5 könyv – zenével


Biztos jól emlékszik még mindenki, hogy 2016-ban milyen meglepő (és megosztó) döntést hozott a Nobel-bizottság, amikor az irodalmi Nobel-díjat az énekes-dalszerző Bob Dylannek ítélte. A Svéd Akadémia indoklása szerint Dylan új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset. Ebből is látszik, hogy milyen különleges kapcsolat van zene és irodalom között, és milyen régóta tartó viszony ez, amely egészen az ókorig – Szapphóig, Homéroszig – nyúlik vissza. A ritmus, az ütem, a dallam, a szavak közötti-mögötti jelentések és a hiányok, valamint a szünetek nélkülözhetetlenek mindkét művészeti ágban. Ezek adják a szöveg esszenciáját is.

E heti válogatásunkban 5 olyan könyvet hoztunk, amelyek zenéről, zenészekről, zenészektől szólnak az olvasókhoz, hogy öntudatlan dudorászás közben elmerüljenek a hangok és betűk világában.

Jeff Burger (szerk.): Leonard Cohen – Magáról, Cohenről
(Park Könyvkiadó, fordította: Domonkos Péter, Müller Máté, Müller Péter Sziámi)

Jeff Burger újságíró, szerkesztő 1967 és 2008 között megjelent Cohen-interjúkból válogatott. 26 beszélgetés (írott, tévés vagy rádiós interjúk), 19 Cohen-dalszöveg angolul és magyarul, életrajzi adatok, fényképek és Cohen-cetlik további fontos interjúrészletekkel: 495 oldalnyi szöveg, magáról Cohenről.

„Cohen a dalaiban él. Nem azt értem ez alatt, hogy a közönség számára, hanem hogy a saját magáéra. Mindent oda sűrít, ott talál meg, ott véglegesít. Nem azért hagy fel két igazán sikeresnek mondható próbálkozás után a regényírással, mert nem tud megélni belőle (bár többször is nyilatkozza ezt), hanem mert elkapja a daleffektus csodája, rányitja a lényét arra a verhetetlen talányra, hogy miért képes egy pár perces, szubtilis anyagokból (banális zenei képletekből, egyszerű szavakból) épülő hangzó valami ekkorát ütni a világba. Végletekig viszi az evvel való kísérletezést. Van úgy, hogy tíz évig ír egyetlen dalt, van úgy, hogy füzetnyi tökéletes sort ír le, hogy azután kíméletlenül elhajítsa őket – ha nem érzi, hogy ezek annak a bizonyos dalnak az előrevivő, tökéletes elemei. Evvel eléri, hogy a dalai mindig azok a bizonyos dalok lesznek. Sokszor előfordul, hogy egy évekkel később megismételt felvételen vagy éppen egy sokadik koncerten jutnak el odáig, de Leonard Cohen sose nyugszik bele abba, hogy ne jussanak el.” – olvasható a fordító, Müller Péter Sziámi könyvhöz írt előszavában.

Leonard Cohen két héttel e könyv magyar megjelenése előtt, 2016. november 7-én hunyt el, három héttel azután, hogy nagy sikerrel megjelent a You want it darker című lemeze, amelyben elköszönt a világtól és múzsájától, Marianne Ihlentől.

Flea: LSD gyerekeknek
(Trubadur Kiadó, fordította: Pritz Péter)

„A trombita, ez a hihetetlen, vad, hajlított csövű réztalálmány a billentyűivel, virágot formázó tölcsérével a hangszerek királya. (…) ha egy olyan ember emeli a szájához, aki szeretetet fúj bele, akkor életre kel, melegséget áraszt (…). Attól a pillanattól kezdve, hogy először emeltem a fúvókához a számat, és a hangszer melegséget kezdett árasztani, semmi mást nem akartam, csak gyönyörű hangokat megszólaltatni és lényem egészével együtt rezonálni azokkal.” – mondja Flea, vagyis a magyar hangja, Pritz Péter. Az a jó ebben a könyvben, hogy nem kell RHCP-rajongónak lenni, hogy élvezd; elég, ha kíváncsi vagy, mi tart meg egy gyereket, ha nem úgy szeretik, ahogy szüksége lenne rá. Flea lefegyverzően őszinte, nyílt, önazonos és pózok nélküli, lelkes, játékos, érzékeny és tele van (élet)szeretettel és tűzzel. Övé a szent őrület, a zene, és, mivel a könyvben hallgatni- és olvasnivalót is ajánl, tényleg „együtt rezonálhatunk” vele.

Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában
(Jelenkor Kiadó, fordította: Simon Márton)

„Én folyamatosan azt kívántam, hogy bárcsak korábban születhettem volna, mert akkor részese lettem volna egy jelentős ellenkulturális mozgalomnak. És ekkor robbant be a punk, ami nemcsak zeneileg volt nagyon más, mint a 60-as és 70-es évek rock and rollja, hanem a dühös, szemben álló, nihilista attitűdje miatt is, ami némi távolságból persze már nem feltétlenül tűnik pozitívnak, ám ettől még felpezsdítette a 70-es évek kiábrándító és üres mindennapjait. Számomra nagyon fontos volt megélni, hogy mégsem születtem túl későn, hogy új és izgalmas jelenségek bármikor feltűnhetnek az ember életében.” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak Jennifer Egan Pulitzer-díjas regénye, Az elszúrt idő nyomában megjelenése után. A tizenhárom, egymással összefüggő, de egymástól függetlenül is olvasható novella mindegyike a 70-es évek San Franciscó-i punkrobbanása után és napjaink között játszódik, számos szereplője a zeneiparban dolgozik. A könyv címválasztása sem véletlen: Egan szerint Proust Az eltűnt idő nyomában regénye nélkül ez a kötet sem jöhetett volna létre. Az elszúrt idő nyomában a zenéről, Amerikáról és egy olyan generációról szól, aki a 70-es évek tinédzserkori lázadása után elvesztette a valahová tartozás érzését, és azóta is azt keresi.

Oplatka András: Zenekar az egész világ – A karmester Fischer Ádám
(Libri Kiadó)

Hogy kellően színes legyen ez az összeállítás és minél több zenei irányzathoz kínáljunk olvasnivalót, a Libri Kiadó egy komolyzenei kötetet ajánl, mégpedig olyat, amely azoknak is jó ajándék lehet, akik a zene iránt érdeklődnek, és azoknak is, akik a portrékat, életrajzokat szeretik olvasni.

Oplatka András történész, író, újságíró könyvében napjaink egyik legkeresettebb, legendás karmestere, a világhírű művész, Fischer Ádám karrierjét követi végig, s eközben nem csupán egy lenyűgöző pályakép és életszemlélet bontakozik ki előttünk, de a 20. századi magyar és európai történelemről is átfogó képet kaphatunk.

Legyen az szimfonikus vagy kamarazenekar, olasz opera vagy bécsi klasszikus, Wagner vagy Haydn – Fischer Ádám élettel tölti meg a zenét, miközben nem feledkezik meg magáról a világról sem, ahol ez a zene szól. Fischer meggyőződéssel állítja, hogy a zenekarokon belül kis léptékben ugyanazok a frontvonalak húzódnak, és ugyanazok a hullámmozgások jönnek létre, mint a társadalomban, s a viszonyok egy-egy zenekaron belül miniatűr formában hűen leképezik mindennapi világunkat. Mint mondja: „A muzsika összehozza az embereket, minket pedig arra kötelez, hogy hallassuk azok hangját, akik nem tudnak magukért kiállni.”

Bajzáth Mária: Pont, pont, vesszőcske
(Kolibri Kiadó)

„Kerekítek kereket,
alája meg még egyet.
Tetejébe két egyest,
alája egy farkinca,
készen van a kiscica!”

A mesélést és az olvasóvá nevelést a lehető legkorábban – akár már az anyaméhben – érdemes elkezdeni csakúgy, mint Kodály Zoltán mondta a zenei nevelésről. Ebben a színes, Kürti Andrea által gyönyörűen illusztrált kötetben mondókák, apró mesék és dalok sorakoznak, hogy a kicsik már a lehető legkorábban érezzék a ritmust, a dallamokat és a népmesék varázsát. Bajzáth Mária, a mesepedagógia módszerének kidolgozója tudatosan csoportosította hét témakör köré a kis történeteket, verseket, dalokat. Csupa olyan dolog került a kötet középpontjába, mely már a kezdetektől összeköti az embereket: a születésről, a testről, a családról, az állatokról, a mesés erőkről, az életről és halálról szólnak ezek a mesék, melyek tulajdonképpen a mindennapi életünk kicsiknek szóló átiratai. A mondókákról-dallamokról pedig biztosan tudjuk, hogy elősegítik a kötődést, segítik az érzelmi fejlődést. Egy kis kötetnyi tudás ez, amit érdemes magunkkal vinni.