Bolaño, a költő


Ma tizenhét éve, hogy Roberto Bolaño nélkül élünk, de hogy a hiány ne fájjon annyira, jogutódjai néhány hete elérhetővé tették a chilei író néhány kézírásos versét, amelyek a Bolaño-archívumban őrzött, Exhibición címmel ellátott füzetből származnak, és a füzetben látható egyik datált rajz tanúsága szerint 1978-ban készülhettek Barcelonában.

Ezek az itt közölt exkluzív versfordítások (Kutasy Mercédesz fordításai) – a jogtulajdonosok kérésének értelmében – kizárólag 30 napig elérhetőek a Nyugati tér blogon.

Bolaño rendszerint iskolai spirálfüzetekbe, zsebnoteszekbe jegyzetelte az ötleteit, amelyeket későbbi köteteiben gyakran felhasznált; hasonló füzetlapokat láthatunk A science fiction szelleme című kötet végén is, ahol a regényhez készült jegyzetekbe tekinthet bele az olvasó.

A most közreadott néhány kézírásos lap jobbára rajzokat és verseket tartalmaz, a Bolaño-archívum többi füzetében azonban az épp készülő művel kapcsolatos feljegyzéseket – tervezett tartalomjegyzéket, a kötet arányainak számításait, térképeket vagy épp a szereplők nevének listáját –, rögtönzött szójátékokat, telefonszámokat látunk.

Közismert tény, hogy Bolaño mexikói évei alatt megalapította az infrarealista költészeti csoportot, és csaknem negyvenesztendős koráig önmagát is elsősorban költőnek tekintette. A kritika gyakran megkönnyebbülve jegyzi meg, milyen jó, hogy nem maradt így, és miután májbetegségére fény derült, főként anyagi megfontolásból a regényírás felé fordult. Kétségtelen, hogy az itt közölt versek semmiképpen sem tekinthetők egy érett költő kiforrott szövegeinek, ugyanakkor az is, hogy a bolañói nagyregény, a Vad nyomozók vagy épp a 2666 lapjain számos kifejezetten poétikus részletet találunk, amelyek bizonyosan nem jöhettek volna létre e költői előélet nélkül.

Valószínű címek: Balszerencse
(és metaforikus hozadékai)

Hát itt vagyok, milliódszorra nézem meg magam, biztosan tudom,
hogy az Emlékezet segíthet némiképp az epikának, a szív-
dübörgésnek, a toll tőrként áll ki a durva asztallapból,
a szem egy alvó tigris fülére szegeződik;
minden látszólagos, ezt mondták valamikor, amikor vágyakozó
gyerek voltam, és az eső úgy csüngött az éjszakáról, mint valami
egyetlen állóképből álló film.

Szerencsére egyetlen könyvemet sem adták ki és a barátaik könyveit sem
kell bírálnom a lapjaikban. Azt olvasok, amit akarok, és hallgathatok is,
miután olvastam, vagy tovább is mehetek az utcáimon, bámulhatom
a kirakataikat, a zaj mégis olyan, amit én szeretek.

Kiadatlanul halok meg mert se kedvem se tehetségem
alternatív kiadókat alapítani. Azt sem akarom, hogy egy idő múlva,
mikor már szinte hulla vagyok, egy fiatal, külföldi költő (épp olyan, mint én
most), teljes magányában, saját senki földje uraként és birtokosaként
szemközt köpjön egy rossz verssel.

De minden szenvedélytől függetlenül, a házak
fényei így hidegebbek, mint a kopár kirakatok
fényei, és a fiú nagyra becsüli
a tükröződéseket, a hangokat,
amelyek pár pillanatra egybeolvadnak
a neonfénnyel; pont mint egy műkereskedő
egy Miró-képet, amely gazdaggá teszi, és
megint milyen hosszú Mexikó, sosem
jutok ki innen, mondja magában a fiú, itt találok magamnak feleséget,
itt nevelem mindennapjaimat, akár egy nyulat,
könyveim lesznek, végiggondolkodom az alkony
mind a négy óráját, gondolja a fiú,
de talán már tudja, hogy mindezeknek
jó ideje vége, és azt is, hogy a töredékes álmok olyanok,
mint bizonyos madármaradványok,
            amelyeket nyugodtan, édesen
                       nevez meg az emlékezet.

Hát a szorongásról mit mondjak? Üres kocsi, rajta
utazik a hold: pusztaság, mindig ezt néztük a vonatablakon
át, de már sosem látjuk, ahogyan a gyerekkor levelekben és
kórházakban, meghiúsult csókokban és tükörből kifigyelt
ájulásokban hosszabbodik meg. A szorongás jön, semmit nem
akar, ami öröktől fogva ne lenne az övé, hosszú szemével méri ki a kertjét.

Elveszett madarakból méri ki a kertjét. Méltóságteljes hercegek beszélgetése
szövi apró visszhangszakadékait. És nincs többé álom az
utakon, csak örök töredékesség.

A verseket Kutasy Mercédesz fordításában közöljük. A költemények – a jogtulajdonos rendelkezése értelmében – 2020. augusztus 14-én éjfélig érhetőek el, és teljes terjedelmükben csak itt, a Nyugati tér blogon jelenhetnek meg.

© Roberto Bolaño és Roberto Bolaño örökösei, 2020. A Bolaño-versek fordítását a szerzőt és jogörököseit képviselő The Wylie Agency (UK) Limited engedélyével közöljük.