Ma 75 éve, azaz 1945. november 20-án kezdték meg azt a tíz hónapig húzódó, a büntetőbíráskodás terén precedensértékű eljárást, amelyet a történelem Nürnbergi-perként tart számon. A per során a Harmadik Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetőit vonták felelősségre a második világháború alatt elkövetett bűneik miatt. A nürnbergi eljárásra azonban nem sikerült minden náci háborús bűnöst előállítani, sokan öngyilkosok lettek, mások idejekorán megszöktek. Martin Dugard és Bill O’Reilly Az SS kiiktatása című kötetében annak a „nácivadász” csapatnak állít emléket, amelynek tagjai évtizedeken át kutattak az SS még szökésben lévő emberei után, hogy egyikük se úszhassa meg a felelősségre vonást és sok esetben a halálos ítéletet. A Nyugati tér blogon közölt részletben Adolf Eichmann (a Harmadik Birodalom egyik fő hóhérjának) foglyul ejtésének körülményeiről olvashattok.
Martin Dugard és Bill O’Reilly: Az SS kiiktatása (részlet)
1960. május 11.
Tira védett ház, Buenos Aires
21:00
„A halálra rémült Adolf Eichmannt, akire motorosszemüveget adtak, átvezetik a garázsból a konyhába. Egész testében megfeszül, ahogy elrablói két oldalról közrefogják. Nem képes uralni a mozdulatait, kezei újra meg újra ökölbe zárulnak, mintha görcsöt kapnának.
Eichmann gyanítja, hogy a Moszad ejtette fogságba, de biztos nem lehet a dolgában, mert a szemüveg lencséit leragasztották, így nem lát semmit. Az eredeti terv értelmében Eichmannt elfogása után el kellett volna kábítani, de a csapat orvosa ezt túl veszélyesnek értékelte – a fogoly elrablása előtt alkoholt fogyaszthatott és a szokottnál többet ehetett, a nyugtató ilyen körülmények között rosszullétet, súlyosabb esetben halált is okozhat. Eichmannt így csak megkötözik és ráadják az elsötétített szemüveget, hogy megfosszák tájékozódóképességétől. Így jutnak el az emberrablás helyszínétől a negyven kilométerre, Buenos Aires Quilmes nevű negyedében álló házig.
Eichmann mindeddig nem hallott mást, csak Zvi Aharoni folyékony németjét. Most is ugyanez az ügynök vezeti fel a hátsó lépcsőn, a börtöncellává alakított és hangszigetelt emeleti hálószobába. Még kilenc napot kell várni, amíg az El Al gépe elindul Buenos Airesből Tel-Avivba, Eichmann addig ebben a szobában marad. A hosszú rabság rengeteg alkalmat kínál egy olyan képzett kihallgató tisztnek, mint Aharoni, hogy megtörje Eichmannt. Az idő persze ahhoz is elég hosszú, hogy az argentin rendőrség rátaláljon a védett házra, ezért résen kell lenniük. A rendőrségi beavatkozás esetére két kis rejtekhelyet alakítottak ki a házban – egyet a veranda alatti kúszótérben, egyet a mennyezet feletti tárolóüregben –, melyeket párnákkal tömtek ki, hogy elfojtsák az idezárt Eichmann minden pisszenését.
Az emeleti hálóban, ahol Eichmann argentínai tartózkodásának utolsó napjait tölti, matracok fedik az ablakokat és vastag takarók a falakat, melyek így maguk közé zárnak minden üvöltést. A szoba alig háromszor négy méter, közepét egyszemélyes vaságy uralja. Asztal és két kis szék áll rendelkezésre a kihallgatásokhoz, illetve ezek szolgálják a napi huszonnégy órában megfigyelt Eichmann őreinek kényelmét. A cellában sosem lehet sötét. Az elrablás minden részletét úgy tervezték meg, hogy összezavarják a foglyot és eltompítsák érzékelését. A szemüveget sem veheti le. Nem ismerheti a dátumot, az időt, a napszakot. Csakis kóser ételeket kap – többek közt tyúkhúslevest, főtt csirkét, omlettet, tört burgonyát –, melyeket egy Moszad-ügynök készít el neki, akinek családját az ő parancsára gyilkolták meg a háborúban.
