Megjelent a Láthatatlan híd szerzőjének új regénye, az Üldözöttek gyűjteménye. Julie Orringer valós eseményeken alapuló történelmi regénye a második világháború egyik kevéssé ismert, mégis fontos és inspiráló részletét kelti életre, miközben – ahogy az Entertainment Weekly írta – „óda a művészet és a szerelem minden formájához”.
Franciaország 1940-es kapitulálása után, a Harmadik Birodalommal kötött fegyverszüneti megállapodás értelmében a franciákat kötelezték, hogy a németek kezére adják a legkeresettebb személyeket – nagy részük zsidó értelmiségi és művész volt –, akik a Gestapo körözési listáján szerepeltek. Szerencsére akadtak, akik ezt nem nézték tétlenül…
Párizs náci lerohanása után, a szégyenletes paktum hírére New Yorkban amerikai demokraták – köztük az újságíró Varian Fry – megalapították a Rendkívüli Mentőbizottságot (The Emergency Rescue Committee). Az Egyesült Államokba érkező első menekültek borzalmas híreket hoztak Ausztriából és Németországból, ezért a Rendkívüli Mentőbizottság úgy határozott: segítenek a nácik elől korábban Franciaországba emigrált, de a megváltozott helyzet miatt Marseille-ben rekedt értelmiségieknek, művészeknek. Az ügyet támogatta Eleanor Roosevelt, a MoMA (The Museum of Modern Art of New York), Peggy Guggenheim és az Amerikai Vöröskereszt is. Azzal egy időben, mikor Fry embermentő szolgálatába kezdett, a Rendkívüli Mentőbizottság létrehozta Marseille-ben az Amerikai Segélyközpontot (Centre Américain de Secours, CAS). Az újságíró 1940. augusztus 14-én érkezett a francia kikötővárosba, 3000 dollárja és egy listája volt, rajta 200 értelmiségi és művész neve, őket kellett felkutatnia, hogy aztán kijuttathassa őket Franciaországból és a háború sújtotta Európából. Fry ezekben az első napokban a Hotel Splendide-ben fogadta a hozzá segítségért fordulókat, de oly gyorsan híre ment a tevékenységének, hogy hamarosan irodát nyitott a rue Grignan 60. alatt, ez lett a segélyszervezet bázisa. Fry hamar rájött, hogy a helyi amerikai konzulátus támogatása nélkül, függetlenül kell dolgoznia, a maga köré gyűjtött stábbal napi 60-70 interjút bonyolított le, és minden követ megmozgatott – olykor nem is feltétlenül a törvényes utakat választva –, hogy vízumot szerezzen és lehetőséget biztosítson a kétségbeesett menekülőknek, hogy elhagyhassák az országot.
Bár megbízatása eredetileg egy hónapra szólt, Fry végül több mint egy évig Marseille-ben maradt, végül 1941 szeptemberében rendelték vissza az Egyesült Államokba, de titkára, Daniel Bénédite folytatta a munkát, és az Amerikai Segélyközpont 1942 júniusáig működött. Ez alatt az idő alatt több mint 2000 ismert és kevésbé ismert ember kapott anyagi vagy adminisztratív segítséget tőlük. Köztük volt – a teljesség igénye nélkül – Marc és Bella Chagall, André Breton és Jacqueline Lamba, Marcel Duchamp, Arthur Koestler, Hannah Arendt, Max Ernst, Wifredo Lam, Max Ophüls, Franz Werfel és Alma Mahler vagy éppen Heinrich és Golo Mann.
Évekkel később Fry elmondta, milyen súlyos felelősséget jelentett, hogy dönteniük kellett, a tengernyi üldözött közül kinek segítenek és kit utasítanak el. „Nem tudhattuk, kit fenyeget valójában veszély és kit nem. Ahhoz, hogy ezt kiderítsük, az egyetlen módunk az volt, ha mindenkinek elhittük, amit mondott, holott sosem tudhattuk biztosan, igazat mondott-e… Ha másképp teszünk, előfordulhatott volna, hogy visszautasítunk valaki olyat, akit valós veszély fenyegetett, és később azzal kellett volna szembesülnünk, hogy az illetőt elhurcolták Dachauba vagy Buchenwaldba, csak azért, mert mi elküldtük.”
Miután a francia hivatalnokok és az amerikai konzulátus nyomására Varian Fry végül hazatért az Egyesült Államokba, az FBI megfigyelés alá helyezte. Élete hátralévő részében latint tanított egy fiúiskolában. Ötvenkilenc évesen, röviddel a halála előtt megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét, 1994-ben a Jad Vasem a Világ Igaza címet adományozta neki. Amikor arról kérdezték, miért mentett embereket, Varian Fry elmesélte, hogy 1935-ben Berlinben szemtanúja volt, amikor egy barnainges bántalmazott egy zsidót, ő pedig azt érezte, nem maradhat közömbös.
A magyar származású amerikai író, Julie Orringer könyveiben újra és újra visszatér a második világháború történetéhez. Nagyszülei túlélték a holokausztot, talán ezért is kutatja ezt a korszakot. Új regényében Varian Frynak és munkatársainak, valamint az általuk megmentett művészeknek és műveiknek állít emléket. Az Üldözöttek gyűjteménye és Orringer korábbi regénye, a Láthatatlan híd, amely világszerte sikert hozott számára, megrendítő és tanulságos olvasmány embertelenségről és emberségről.