„A könyv borítója az egyik nagy kedvencem, hihetetlenül ötletes. Egyszerűen imádom Féder Márta munkáit, most sem csalódtam benne” – ezt a Csak olvass! bloggere írta Az ehető nőről szóló ajánlójában. És ez csak egy a sok, már megjelent ajánlóból és recenzióból, melyek arról is szólnak, hogy az olvasók nemcsak azért várnak egy-egy új (vagy új kiadású) Margaret Atwood-regényt, mert szeretik a kanadai írónő minden mondatát, hanem arra is kíváncsiak, milyen borítót tervez a könyvhöz Féder Márta.
Féder Márta írása a Nyugati tér blognak
Még tavaly év végén érkezett a megbízás a Jelenkor Kiadótól egy újabb Margaret Atwood-regény, Az ehető nő borítójának tervezésére. Mivel a kiadói csoport grafikusai közül én kötődöm leginkább a szerző műveihez, nem lepett meg a kérés. A MaddAddam- trilógia borítóinak tervezése talán az egyik legkedvesebb munkám volt, de az Alias Grace (filmes kreatívos), illetve A Szolgálólány meséje és a Testamentumok (Noma Bar izraeli grafikus alkotásával készült – erről itt olvashattok bővebben) külföldi borítóinak magyarra ültetése is az én feladatom lett. Így nagy lelkesedéssel kezdtem neki a munkának.
A tervezés kezdetekor még nem volt meg a regény teljes magyar szövege, ezért angolul olvastam el a könyvet, közben pedig az Atwood-kötetek nagyszerű fordítója, Csonka Ágnes (arról, hogy mit gondol a fordító Az ehető nőről, itt mesélt a blognak) segített a regény rövid összefoglalójával és egy már elkészült szövegrészlet fordításának megküldésével.
Alapvetően – ahogy általában – most is a szövegből próbáltam kiindulni. Érdekes volt, hogy a kanadai író hatvanas években született első regénye, amely az észak-amerikai feminista próza egyik megalapozója volt, mennyire mainak és aktuálisnak tűnt most is. Protofeminista, ahogy a szerző a könyv előszavában írja. A nő helye, női identitás, női szerepek összeegyeztethetősége, női princípium, önelemzés, emberi kapcsolatok, fogyasztói társadalom – csak néhány téma, ami megjelenik, sok szimbolikus, akár abszurd elemmel vegyülve, mint például a szimbolikus kannibalizmus. Elolvastam a regényről született recenziókat, elemzéseket is, támpontok után kutatva, hogy megtaláljam a kapcsolódó vizuális kulcselemeket. Hívószavakat gyűjtöttem: torta, édesség, marcipán menyasszony és -vőlegény, evőeszközök. És ott volt a kulcsmondat is: a nő mint fogyasztási cikk megjelenítése.
Mint ilyenkor mindig, most is megnéztem, milyen borítókkal jelent meg a könyv az évek során. Találtam rengeteg jó, ötletes és izgalmas koncepciót, illetve néhány olyat, amit szerintem kevésbé sikerült eltalálni.
Ezután a fejemben sűrűn kavargó érzésekkel, képi elemekkel, vizuális víziókkal inspirációs alkotások után kezdtem kutatni. Rengeteg fajta képet – a fotótól a műalkotásig – végignézek ilyenkor, barangolok a különböző művészeti oldalakon, a Pinteresten, még az Instagramon is, és begyűjtöm a témához illő, opcionálisan használható anyagokat. Nagyon intenzív és inspiratív szakasza ez az online utazás a tervezésnek, és bevallom, mindig nagyon élvezem. Nem véletlen, hogy több digitális kollázs is került az inspirációs válogatásomba, hiszen ez a műfaj izgalmasan tud rezonálni Atwood olykor szürreális világára. Magam is azt éreztem a folyamat végére, hogy szinte belemásztam a szerző és főhőse, Marian fejébe, így egészen érthető, hogy a végül az elkészült borítóra kerülő műalkotás, Julia Geiser svájci művész bizarr digitális kollázsa láttán összeállt a kép. Persze több tervet is készítettem és mutattam a kiadónak, de végül ez lett a befutó.
Örömmel tölt el az elkészült könyvborító pozitív fogadtatása, mert számomra azt jelzi, hogy sikerült az adott irodalmi műhöz méltó vizuális alkotást társítanom, ami végül is a szakmám lényege, a tartalomhoz megtalálni a formát.
A nyitókép Peka Virág fotója.