Öt túlélő

Holly Jackson neve a krimit és young adult irodalmat kedvelők körében nem ismeretlen. A Jó kislányok-trilógia – ami idén tavasszal egy előzménytörténetet is kapott – a sikerlisták állandó szereplője. Az első részből pedig már sorozat is készült, aminek éppen ma van a premierje a Netflixen.

Azonban itt nincs megállás, hamarosan érkezik a szerző legújabb könyve magyarul Öt túlélő címmel. A feszültséggel teli, önálló regény hat barátról szól, akik a tavaszi szünetben lakókocsival indulnak a tengerpartra, ám a felhőtlen szórakozást ígérő út rémálommá válik, és nagyon úgy tűnik, nem mindenki fogja megérni a hajnalt…

Ebből a kötetből olvashattok most egy exkluzív részletet itt, a Nyugati tér blogon.

Holly Jackson: Öt túlélő (részlet)

Reyna leállította a motort. Az éjszaka elnémult, csak a saját mocorgásuk keltette hangok hallatszottak. Red lélegzete elakadt, gombóc nőtt a torkában.
– Majd én kimegyek. – Oliver felállt, és elnyomakodott a többiek között a kanapé melletti ajtóig. Nehéz lépteitől megremegett a padló. Kilökte az ajtót, és beengedte az odakintet.
Hűvös éjjeli levegő csapta arcul Redet, miközben figyelte, hogy Oliver megtesz négy lépést a kinti világban. Maddy követte a testvérét.
– Jól vagy? – kérdezte Arthur Reynát, aki épp felállt a kormány mögül, és a nyakát tornáztatta.
– Aha – felelte Reyna, de a hangja kissé remegett. – Nem értem, mire hajthattam rá. Semmi nem volt az úton.
– Nézzük meg – javasolta Arthur kedves mosollyal, aztán ő is az ajtóhoz ment. Simon szorosan követte, bizonytalankodva lépdelt le a meredek lépcsőn.
– Menj csak – intett Red Reynának. – Biztosan nem lesz semmi gond.
Reyna sötétbarna szeme megvillant.

– Valahogy mindenképpen az én hibám lesz – mondta halkan. – Csak várd ki.

Oliverre gondolt? Red ismerte ezt az érzést, de azt nem gondolta, hogy Reynának is ismerős. Ők ketten, a Lavoyokhoz közel állók, ámde nem családtagok, nagyon is tudták, mi a státuszuk. Csak persze sok minden valóban Red hibája volt. Mint ez is.

– Nem, minden rendben lesz. – Red felkapta a telefonját az asztalról. Oliver nem hibáztathatja Reynát. Boldogok együtt, tökéletes pár, kedves érintésekkel, halk beszéddel.
Reyna cipője is lekopogott a lépcsőn. Red következett. A lába sajgott, mert túl sokat ült egy helyben. Egy lépés, kettő, három, négy, végül a cipője földet ért. Az jutott eszébe, vajon Reyna látott-e már holttestet az egyetemen. Talán meg kellene kérdeznie tőle, hogy hasonlítanak-e azokra az emberekre, akik valaha voltak. Vagy megesik-e, hogy a vér néha nem vörös, hanem kék.

Követte Reynát, aki Simon mögött ment. Megkerülték a lakókocsi orrát, beléptek a reflektorok erős fényébe. Az útról porszemcsék szállingóztak felfelé a fénykévékben.
– Ó, bassza meg! – hallották Oliver hangját. Ő már odaért, és leguggolt a kerék mellé, amelyet Reyna telefonjának lámpájával világított meg. – Határozottan defekt.
– Biztos? – Arthur kilépett a vakító fénysugárból.
– Igen, biztos. Sőt, nem is csak defekt. Egy kibaszott nagy lyuk van a gumiban, fel is szakadt egy darabon. – De mitől? – Maddy lekuporodott Oliver mellé. Red ekkor ért oda, és ő is meglátta a gumit. A szakadás akkora lehetett, mint a tenyere, a két széle elvált egymástól. Az abroncsban semmi levegő nem maradt, szétterült a lakókocsi súlya alatt. Kilenc és fél méter hosszú, de milyen nehéz?

– Fogalmam sincs. – Oliver a telefonnal kutatott az úton. – Talán üvegtől vagy egy éles kőtől. Vagy egy szögtől. Reyna? – Ahogy a lányhoz fordult, a szemébe világított. – Nem láttál semmit?
– Nem, semmit – felelte Reyna, de összenézett Reddel.
– Akkor is biztosan áthajtottál valamin. Miért nem figyeltél? – vonta felelősségre Oliver éles hangon, majd visszatért a kereséshez.

Reynának igaza lett. Nos, mindenesetre jobban is ismerte Olivert Rednél.

