Atwood és a Jövő Vára


FOTÓ: Arden Wray

Margaret Atwood: Ez a legjobb időszak, és ez a legrosszabb is. Hozzák ki belőle a legtöbbet!

Rémlik önöknek egy olyan film, amelyben a lovag a vár felé vágtat, a felvonóhíd épp felemelkedik, és a fehér paripa egyetlen fenséges ugrással átszeli a levegőt a várárok fölött? Én is látom magam előtt, de amikor elkezdtem keresni a képet az interneten, csak néhány autót találtam, amelyek nyitható hidakon röpülnek át folyók felett, meg a Rózsaszín Párduc felügyelőjét, amint a zavaros vízben kapálózik, miután lezuhant a hídról.

Nos, az a lovas mi vagyunk. A rettegett koronavírus üldöz bennünket. Repülünk a levegőben, remélve, hogy elérjük a túlpartot, ahol az élet újra olyan lesz, amilyet normálisnak gondolunk. Szóval mit is kellene csinálnunk, amíg idefenn időzünk?

Gondoljanak mindazokra a dolgokra, amelyekről remélik, hogy akkor is ott lesznek a Jövő Várában, amikor beugratunk a kapuján. Aztán tegyék meg, amit tudnak, hogy biztosítsák létezésüket a jövőben is.

Rögtön elsőként itt vannak az egészségügyi dolgozók: mindenkinek támogatnia kellene őket, mert tegyük fel, hogy mind szeretnénk egészségügyi rendszert a Jövő Várában. Vegyük sorra, mi tette a barátokon és a családon túl még tartalmassá az életünket. Mindenkinek megvan a maga listája. Íme néhány dolog az enyémről.

Kedvenc éttermek és kávézók. Furcsamód azt hisszük, hogy ezek a vidám helyek mindig ott lesznek, benézhetünk, amikor csak kedvünk tartja. Hogy átsegítsük őket az árokugráson, rendeljenek elvitelre és vásároljanak ajándékutalványokat. Általában megtalálják a neten, hogy hol mit lehet kapni.

A környékbeli könyvesbolt. Van, ahonnan a rendelést a bolt elől lehet elvinni, mások kiszállítanak, van, ahonnan postán lehet rendelni. Tartsák őket életben! Ugyanígy a kiadóknak és a szerzőknek is szükségük van segítségre – főként azoknak, akiknek kútba esett a tavaszi könyvbemutatójuk. Mindenféle kreatív megoldás születik: Twitter-bemutató, podcastok és más virtuális események. Az emberek szeretnek „olvasói közösséget” és „írói közösséget” emlegetni, de ez így nem teljesen igaz – sok csoport és szervezet létezik, de nincs mindegyik jóban mindegyikkel –, ám mi igazabbá tehetjük. Huszonöt éves koromban a kanadai könyvkiadásban olyan kevesen voltunk, hogy közhelyszámba ment: az íróknak segíteniük kell az írótársaikat és a kiadóikat is. Ezt általában meg is tettük, annak ellenére, hogy néhányunk ki nem állhatott másokat. (Ez is a „közösség” része. Kérdezzenek meg egy kisvárosban élőt. Vészhelyzetben támogatni kell a helyi ellenségeket is, mert lehet, hogy rohadékok, de az önök rohadékai, nem igaz?)

A megbízható újságok és magazinok. A demokrácia egyre inkább nyomás alá kerül, mivel a válságnál semmi sem segít jobban egy autoriter rezsimet, hogy kihajítsa az ablakon az állampolgári, demokratikus és emberi jogokat és a szabadságot. Ez a húzás mindig népszerű lépés az információáramlás és a vita totalitárius lezárása felé. Létfontosságú, hogy megőrizzük a kommunikációs csatornák nyitottságát és függetlenségét. Kérjenek értesítéseket, hírleveleket. Támogassák az álhírek ellen harcoló oldalakat és másokat, például a PEN Americát, amely a felelős szólásszabadságért küzd. Adakozzanak a civil adományokból élő rádióknak. Biztosítsanak ingyenes reklámidőt azzal, hogy megosztanak dolgokat a saját közösségi médiájukban. Ne hagyják, hogy a vírus kivágja a nyelvünket!

Mindenféle művészeti szervezet. A művészet az, amivel kifejezzük emberségünket, annak minden dimenziójában. A művészet révén alászállunk az emberi természet mélyére, felhágunk a csúcsaira, és megjárhatunk e kettő között minden stációt. Színház, zene, tánc, fesztiválok, galériák – elmaradt előadások, lemondott fellépések, amit mindenki megszenved. De vannak adományok, ajándékutalványok, fizetős online események. Közönség nélkül nincs művészet. Önök a közönség.

A bolygó. Az egyetlen, ahol élhetünk. Röviden: ha elpusztítjuk az óceánt, vele pusztul az oxigénkészletünk. Sokan elmondták már, hogy a járvány alatt a globális gázkibocsátások és szennyezések ténylegesen csökkentek. Vajon máshogy fogunk élni, hogy ez valósággá váljon a Jövő Várában? Jobb megoldásokat találunk, hogy energiát és táplálékot szerezzünk? Vagy egyszerűen csak visszatérünk a megszokotthoz? Válasszanak ki egy-két környezetvédelmi szervezetet, és adakozzanak. Most önökön a sor.

Végül, őrizzék meg a hitüket. Át fognak jutni az árok felett. A pillanat félelmetes és kellemetlen. Hiszen emberek halnak meg. Emberek veszítik el a munkájukat és az érzést, hogy irányíthatják az életüket, még ha csak egy hajszálon is függött korábban minden. De ha nem betegek – még akkor is, ha kis gyerekeik vannak, és néha úgy érzik, eszüket vesztik ‒, szerencsésnek mondhatják magukat.

Élvezhetik is ezt az időszakot, habár kevésbé őrült a tempó, mint mikor a dolgok még „normálisak” voltak. De sokan megkérdőjelezik azt a sebességet ‒ mire volt az a nagy sietség? ‒, és úgy döntenek, hogy másként kezdenek élni.

Ez a legjobb időszak, és ez a legrosszabb is. Részben önökön múlik, hogyan élik meg. Ha ezt olvassák, életben vannak, legalábbis úgy hiszem. Ha mégsem lennének, akkor nagy meglepetésnek nézek elébe.

Nádor Zsófia fordítása, a szöveget Greskovits Endre szerkesztette

A fenti cikk 2020. április 16-án jelent meg a Time Magazin online kiadásában. Az itt olvasható fordítást a Margaret Atwoodot képviselő Curtis Brown irodalmi ügynökség engedélyével közöljük.