#műhelytitok: Hogyan született a Juli vagyok, könyvmoly?


Honnan is kezdjem? Én milyen voltam 16 évesen? Minden szabad percemet olvasással töltöttem. Közelebb éreztem magam a szereplőkhöz, akikről olvastam, mint a hús-vér emberekhez, és több időt szántam arra, hogy fejben folytassam vagy „kijavítsam” a történeteiket, mint arra, hogy társaságba járjak. Az álmodozásban feketeöves profi voltam, a valóságban viszont nehezen találtam a helyemet.

Ismerős? Azt remélem, hogy sokaknak igen. Nekik írtam a Juli vagyok, könyvmoly című könyvet.

Ecsédi Orsolya írása a Nyugati tér blognak

Közben idősebb lettem, a fantáziám viszont tovább szárnyalt. Még mindig megszállottan bele tud kapaszkodni mindenféle karakterekbe, és történeteket rak össze, ha kell, ha nem. Egy apróság viszont csak alakult időközben: megjelent egy cinikus kis hang a fejemben, ami folyamatosan kommentálja a sztorikat. Nevezzük az egyszerűség kedvéért, mondjuk, élettapasztalatnak. És azt duruzsolja, hogy ők, a képzeletbeli könyves kedvenceink, akik a lapokon erősek és titokzatosak, angyalok és démonok, csábító rosszfiúk és született romantikusok, a valóságban, ha lehántjuk róluk a rózsaszín burkot, és valódi emberként próbáljuk szemlélni őket, azért elég nagy seggfejek tudnak lenni. Olyanok, mint a zsiráf: szép, szép, de otthonra azért nem kéne.

Vagy mégis?

Ez volt az a kérdés, amivel Julit szembesíteni akartam. És ő, ez a 16 éves, kicsit magányos, kicsit fura lány, akire nem igazán figyelnek, és sokszor érzi láthatatlannak magát, válaszolt is rá. Nekem csak le kellett írni.

Valószínűleg ezért készült meglepően gyorsan a kézirat, és ezért nem volt írás közben leállás vagy elakadás. Voltak persze olyan kérdések, amiken sokat gondolkodtam. Elméletileg megalapozott választ kerestem például arra a rém tudományos talányra, hogy a különféle könyves álompasi-listákon szereplő karaktereket hogyan lehet archetípusokba sorolni. Voltak, akik egyből adták magukat, vámpírok, bukott angyalok, Folt, Rhysand, Edward és társaik, de voltak kihívást jelentő határterületek is. Jamie Fraser vajon a bunkó aranyszívű típushoz vagy a nemes vadember típushoz áll közelebb? Na és mondjuk Daemon Black vagy Jericho Barrons? Az, ha valaki nem azért ősösztönös, mert elveszett a dzsungelben, hanem mert másik dimenzióból származik, és ezért nem hatottak rá a civilizációs sallangok, változtat a helyzeten? És mi a jelentősége a kornak? Csak mert Mr. Darcy nemes, mások meg simán csak kőgazdagok, van köztük érdemi különbség? Aztán ott van a romantika-faktor: hány százalék Rómeó mutatható ki Étienne St. Clairben vagy Alex Fuentesben? És így tovább. Egy nap talán publikálom téziseimet. Addig is érdekes játék lehet, hányat sikerül megtalálni közülük a könyvben, akkor is, ha nincsenek név szerint megemlítve.

Írás közben folyamatosan az járt a fejemben, hogy Juli mit gondolna és mit tenne. Most viszont, amikor a történet felöltötte könyvformáját, már azoknak a válaszai érdekelnek, akik elolvassák. Ők vajon mit csinálnának Juli helyében? Hogyan döntenének? Nagyon várom, hogy megtudjam!

Spotify lista