Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület kezdeményezésére 1994. április 30-án, éppen 30 évvel ezelőtt, a világon elsőként hazánkban tartották meg a Méhek Napját azért, hogy felhívják a figyelmet a méhek természetben betöltött szerepére, védelmére.
A szorgos kis rovarok Láng Zsolt – a Bolyai szerzője – új regényének is fontos szereplői, ezért a jeles napon Az emberek meséje című könyvből olvashattok egy részletet itt, a Nyugati tér blogon.
Láng Zsolt: Az emberek meséje (részlet)
A vándorméhészek is éjszaka utaznak. Nappal a méheket kockázatos bezárva tartani. Sajnálatosan sokszor előfordult már, hogy a szellőzetlen, felmelegedett kaptárakban elpusztultak. Egy igazi méhész amúgy sem bízza a fuvarozókra a szállítást, egy percre nem hagyja magukra a méheit. Heves szóváltások robbannak ki az éjszaka aludni akaró sofőrök és az aggodalmaskodó méhészek között.
Két fő méhésztípus áll egymással szemben. Az egyik eszköznek tekinti a méheket, a másik munkatársainak. Ezen belül rengeteg változat létezik.
Tulajdonképpen nem is lehet élesen különválasztani őket. Valamennyi méhész örül, ha a méhe sok mézet ad, és közben egészségesen, sőt, vidáman zümmög. Ez alól az amerikai beporzók kivételek, őket nem a méz érdekli, helyesebben a méz érdekli őket a legkevésbé. Abból élnek, hogy a virágzó ültetvényeket járják, és a méheikkel elvégeztetik a virágok beporzását. Ha egy méhcsalád elpusztul, újat vásárolnak. Egy három-négyezer tagú család világpiaci ára ötven dollár, a beporzás során az általa termelt tiszta haszon három hónap alatt átlagosan háromszáz dollár, ami tízezer méhcsalád esetében már egy kisebb bankrablás zsákmányával felér. Aki pedig konyít a méhek gondozásához, és a mézzel is kezdeni tud valamit, annak ez a haszon a duplája, sőt kiemelkedő években a triplája is lehet. A mandulaméz, bár keserű, ezért kevesen szeretik, a kozmetikaipar fontos nyersanyaga, évekre előre elkel.
Európában az olasz méhek kezelhetők a legkönnyebben. Ritkán rajzanak, nem agresszívek. A munkabírása a német, még inkább a skandináv méhnek a legjobb. Viszont a Szlovéniában őshonos krajnai a legszívósabb, a betegségekkel szemben a legellenállóbb. A magyar méhek a krajnaival állnak közelebbi rokonságban, de fellelhetők köztük ősibb fajták is. Például a cigányméhnek nevezett változat, amely apróbb, mokányabb a krajnainál, és fürgébb is. Vagy ott van egy egészen ritka magyar fajta, „nyest” vagy néhol „nyüst”, esetleg „nyüstü” a neve, „kiállhatatlan bogár”, ahogy a Keleti Kárpátok méhészei jellemzik. Azért foglalkoznak vele, mert mindig ráérez a helyre, és megjövendöli, akár hetekkel korábban, hol várható gazdag méhlegelő. Olyan is előfordult, hogy rajzás nélkül kiköltöztek a kaptárból, elvándoroltak tíz kilométerrel arrébb, és nekik lett igazuk. Mivel már a honfoglalók is hoztak magukkal méheket, a több száz éves vándorlás során sok helyről „bekorcsosult” állományok alakultak ki. A genetikailag vegyes méhcsalád szívósabb, ritkán betegszik meg, jobban áttelel, mint a tiszta vérvonalú fajta. A nagyon egységes családok többet gyűjtenek ugyan, de kényesek, sok esetben idő előtt elhullanak.
A méhészek magányos emberek, olykor hónapokig élnek isten háta mögötti, nehezen megközelíthető helyeken. A hírek sem mindig jutnak el hozzájuk, előfordul, hogy lemaradnak egy-egy háborúról vagy világjárványról. Egyfajta karanténban élnek. Amit cseppet sem bánnak. Legtöbben, akár a hadititkot, hét lakat alatt őrzik mesterségük fogásait, már csak ezért sem fogadnak látogatókat. Ennek ellenére töviről hegyire mindent tudnak egymásról.
Toszkánában figyeltem fel egy furán átalakított kaptárra. Hosszan lenyúlt az eresze. Függőlegesen lekonyuló peremmel toldották meg. Kérdeztem a méhészt, mi ennek a magyarázata. Kajánul elárulta, de csak nekem, nehogy tovább adjam: nem szeretné, hogy a szomszéd lássa, miféle apró lyukakat fúrt a kaptár felső felébe. Amikor nagyon meleg van, szellőzik a kaptár belseje, és a méhek jobban hordanak. De estére mindegyiket bedugja, hogy éjjel ne hűljön ki a kaptár, mert akkor legfeljebb dél körül indulnak neki a dolgozók. Később másoknál is láttam ezeket a lyukakat, nyár derekára már egységesen alkalmazták a trükköt, ugyanolyan ereszfélével álcázva. A méhészek szeretnek titkot őrizni, és titkot ellopni is. Egy kaliforniai méhész elárulta, hogy ő tízezer dollárt fizetett egy profi kémnek, aki megszerezte a vetélytárs méhész atkapusztító csodafőzetének receptjét.
Ha azt vesszük, a méhek is magányosak. A királynő robotként végzi a fiasítás végeláthatatlan munkáját; a dolgozók csapatostul indulnak el, de a nektárt, a pollent egyedül gyűjtik. A herék? A családi otthon varázsköre, amit az ondójuk rajzol köréjük, már a nász pillanatában semmivé foszlik. Magányosak, ellenben ennek a magánynak a mechanizmusa igencsak egyszerű és hatékony. Valamennyien absztrakcióban élnek, absztrakt életparancsoknak engedelmeskedve. Bernard Mandeville ezt az absztrakciót messzemenően hasznosnak tartja. A két alapvető vágy, az éhség és a kéj a méhek kedélyét egyáltalán nem befolyásolja, összehasonlítva az emberekkel, akik ingerlékenyek, köz- és önveszélyesek, ha nem jutnak dűlőre vágyaik teljesedésében. Az embernél a büntetéstől való félelem szorítja korlátok közé a dühből fakadó rombolási kényszert, a méheknél nincs szükség erre. A méhekben nincs félelem, mert az absztrakció, amiben élnek, mindent elrendez, megnyugtató geometria szerint. Akár a sejtek alakja. „Aki alaposan ismeri a méhek társadalmát, érteni fogja, hogyan fordíthatja az ember legsúlyosabb gyarlóságait a köz javára.”