A Jolka harangja című regénye után Egressy Zoltán egy novelláskötettel lepte meg olvasóit, amely az idei könyvhét egyik újdonságaként jelenik meg a Helikon Kiadó gondozásában. Egressy Zoltán rendkívül természetesnek, mindenféle manírtól mentesnek tűnő novelláiban közel megy figuráihoz, és mint egy pszichológus, kiapadhatatlan érdeklődéssel fürkészi gondolkodásmódjukat, önbecsapásaikat, véleménykülönbségeiket, láttatja speciális beszédüket, roncsolt nyelvükkel, fogalmazásbeli sutaságaikkal. Így lesz a Kettesével a lépcsőn a lírai atmoszféra és empátiával átitatott humor emlékezetes ötvözete.
Egressy Zoltán exkluzív műhelynaplója a Nyugati tér blogon
A nagy mindenségben ott lebegnek a mondatok. Szikárak, burjánzók, tömörek, túlírtak. A világ összes valaha megszületett és később megszülető mondata. A tieid is. Azért vannak ott, hogy felismerd a sajátjaidat, kifogd, összegyűjtsd, majd csokrokba szedd őket. A csokrokból mindenféle képződmények varázsolódhatnak elő: drámák, versek, regények, mesék, sima kis levelek, receptek, végrendeletek, műhelynaplók. Tárcák. Novellák. Olyanokat is kifoghatsz, amiket soha le nem írsz, csak kimondod őket. Vagy nem mondod ki. Másik mondatokat engedsz ki magadból, nem azokat, amiket kellene. Elhallgatod őket. Eltitkolod. Elég annyi, hogy tudod, léteznek.
Szabályok mentén halászhatsz vagy horgászhatsz (utóbbi a nehezebbik feladat), ezek általad megalkotott, saját, rejtett regulák, kizárólag rád vonatkoznak. És minthogy önként, te magad húzod fel őket korlátokként, hogy óvjanak és hogy nehezítsék az életedet, az is rajtad múlik, mennyire szigorúak vagy engedékenyek.
Most magadhoz beszélsz, kedves szerzőm. És kicsit mellé, mert zavarban vagy. Feladatot kaptál, magadra vonatkozó mondatok után kell kapkodnod. Elemezned illene legújabb kiadványod szövegeit.
Mi miért, miből született, miért érezted fontosnak, hogy a történetek olvashatók legyenek. De azt gondolod, ez felesleges. Beszéljenek a prózácskák önmagukért.
A Kettesével a lépcsőn, mint jól tudod, immár a negyedik novellásköteted. Az első kettőben (Most érsz mellé; Majd kiszellőztetsz) olvasható szövegek erőteljesen összefüggnek egymással, ez különösen a második könyvre igaz. Bizonyos novellák mellékszereplői főhősökként térnek vissza egy-egy következő történetben, az utolsóban pedig gyakorlatilag mindenki felbukkan. Szeretted játszani ezt a játékot. Ebből az említett utolsó novellából (Édes életek) színdarab is készült, nagyon élvezted a győri előadást.
A harmadik, 2017-ben megjelent kisprózakönyv (Júlialepke) monológokat tartalmaz. Az egyikből (Nem, nem, köszönöm) szintén született egy előadás. Monodráma. Dolgod nem volt vele, szó szerint hangzik el a szöveg. Azt érzed, bár nem ezzel a céllal készült az írás, az volt a sorsa, hogy színpadra kerüljön.
Ebbe az új kötetbe az elmúlt hét év írásaiból válogattál. Ezúttal is akadnak visszatérő szereplőid, de strukturális szervezőelvnek azért nem nevezhető ez a… mi? Technika? Önmagadra kacsintás? Csak öncélú érdekeskedés ne legyen, ez fontos szempont volt mindig is.
Amikor összeállt az anyag, arra gondoltál, hogy a borítón „kisebb-nagyobb prózák” alcímmel kellene orientálnod az olvasókat, ez becsületesen tájékoztatná őket arról, mi vár rájuk: novellák, de néhány tárcajellegű írás is, korábbi gyakorlatoddal ellentétben nagyon különböző terjedelemben. Darvasi Ferenc, remek szerkesztőd végül lebeszélt erről, azt mondta, az írások különböző hosszúságára utalni felesleges, hiszen észre fogják venni, akik kézbe veszik a könyvet.
A Kettesével a lépcsőn ötven, nem időrendben született művedet tartalmazza. Öt ciklusba rendezted őket, ezeknek a címei sok éve megboldogult zenekarod rendesen soha nem rögzített Zeppelin című dalának bizonyos soraiból állnak. „Futnak a felhők, futnak a percek; Felnéz az égre egy hallgatag herceg; Nézi a fekete zeppelint, az ablakából valaki int; Hétköznapok, hétköznapok; Tükörfolyón papírhajók”. Kár, hogy nem készült normális felvétel a dalból, a hangulata ugyanis bámulatosan passzol egyik-másik novelládhoz.
A szokásosnál kevesebbet tűnődtél a könyv címén.
Az első két novelláskötetnél nem akartál kiemelni konkrétan egy írást sem azzal, hogy annak a címét teszed fel a borítóra. Átolvastad a szövegeket, kiírtál öt-hat félmondatot, szókapcsolatot. Ezekből választottad ki a Most érsz mellé, illetve a Majd kiszellőztetsz címet. A Júlialepke ezzel szemben ugyanúgy az egyik novella címe volt, mint most a Kettesével a lépcsőn. Ami azonban nem jelenti azt, hogy ezek bármilyen szempontból fontosabbak, előbbre valók, mint – jelen esetben – a negyvenkilenc másik írás.
Halászni, horgászni, írni jó volt – bízz benne, hogy olvasni is az lesz.
A kötet bemutatóját június 13-án, 19 órakor a Nyitott műhelyben tartja a kiadó.