Húsz éve jelent meg a Túl a Maszat-hegyen, és úgy éreztem, itt az ideje írnom neki egy folytatást. Régi adósságomat róttam le vele, mert a Maszat-hegy megjelenése után nem sokkal odajött hozzám egy anyuka a kislányával, aki sírós szemmel megkérdezte tőlem, hogy mi lett Emil bácsival? Csak akkor kaptam a fejemhez, hogy Emil bácsi, a postás, aki felköltözött az internetre, a könyv végén ott marad a gonosz Paca cár karmai között, amiről én szégyenszemre teljesen megfeledkeztem, és Varró létemre nem varrtam el ezt a szálat. Igyekeztem persze megnyugtatni a kislányt, hogy Emil bácsi megmenekül, és nem kell aggódnia érte, de akkor megfogadtam: egyszer mindenképpen írok majd egy folytatást, ami Emil bácsi kiszabadulásával kezdődik majd.
Varró Dániel írása a Nyugati tér blognak
Most jött el az ideje. Főleg a címre vagyok büszke, amit kitaláltam: Túl a Maszat-hegyen 2. Próbáltak erről lebeszélni, de én nagyon elégedett vagyok vele. Ha már folytatás, akkor, gondoltam, legyen minden ízében folytatás. Bűnös élvezettel nyúltam a folytatások bosszantó kliséihez – a címnél talán csak arra vagyok büszkébb, hogy van benne olyan halottnak hitt szereplő, aki gátlástalanul visszatér.
Hogy miért kellett húsz évet várni a folytatásra? Jogos kérdés. Mindig nagyon lassan őröltek a malmaim, már gondtalan, bohó ifjúkoromban is, amikor pedig még sokkal lelkesebben faragtam a rímeket, és időm is összehasonlíthatatlanul több volt, mint most. Úgyhogy nyilván bennem van a hiba. De azért óhatatlanul eszembe jut az az amerikai matematikus, aki az egyik könyvéhez azt az ajánlást fűzte, hogy „feleségemnek és gyermekeimnek, akik nélkül ez a könyv két évvel korábban készült volna el”.
Mindenesetre most, pont 20 évvel az első Maszat-hegy után, elkészült ez a Maszat-hegy 2.0, úgyhogy:
„Kis olvasóim, hát szevasztok,
Nem kell már rágni körmötök,
Elmondom végre nektek azt, hogy
Mi rejlik még a hegy mögött.”