Az őrt álló Moszad-ügynökök sosem törhetik meg hallgatásukat. Kizárólag Aharoni kommunikálhat Eichmann-nal. Arra az esetre, ha az argentin rendőrség rátalálna a házra, Eichmann nem láthatja és hallhatja elrablóit, így nem is tanúskodhat ellenük.
Eichmannt levetkőztetik. Munkásruhája és bakancsa éppoly öreg és elnyűtt, mint az alsóneműje.
A csapat orvosa alapos vizsgálatnak veti alá. Még a szájüregét is átkutatja, ciánkapszulát keres, bár ahány év eltelt a háború vége óta, már aligha rejtegethet ilyet a fogai között. Miután nem kerül elő méreg, további óvintézkedésként Eichmann műfogsorát is elveszik.
Az izraeliek méretre vásárolt pizsamába öltöztetik. Bal bokáját az ágyhoz bilincselik. 21:15-kor – alig több mint egy órával az elfogása után – meg is kezdődik a kihallgatása. Zvi Aharoni szakterülete nem a megfigyelés vagy a menekülőautó vezetése, noha az akció során mindkét feladatot szakszerűen oldotta meg. A kihallgatás már egészen más tészta. A fogoly megtörése és az információ kicsikarása nem csupán Aharoni specialitása, de olyan feladat is, amelynek minden aspektusát élvezi. A háború után hosszú időt töltött Amerikában, ahol a CIA-nál tanulmányozta a vallatási módszereket. A fizikai erőszak nem szerepel az eszköztárában, a manipuláció annál inkább – képes túljárni foglyai eszén és elérni, hogy saját magukat kössék gúzsba a hazugságaikkal.
A felkészülés során Aharoni a legapróbb részletekig megismerte Eichmann előéletét: elolvasott minden vele kapcsolatban elérhető anyagot, emlékezetébe vésett minden tényt és momentumot, hogy azt az érzést keltse a náciban, mintha előre tudná a választ az összes általa feltett kérdésre. Mindennél fontosabb, hogy a fogoly elismerje valódi személyazonosságát. Ha rossz embert visznek Izraelbe, azzal nevetségessé teszik a hazájukat és a Moszadot.
»Mi a neve?« – kezdi Aharoni folyékony németséggel:
»Ricardo Klement.« Eichmann nem mutatja félelem jelét.
»Hogyan hívták korábban?« – emeli fel a hangját Aharoni.
»Otto Heninger.«
»Mi az NSDAP párttagsági száma?«
»Nyolc-kilenc-kilenc-nyolc-kilenc-öt.«
»Mi volt a száma az SS-nél?«
»Négy-öt-három-kettő-hat.«
»Születési ideje?« – folytatja Aharoni, miközben magában feljegyzi, hogy Eichmann válaszai eddig mindenben megfelelnek a valóságnak.
»1906. március tizenkilenc.«
»Születésekor kapott neve?« Aharoni tudatosan haladt a kérdés felé, most mégis elbizonytalanodik. A helyes válasz azt jelenti, hogy továbbléphet és kivallathatja Eichmannt a holokausztban játszott korábbi szerepéről. A rossz válasz nyomán egész éjjel folytatódhat kettejük mentális sakkjátszmája.
Miután tizenöt éven át rejtőzött és szövevényes mesékkel próbálta leplezni valódi kilétét, a büszke náci az igazsághoz híven felel.
»Adolf Eichmann.«”
Martin Dugard és Bill O’Reilly Az SS kiiktatása című kötetéből a fenti részletet Babits Péter fordításában közöljük.