Néhány év alkotói szünet után megjelent Ugron Zsolna Nincs egy férfi – Írások és firkák című novelláskötete. A mágikus realizmus, az abszurd vagy éppen a tudományos fantasztikum hangján megszólaló írásokban nagy hangsúlyt kapnak a női sorsok és a századokon átívelő, örök női kérdések. A szövegeket a szerző különleges grafikái kísérik.
Nádor Zsófia interjúja Ugron Zsolnával a Nyugati tér blogon
– A Hollóasszony című 2016-os kisregényed után most először jelenik meg köteted, öt év – ha nem is teljes – „hallgatás” után. Mi történt veled ezalatt, miért pont most érkezett el az új kötet ideje?
– Az elmúlt öt év elmúlt-nem-is-tudom-hány évnek tűnik, mert ebből kettő hol érzékelhetetlen, hol végtelen bennem a járvány miatt. Mindenképpen hatott rám, ha ezt nem is fogalmaztam meg nagyon tudatosan, de biztosan nem véletlen, hogy rövidebb, és a realizmustól sokkal jobban elszakadó történetek születtek meg bennem. Többféle munkával telt el ez az idő, sokat dolgoztam, és kezdett nagyon hiányozni az írás – minden nyűgével együtt. Jólesett megint kicsit befelé figyelni.
– A Nincs egy férfiben vegyes műfajú rövidprózákat talál az olvasó. Akad itt tudományos fantasztikum, szatíra, tárcanovella, de a tőled megszokott történelmi prózával is találkozhatunk. Mit gondolsz, mik a legfőbb különbségek írói és olvasói szempontból a között, ha a jelenről, a jövőről vagy ha a múltról írunk? Van egyáltalán különbség?
– Nem igazán tudok erre válaszolni, nagyon kevéssé vagyok tudatos író és olvasó. Az intellektuális kihívások is szórakoztatnak, de leginkább íróként és olvasóként is azokkal a történetekkel tudok mit kezdeni, amik érzelmileg megmozgatnak bennem valamit. Nem hiszem, hogy ennek idő- vagy térbeli korlátai lennének egy narratívában. Valószínűleg kicsit drámaibb, vagy teátrálisabb alkat vagyok a többségnél, ezért is szeretem a jelmezeket és a szokatlan díszleteket, legyen az egy másik kor vagy másik univerzum.
– Hogyan születtek az új kötet írásai? Mit érdemes róluk előzetesen tudnia az olvasónak?
– Pár szöveg már itt-ott megjelent, a többi nagy része idővákuumokban keletkezett, amikor ki tudtam szakítani magamat a hétköznapjaimból. Van olyan történet, amit egy emlék, van, amit egy friss élmény indított el. Nekem szükségem van a valóságra, az a dobbantóm, ahonnan elrugaszkodom. Az már újabban egyre kiszámíthatatlanabb, hogy ezeket a valóságfoszlányokat hogyan szövöm tovább, és milyen szövetté válnak.
– Az olvasók egy új oldaladdal is találkozhatnak: a kötetet kísérő grafikákat is te készítetted. Mikor kezdtél rajzolni, mit és hogyan szoktál, és vannak-e további terveid a képzőművészettel?
– Régen rajzoltam, sokat. Most ezek a firkák nagyon spontán születtek: egy kora reneszánsz freskó teljesen lenyűgözött, már amikor néztem, éreztem, hogy nagyon erős hatással van rám. Volt a nyersségében valami felszabadító, ahogy eszközeiben és mondanivalójában is egészen egyszerűen, nagyon vicces szimbólumokkal mutatta meg a hétköznapi életet és annak abszurditását is. Szóval ennek az élménynek a hatására játékképpen elkezdtem megint rajzolni, és ezek a lények kanyarodtak ki a zselésfilcből. Beszélgetések közben rajzoltam sokat, de olyan is volt, hogy egy napig mást nem is nagyon csináltam, csak ültem egy szobában és a lapok fölé görnyedtem a nyári szabadságom alatt. Van a környezetemben olyan, aki valamelyik rajzban magára ismert, de bennem ezek az ábrázolások vagy történetek sajnos (vagy nem sajnos), de nem tudatos elhatározásokból születnek. Amikor elkezdek írni, akkor sem tudom pontosan, merre kanyarodik majd a történet. Általában van ugyan egy elképzelésem, de a legritkább esetben lesz olyan a történet, mint amilyennek eleinte gondolom.
– A Nincs egy férfi egy fő fejezetének címe Nők, egymás közt. Ebben hangsúlyosan női szemszögből megírt, olykor feminista gondolatokat is tartalmazó írásokat gyűjtöttél egybe. Szerinted beszélhetünk-e olyanról, hogy „női irodalom”? És ha igen, mi különbözteti meg a „férfi irodalom”-tól?
– Bajom van ezekkel a kategóriákkal és dobozokkal. Van jó irodalom, és van kevésbé jó, meg rossz, de még ez is sántít: van, ami nekem teszik, és neked nem, vagy éppen fordítva. Nehéz a művészetben objektivitást találni, de ha valaki megnéz négyezer festményt, valahogy mégis tudja, azt hiszem, egy idő után, hogy melyik jó, és melyik nem. Van, akinek írásban is erőteljesen női vagy férfi karaktere van, és van, akinek nem. Nem ettől lesz jó vagy rossz. Van olyan író, akiről nem is tudjuk, férfi-e vagy nő, lehet, hogy ez a jó döntés, ha az alkotó ismeretlen marad, ítéltessék meg a mű minden sallang nélkül. A feminizmus, legalábbis az enyém, arról szól, hogy nem vagyunk egyformák, vannak biológiai különbségek és ebből fakadó sajátosságok, de a lehetőségeink és a korlátaink nem múlhatnak azon, hogy nőnek vagy férfinak születtünk, legfeljebb a személyes képességeinken. Szeretem, hogy nő vagyok, és szeretem, ha a férfiak (sokféleképpen) férfiak. Ha eltűnnének a különbségek, nagyon unalmas lenne a világ.