Kedd reggel Insomnia nővér jeges ujjával a vállamon ébredek, most persze már szívesen tartana az ágyban, amikor fel kell kelnem, csak éjszaka nem hagyott aludni. Fehér karácsonyok helyett egyre többször vagyok kénytelen beérni fehér éjszakákkal. Alig ért véget a szerkesztési szezon (minden őszi könyvünk már a boltokban, a jövő éviek előkészítésén túl fő tevékenységünk, hogy csendesen imádkozunk az eladásokért), máris itt van a másik, egy jóval kellemesebb, de nem kevésbé megterhelő: program program hátán, könyvbemutatók, beszélgetések, reflektorfény és színpadfrász heti többszöri adagolásban.
Még a múlt héten kezdődött, kedden, mikor a Cervantes Intézetben a csodás Mester Yvonne-nal bemutattuk Javier Marías Beleszerelmesedéseit, majd gyakorlatilag a Vörösmarty utcai épületből kilépve rögtön a Ferihegyen találtam magam, ahonnan Papp Zsigával indultunk neki Bukarest meghódításának, hogy bemutassuk a Semmi kis életek román kiadását.
Majdnem egy hétig bolyongtunk a gigantomán Ceaușescu-monstrumokból, szocreál szürkeségből és megkopott, századfordulós ékszerdobozvillákból összehabart, kaotikus metropoliszban (még gördeszkázni is sikerült a Cișmigiu parkban, amit Zsiga azért akart megnézni, mert tízből nyolc román regényben itt zajlanak a bukaresti beleszerelmesedések), és vasárnap már arra eszmélek, hogy egy bálteremnek is beillő bukaresti fürdőszobában ülök a vécén a Radical Philosophy frissen vásárolt példányával a kezemben, nikotinmásnaposan és bambán, és 29 éves vagyok.
Ekkor még nem tudom, hogy Budapestre hazaérve egy héten keresztül fogjuk enni mindazt, amit a Kedves és anyám összefőztek a jeles alkalomból, ám amikor már otthon éppen kezdenék akklimatizálódni a pesti viszonyokhoz, Kozmopolita nővér fityuláját hallom suhogni a hátam mögött, aki a fülemhez hajol és jegesizlandi levegővel fújja tele.
Ma van a napja, hogy az Írók Boltjában bemutatjuk Ófeigur Sigurðsson Jón története című regényét a fordítóval, Egyed Veronikával, aki nemrég érkezett haza a világ legszeretnivalóbb szigetéről az ünnepekre, és hamisítatlan izlandi mesélőkedvvel avat be minket a derék szigetlakók kultúrájába, a skandináv viszonylatban szokatlan bőbeszédűségtől kezdve az ezer éve szinte változatlan nyelv rejtelmein át a regény helyszíneinek megmutatásáig, amikről a fotókat maga a szerző küldte nekünk a magyar olvasóiat köszöntő levele mellé.
