Tegnap temették el George Floydot, a rendőri brutalitás áldozatát, akinek a halála egész Amerikát megrázta. A tragédia óta a #BlackLivesMatter mozgalom jegyében világszerte szolidaritási demonstrációkat szerveztek. Philip Zimbardo világhírű pszichológus, a Heroic Imagination Project nevű civil szervezet (melynek magyar ága a Hősök Tere Mozgalom) elnöke küldte nekünk az alábbi levelet, amelyben a történtekre reagál.
Philip Zimbardo írása a Nyugati tér blognak
Szeretném megosztani önökkel a közelmúltban meggyilkolt George Floyd halálával és az ennek okán szervezett nemzetközi tüntetésekkel kapcsolatos gondolataimat. Tágabb történelmi kontextusban én ezt úgy hívom: Pigment Power (Pigmenthatalom).
Miért van az, hogy közös emberi mivoltunkban a pigment határozza meg önérzetünk mértékét?
Miért számít, milyen színű a bőrünk?
Miért számít, milyen színű a szemünk?
Miért számít, milyen színű a hajunk?
Ezek mind külsődleges ismertetőjegyek, amelyek nagyban eltérnek aszerint, hogy honnan származunk.
Valóban előbbre való ezek közül bármelyik is az intelligenciánknál, az erkölcseinknél, az együttérzésünknél, vagy annál, ahogyan rá tudunk csodálkozni és örömünket tudjuk lelni az egyetemes emberi természetben?
Ez a kérdés egyértelműen szembeállítja legbelsőbb lényünket külsődleges létünk fizikai adottságaival, amelyeket túl gyakran és többnyire rosszul használunk az önértékelés társadalmi fokmérőiként.
A listánkat persze bővíthetnénk ezzel: Vajon tényleg számít a magasság- vagy testsúlybeli különbség, esetleg az orrunk mérete?
Az arc és a test eme jellegzetességei nagyon is számítottak a náci Führernek, Adolf Hitlernek, amikor Németországot a tökéletes árja faj életterének álmodta meg, amelyet kék szemű, szőke hajú, pisze orrú németek népesítenek be. Ezek a külső jegyek tipikusan a náci felsőbbrendű fajra voltak jellemzőek. Ezek révén legitimálták hatalmukat, és mindenki mást elpusztítottak, aki alsóbbrendűnek minősült a harmadik birodalombeli árjákhoz képest. A náci propaganda vizuálisan is megjelenítette ezeket a mitikus alakokat, a tökéletes Hitlerjugend-tagokat, szemben a sötét bőrű, nagy orrú zsidókkal – az ellenséggel –, akiket el kellett pusztítani.
1968. április 4. – Martin Luther King Jr.-t meggyilkolja egy fehér fegyveres férfi a Tennessee-beli Memphisben. Tüntetések és zavargások rázzák meg Amerikát. Chicago polgármestere, Richard J. Daley elrendeli, hogy a rendőrség bárkit lelőhet, aki gyújtogat vagy akinek Molotov-koktélt lát a kezében, hiszen mind potenciális gyilkosok.
1968. április 5. – Jane Elliott, az iowai Riceville általános iskola harmadik osztályosainak tanárnője arra készül, hogy testvériség témakörben ad osztályfeladatot abban a vidéki városkában, ahol a 850 fős lakosság egésze fehér és keresztény. Eltervezi, hogy a projekt az amerikai őslakosok helyzetére fókuszál majd, de meggondolja magát, és mégis inkább King tiszteletes meggyilkolására építi a feladatot. Azon tűnődik, vajon hogyan tudná személyes tapasztalat útján megtanítani szeretett 28 fős osztályának az önkényes diszkrimináció erejét. Elliott tanárnő végül úgy dönt, a szemszín lesz a megkülönböztetés démoni eszköze. Elmondja a gyerekeknek, hogy most értesült róla: a barna szeműek kék szemű társaiknál alsóbbrendűek, és ezt az állítást egy sor példával támasztja alá. Ezután több intézkedést is bevezet, pl. a barna szemű gyerekeknek megkülönböztető gallért kell viselniük, amit kék szemű társaik adnak rájuk. Az órán csak a hátsó padokba ülhetnek, és addig nem mehetnek ebédelni, amíg kék szemű, felsőbbrendű társaik be nem fejezték az étkezést.
Meglepő módon ezek a gyerekek, akik együtt nőttek fel, és nagyon is jól ismerték egymást korábbi közös óráikról vagy éppen családi kötelékek révén, azonnal elkezdtek ellenségesen viselkedni a mostantól „alsóbbrendűnek” számító barátaikkal és játszótársaikkal. Lealacsonyító vádaskodással verbálisan és fizikailag egyaránt bántották őket. „Életem legborzasztóbb napja volt” – nyilatkozta akkoriban zokogva egy barna szemű kislány.
Másnap azonban jobbra fordult a kislány helyzete, mivel Elliott tanárnő bejelentette, hogy tévedett: valójában a kék szeműek az alsóbbrendűek és a barna szeműek a felsőbbrendűek. Vajon az előző nap elszenvedett sérelmek segítettek abban, hogy a barna szeműek toleránsabban álljanak hozzá kék szemű társaikhoz? EGYÁLTALÁN NEM! Az önkényes diszkrimináció a maga visszataszító valóságában mutatkozott meg, mivel azonnal visszaadták, amit kaptak – indulatokkal telve bántalmazták a barna szeműek kék szemű társaikat, akik immár alacsonyabb rendűnek számítottak, és megérdemelték a büntetést, amiért nem megfelelő a szemszínük.
Elliott tanárnő briliáns iskolapéldája tökéletesen szemlélteti, milyen könnyen, gyorsan és hatékonyan lehet önkényes diszkriminációt szítani a legszélsőségesebb mértékig. És ez ma, 2020-ban legalább annyira igaz, mint ahogy az volt 50 évvel ezelőtt is.
Az előítéletesség bizonyítására kitalált osztálykísérletről készült dokumentumfilm, az A Class Divided (Megosztott osztály) itt nézhető meg:
Miután értesültem Jane Elliott meghatározó társadalmi és pszichológiai kísérletéről, meghívtam a Stanford Egyetemre, hogy ossza meg a kísérlettel kapcsolatos gondolatait és a tanulságokat a hallgatókkal és az oktatókkal.
Jane Elliott folytatta a munkát, és új karrierbe kezdett mint diszkriminációellenes aktivista és tréner, aki különböző hátterű és foglalkozású felnőttekkel dolgozik. Igyekszik bemutatni, hogy a diszkrimináció milyen gyorsan és könnyedén képes átvenni az irányítást a józan ész fölött bármilyen random, önkényesen kiválasztott fizikai tulajdonság alapján, például hogy valaki képes-e pödörni a nyelvét vagy sem. Azok, akik képesek rá, ebben a kísérletben a felsőbbrendű osztályba tartoznak, míg akik nem, az alsóbbrendű osztályba sorolhatók.
Ha többet szeretne megtudni erről a megállíthatatlan, 87 éves aktivistáról munka közben, nézze meg Jane Elliottot a Jimmy Fallon-féle Tonight Show–ban , vagy ezt a videót, ami egy frissebb, Angliában végzett Kék szeműek/Barna szeműek-kísérletet mutat be.
Köszönöm, hogy jobban odafigyelünk egymásra ezekben a bizonytalan időkben, most és mindig!
Ciao,
Dr. Z.
(Philip Zimbardo levelét, amelyet 2020. június 4-én juttatott el a Libri Kiadónak, Bálint Réka fordításában közöljük.)