanyó lépett a szobába kezében tálcával, amin tea gőzölgött.
– Jó, hogy jössz, Lina – örvendezett a Mikulás. – Éppen egy képrejtvényen törjük a fejünket.
Mikulásanyó alaposan megvizsgálta a rajzot közelről is, messziről is, de ő sem tudott rájönni, mit ábrázolhat.
– Mindenesetre új levélpapírra biztosan szüksége lenne – mondta töprengve –, mert ez a papír nagyon réginek tűnik.
– Igaz, de a rejtvény ettől még nincs megoldva – felelte a Mikulás.
– Az öreg mestermanókat kellene megkérdeznünk. Nekik már sok hasonló feladványt sikerült megoldaniuk.
A Mikulás felhörpintette a teáját, majd akkorát trombitált a zsebkendőjébe, hogy Mirri macska felugrott ijedtében.
– Menjünk, gyerekek! – mondta Nórának és Vilinek.
– Öltözz melegen – figyelmeztette a felesége –, különben még jobban megfázol!
A Mikulás és a két manógyerek először Forgács Fredó mestermanó asztalos- és játékműhelyébe ment.
– Szervusz! Hát te meg mit művelsz? – kérdezte a Mikulás.
Fredó egy hintalovon lovagolt, de olyan vadul, hogy csak úgy lengett a szakálla.
A hintaló egyszer csak ledobta hátáról a lovasát, aki nagy puffanással ért földet.
– Vakmerő vagy, azt meg kell hagyni – nevetett a Mikulás –, de jobb lenne, ha a nyereghez kötnéd magad, mert így nem marad egy ép csontod sem!
– Ezek a falovak csak most készültek el, ezért még vadak. Mindenképpen meg kell őket szelídíteni, mielőtt becsomagolnánk és elküldenénk a gyerekeknek – magyarázta Fredó a nadrágját porolva.
– Ide hallgass! Van egy kis problémánk, amihez a segítségedre lenne szükség. Szerinted mit ábrázol ez a rajz?
– Egy pillanat! Nézzük csak! – vette kezébe a papírt Fredó.
– Repülőgép – vágta rá rögtön.
– Repülő? – A két manógyerek és a Mikulás csodálkozva nézett egymásra.
– Sima ügy, akár a gyalupad – bólogatott a mestermanó, és rajzolni kezdett a táblára.
– Ez a pilótafülke, itt vannak az antennák, emitt a megerősített szárnyak és a lépcső – magyarázott lelkesen Fredó. – Amint megszelídítettem a hintalovakat, azonnal neki is látok.
– Hát… ha ennyire biztos vagy benne – dörmögte a Mikulás.
– Fredó rajza egy cseppet sem hasonlít arra, amit Bikfic rajzolt – súgta Vili a Mikulás fülébe.
– Szerintem sem – válaszolta a Mikulás –, de hadd készítse el Fredó az ajándékát! Most pedig menjünk tovább, mutassuk meg a levelet a többi mestermanónak is!
– Igenis – vágta rá Vili.
A nyomdászmester, Szedő Benő habozás nélkül felelt a kérdésre:
Éppen arra járt Lenka, a szövő- és kötőműhely vezetője, így neki is megmutatták a levelet.
– Még hogy Szent György! Hiszen ez egy magas nyakú pulóver sarkifény-mintával! – közölte. – Máris hozzálátok, gyorsan megkötöm neki.
– Még hogy pulóver! – dohogott Benő. – Világos, mint a nap, hogy a fiú könyvet akar, nem pulóvert!
– Nézd meg jobban! – gurult méregbe Lenka. – Ez egy pulóver, bárki megmondhatja!
– Könyv!
– Pulóver!
– Könyv!
– Pulóver!
– A biztonság kedvéért megkérdezünk még másokat is – csitította őket a Mikulás. Nóra és Vili helyeslően bólogatott.
– Mackó – közölte Nelli, a baba- és plüssrészleg mestermanója. – Azonnal el is készítem, van itt hozzá minden, ami kell.
Alaposan szemügyre vette a rajzot.
– Ha jól látom, oroszlánsörénye van, és rénszarvasagancsa – mondta, miközben a játékalkatrészeket keresgélte. – És mosómedvefarka, kacsacsőre, békalába és majomkeze. Ilyen plüssjószágot még sohasem csináltam. Kész is, nézzétek!
– A fiúnak igencsak élénk lehet a fantáziája, ha valóban ilyen játékra gondolt – tűnődött el a Mikulás.
– Lehet, hogy ez mégis inkább elefántormány, ez pedig itt kengurufarok? – bizonytalanodott el Nelli.
– Egyből látni, hogy ez a fiú zenész. Egy dob-xilofonvibrafon-konga felszerelést szeretne – jelentette ki Harmonikás Helga főzenemanó. – Van is belőle raktáron.
– Csontvázjelmez lesz. Brontoszaurusz-csontváz – közölte Rémes Rezső, a frász- és tréfakellékek szakértője.
– Nem lettünk sokkal okosabbak – súgta a Mikulás a gyerekeknek. – Hogyan döntsük el, mi legyen Bikfic ajándéka, ha mindenki mást mond?
– Mi lenne, ha megmutatnánk a levelet még néhány mestermanónak? Hadd készítsen mindenki egy-egy ajándékot, aztán a legszebbet elküldjük Bikficnek – vetette fel Nóra.
– Pompás ötlet! – derült fel a Mikulás arca.
Ekkor azonban furcsa hangra lettek figyelmesek.
DAM-DAM-DAM-DAM!
– Rezső! Mit művelsz?
Ebben a pillanatban a gyalupad mögül egy játék rendőrautó kanyarodott elő szirénázva és villogva. Egyenesen a Mikulás felé száguldott. A Mikulás megpróbált félreugrani előle, de a kisautó nem hagyta magát lerázni, és egyfolytában a lába körül keringett. Ijedtében a Mikulás felkapta a sarokban álló ugrálóbotot, hogy elhessegesse vele a megkergült járgányt. A bot azonban szökellni és pattogni kezdett, magával rántva a Mikulást is.
DOING! DOING! DOING!
A Mikulás úgy ugrált, akár egy kenguru, végül jól beütötte a fejét az egyik födémgerendába. Szerencsére egy ládányi plüss dinoszauruszra esett.
– Nem esett bajod, Mikulás? – kérdezte aggódva Nóra és Vili.
A Mikulás először óvatosan megmozgatta a nagylábujját, majd a kicsit.
– Azt hiszem, minden rendben – felelte.
Eközben egy elemes tirannoszaurusz lopakodott mögé, és beleharapott a fenekébe.
– Aú! – jajdult fel. – Ez azért fájt! – mondta nevetve.”
Mauri Kunnas Mikulás és a varázsdob című könyvéből a fenti részletet Kovács Ottilia fordításában közöltük.