Ha épp unjuk a mesébe illő történeteket, melyek nagy egymásra találásokkal, könnyes happy endekkel és világraszóló lakodalmakkal érnek véget, hogy örökkön örökkére konzerváljanak egy idealizált, tökéletesen boldog állapotot, hallgatva mindarról, ami a boldogító igen után következik, mi pedig az igazi életről és a szürke hétköznapokról olvasnánk, akkor bátran fogjunk bele Moa Herngren új regényébe, A válásba. Hiszen már a cím sem árul zsákbamacskát: ez a történet ott kezdődik, ahogy egy ideális kapcsolat kettétörik, a harminc éve összefonódott két élet szétválik, a miből újra te és én lesz.
Vincze Dóra írása a Nyugati tér blogon
Egy 2018-as felmérés adatai alapján minden második svéd frigy válással végződik (nálunk ebben az évben ez az arány 32% volt), ami azt sugallja, hogy a házasságok jelentős részében a holtomiglan-holtodiglan már közel sem addig tart, míg a halál el nem választ, hanem „csak” míg a bíró ki nem mondja a válást. Moa Herngren új regénye erre a tendenciára, pontosabban a főhősei válásának hátterében húzódó okokra keresi a választ. Az írónő nevét a magyar olvasók elsősorban a Nehézsúly szépe (2018) című regénye és a netflixes Patchwork család című sorozat forgatókönyvírójaként ismerhetik, pedig hazájában számos könyvet publikált és jelentős elismeréseket kapott: Herngren háromfelvonásos családi drámáját, A válást 2022-ben az Év könyve díjra jelölték Svédországban, és nemzetközi szinten is szép sikereket aratott, húsz nyelvre fordították le, megjelent az USA-ban, Kanadában és az Egyesült Királyságban is.
„Bea a telefonjáért nyúl. 00:41. Nincs üzenet.” Egy kánikulától izzó éjszaka agóniájában ismerjük meg Beát, aki hasztalan várja, hogy férje, Niklas hazatérjen vagy legalább hírt adjon magáról. Niklas felszívódott, otthagyott csapot-papot, feleségét és lányait – vagyis az egész életét. Beával együtt próbáljuk megtalálni és szóra bírni az eltűnt férjet, mindhiába. A nő fejezeteit olvasni torokszorító, hiába tudjuk és zsigereinkben érezzük már a nulladik perctől, hogy a kapcsolatuk menthetetlen, még sincs bizonyosság, mert megszakad a kommunikáció férj és feleség között. Mondhatnánk, hogy a nem válaszolás is válasz, de Bea kétségbeesett reménykedése makacsul felülírja a realitással való szembenézést. Azzal, hogy Niklas felszívódik, a zuhanás menthetetlenül kezdetét veszi, és ugyan tudjuk, a fatális ütközés elkerülhetetlen, mégis dolgozik bennünk a remény, hogy csoda történik, és főszereplőink a szeretet erejével elsimítják a nézeteltéréseiket, melyek létezéséről mi még csak nem is tudunk. Csakhogy már nem egy tündérmesét olvasunk…
Moa Herngren egyik ügyes húzása, hogy a könyv első felében végig bizonytalanságban tartja olvasóit, vajon mitől siklott ki Bea és Niklas házassága.
Jómódban élnek egy tágas lakásban Östermalmban, Niklasnak tiszteletre méltó orvosi praxisa van, az egyik lányuk szerepel egy hamarosan megjelenő filmben. Küszöbön álló nyaralásuk néhány hét nyugalmat ígér a családnak, amit Bea nagyon várt már…
A kötet második részében Niklas fejezeteiből meghasad ez az idill, rájövünk, milyen mély válságban van ez a kapcsolat, mennyi elhallgatást rejt a felszín. Ha egy szóval kellene a második részt jellemezni, azt mondanám: nyomasztó. A problémák egyre súlyosabbak, a sebek egyre mélyebbek, Niklas vállán a terhek (anyagi és érzelmi értelemben egyaránt) egyre nehezebbek. Itt már nincs feszültség, mert tudjuk, megtörik a súly alatt. Sem ő, sem a kapcsolat nem bírja a munkahelyváltást, az adósságokat, a kudarcokat, de legfőképpen a meg nem értettséget és a küzdelmet egy olyan életért, amire nem is ő vágyik. Ez a nyomasztó reménytelenség egyre jobban ránk telepszik, elér minket a felismerés, hogy az általunk megélt valóság mennyire távol lehet a másik ember igazságától. Niklas szenvedése és küzdelme láthatatlan Bea számára, az a személy nem veszi mindezt észre, akinek a lehető legközelebb kellene lennie a férfihoz, akinek a leginkább ismernie kellene őt.
A válás ereje abban a letaglózó felismerésben áll, mennyire könnyen előfordulhat, hogy két ember évtizedekig épít egy közös életet, miközben végig teljesen más mozit néznek. Előfordulhat, hogy évekig hazudnak maguknak is, egymásnak is, miközben úgy tesznek, mintha minden rendben lenne.
Herngren egy interjújában elmondta: az egyik célja A válásban (és az ezt megelőző regényében, a Svärmodernbenis) az volt, hogy a regényt olvasva a karakterekről alkotott véleményünk és szimpátiánk dinamikusan változzon a történet előrehaladtával. Ezt szolgálja a könyv szerkezete is, az első részben Bea, a második részben Niklas szemszögéből követjük nyomon az eseményeket. A harmadik részben, amely főleg a válás következményeire, és a váló pár megküzdési kísérleteire, a traumára való reagálásaikra fókuszál, már váltakoznak a nézőpontok. A pergő, filmszerű tempóban írt fejezeteket olvasva tényleg ide-oda mozog együttérzésünk hol az egyik, hol a másik fél irányába. És közben ott vannak azok a minket, olvasókat is szorongató kérdések, amelyekkel szembe kell néznünk hosszú ideig tartó, közeli köteleinket vizsgálva.
Mi a motivációja a kapcsolatnak? Jól szeretjük-e egymást? Ki mire vágyik? Nem spórolhatjuk meg a szembenézést sem: tudom-e, ki vagyok én és mit akarok? Képes vagyok-e meghúzni a saját határaimat és jól kommunikálni a szükségleteimet, vágyaimat? Észreveszem-e a másikat, vagy túlságosan lefoglal a képzeletbeli álomvilágom, hogy meglássam a valóságot?
Amikor egy interjúban arra kérték Moa Herngrent, hogy pár szóval írja le a regényt, azt válaszolta, szerette volna a „kapcsolati tabukat érzékenyen ábrázolni”. És ugyan A válás középpontjában Niklas és Bea házasságának összeomlása áll, a pár nem légüres térben létezik. Ott van körülöttük az élő és holt rokonaik, gyerekeik, barátaik és munkatársaik által sűrűre szőtt kapcsolati hálójuk, amelyben navigálniuk kell közös, majd szétváló életüket.
Minden történetnek két oldala van, és minden házasságban két fél van. A válás rámutat azokra a kezdetben apró, majd egyre nagyobbra dagadó hazugságokra és önáltatásokra, amelyeket arra használunk, hogy elkerüljük a saját magunkkal való szembenézést, még azon az áron is, ha lassan már a magunk alkotta fantáziákkal élünk a másik ember helyett. Mert a tükörbe belenézni a legnehezebb. De talán kezdetnek az is jó, ha ezt a regényt is elolvassuk…