– Senki sem látott semmit. Tök sötét van. – Red ennyi segítségre volt képes, de Reyna halvány mosolya elárulta, hogy jólesik neki.
– Semmit sem látok. Talán a kerék kidobta. Vagy egyszerűen szar volt az anyag, és magától durrant ki. – Oliver kiegyenesedett, és most Simont vette célba a fénysugárral. – A nagybátyád egyáltalán elvitte valaha a szervizbe ezt a kocsit?
– Honnan a picsából tudjam? – csuklott Simon. De tényleg, honnan a picsából kellett volna tudnia, főleg ebben az állapotban?
– Hány éve van meg neki? – tudakolta Oliver.
– Fogalmam sincs.
– Hogyhogy nem tudod? – vágta oda Oliver.
– Mert részeg – védte meg Maddy, és bocsánatkérő pillantást vetett az álltában imbolygó Simonra.
– Hé, figyeljetek – szólalt meg Arthur. – Több mint nyolcszáz kilométert levezettünk ezzel a gumival, és nem volt vele baj.
Red nem tudta eldönteni, hogy a gumit vagy Simont védi.
– Mindegy is, hogyan kaptunk defektet – lépett előre Reyna. – Az a kérdés, hogy mit tudunk kezdeni vele.
– Valaki hívja ki a sárga angyalt – szólalt meg Maddy.
– Nincs jel, nem emlékszel? – nézett le rá Oliver, magasra emelve Reyna telefonját.
– A rendőrséget? – próbálkozott újra Maddy.
– Valamilyen hálózati lefedettség még a segélyhívásokhoz is kell – válaszolta Arthur, sokkal kedvesebben, mint Oliver.
– Van valakinek hálózata? – fordult Oliver a többiekhez. – Nézzétek meg!

Red elővette a mobilját a zsebéből. A képernyő megvilágította az állát. Semmi. Egyetlen vonalka sem, 4G, 3G, de még GPRS-jel sem volt. Csak az akkuja állt 67%-on, ami nála egészen jónak számított.
– Semmi – jelentette ki a nyomaték kedvéért.
– Kinél vagy? – kérdezte Oliver olyan hangsúllyal, mintha Red egyáltalán nem adhatna jó válaszokat.
– AT&T. – Red lenézett a kezére rajzolt, ki nem pipált négyzetre.
– Bassza meg – káromkodott Oliver. Aha, minden válasz rossz. – Én is, meg Reyna és Maddy is. Arthur, nálad sem jön be a Verizon?
– Nem. – Arthur bizonyítékul meg is mutatta Olivernek a képernyőjét.
– Senkinek sincs hálózata? Simon?
– T-Mobile, és semmi, nekem sincs.
– Holtsávban lehetünk – bökte ki Red.
– Jó, akkor nem hívhatunk segítséget – szögezte le Reyna. – Majd…
– Talán mégis – szakította félbe Oliver. – Visszagyalogolhatnánk ahhoz a kisvároshoz, amit elhagytunk. Rubyhoz. Ott biztosan lesz vezetékes telefon, ha hálózat még nem is, és onnan hívhatunk segítséget. Csak néhány kilométerre lehet.
– Úgy nyolcra – javította ki Reyna. – Az túl messze van.
– Akkor hátha találunk útközben egy házat vagy egy farmot, ahol van telefon.

– Nagyon sötét van. – Maddy hangja elvékonyodott. – És a semmi közepén állunk.

– Nem kell mindenkinek menni – mondta Oliver. Szóval egyik Lavoy sem jelentkezik az éjszakai túrára önkéntesnek.
Rednek támadt egy ötlete.
– Miért nem alszunk itt? – javasolta. – Lefogadom, hogy reggelig senki sem jön erre, és ha kivilágosodik, hívhatunk segítséget.
– Nem – vágta rá Maddy. Red meglepődött. Arra számított, hogy majd Oliver csapja le az ötletét. – Ha holnapig várunk, akkor nem tudunk időben indulni, és késve érünk a partra. Már mindenki ott lesz, mi meg lemaradunk az első közös éjjeli buliról.
– Nem akarok szuperhősként érkezni a csapat megmentésére, de azért… – Simon Red vállára könyökölt. – Alig hiszem, hogy éppen nekem van ennyi eszem, de a kocsi hátuljában van egy pótkerék.

Maddy arcán azonnal megkönnyebbülés ömlött szét. Jókedvűen Simonra mosolygott, Arthur pedig hátba veregette a fiút, de úgy, hogy még Red is érezte.
– Aha, már éppen kérdezni akartam, hol a pótkerék – helyeselt Oliver.
Hát persze hogy már éppen.
– Gondolom, emelő is van hozzá.
– Az én hangulatom már épp eléggé emelkedett – vágta rá Simon egy különös mosollyal, amit Oliver észre sem vett.
– Arra a szerszámra gondoltam, amivel fel lehet emelni…
– Ó, persze, olyan emelő! – Simon túljátszottan a homlokára csapott. Tényleg színpadon lett volna a helye. – Aha, szerintem az is van valamelyik alsó tárolóban.
– Na jól van akkor! – Oliver tapsolt, túl hangosan, a csattanás csak úgy visszhangzott a csöndes bokrok közt, még a fű is beleborzongott. – Csináljuk meg, amilyen gyorsan csak tudjuk, aztán vissza az útra, és irány az a kibaszott táborhely!

A sötétség lélegzet-visszafojtva hallgatta a terveiket. A szél elszabadult, beletúrt Red hajába. A fű zizegett, a fák suttogtak. Red szerette volna érteni, mit mondanak egymásnak.

A fenti részletet Holly Jackson Öt túlélő című regényéből Miks-Rédai Viktória fordításában adjuk közre.