Ha elég fontos vagy magadnak, akkor meg tudod csinálni


Bár a Száraz Novembert már magunk mögött hagytuk, az évkezdet jó alkalom lehet, hogy néhány rossz szokástól, így a túlzott vagy indokolatlan alkoholfogyasztástól is igyekezzünk megszabadulni – vagy legalábbis vizsgáljuk felül ezt a „viszonyunkat”. Holly Whitaker könyve, a Józan lázadás erre is lehetőséget ad olvasóinak.

Csemer Boglárka (Boggie) exkluzív ajánlója a Nyugati tér blog olvasóinak

Holly Whitaker könyvét izgatottan kezdtem el olvasni. Egy alkoholizmusból kigyógyult nő önéletrajzi történetére számítottam, de ez a hölgy ennél lényegesen többre hívja az olvasót. Könyve egyszerre tudományos és személyes, de semmiképpen sem önsajnáltató és – amit külön szerettem – nem önhibáztató. Holly nemcsak hogy megbékélt önmagával és az alkohollal folytatott küzdelmével, hanem könnyedén szembenéz vele. Hiszen mindennemű elkövetett emberi gyarlóságunk iránt érzett önvád csak tovább rombolja az amúgy is törékeny önbecsülésünket. Ezt ő pontosan tudja, mint ahogy azt is, hogy az önvád a szégyenérzet táptalaja, és nemhogy nem segít a gyógyulásban, hanem még jobban beletaszít abba az örvénybe, amiből kellő tudatosság híján nagyon nehéz kikecmeregni.

Csemer Boglárka (Boggie)

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy egy pohár bort igyon-e vagy inkább egy füves cigit szívjon-e el, akkor én a borra szavaznék, hiszen kisgyerekkorom óta azt hallom, hogy a bor kismértékben orvosság, de a drog minden formájától jobb menekülni.

Holly Whitaker ilyen berögződésekről rántja le a leplet, és azt állítja: márpedig az alkohol is – még kismértékben is – káros a testre, az elmére és a lélekre egyaránt.

Hazug illúzió csupán, hogy feloldódunk tőle és segít ellazulni, hiszen még ha pár pillanatig ezt az érzetet is kelti, valójában kikapcsolja a gátlásainkat, olyan dolgokat mondunk és teszünk, amit később megbánunk. Az énünk alkoholfogyasztás hatására torzul, és valójában nemhogy jobban önmagunk lennénk, hanem valamilyen eufóriába bújtatott hamis „ÉN” veszi át az irányítást. Holly jogosan teszi fel a kérdést: Miért van szükségünk az eufória- és a boldogságérzet átéléséhez „MÉRGET” inni? Nem az lenne az optimális, ha bármiféle szer nélkül jól tudnánk magunkat érezni és el tudnánk lazulni?

Holly Whitaker izgatottan várja a pillanatot, amikor az alkoholos üvegeken is megjelenik majd az a felirat, hogy „Az alkohol méreg, fogyasztása kismértékben is káros az egészségre”, ahogy a dohánytermékeken már kötelező feltüntetni a dohányzás egészségre gyakorolt káros hatásait. A drogfogyasztást törvény tiltja, a dohányzásról mindenki tudja, hogy káros, az alkoholról meg úgy beszélünk, mintha égi manna lenne, holott nem az! A legszörnyűbb, hogy BÁRKI, BÁRMIKOR LEGÁLISAN HOZZÁJUTHAT, és ez teljesen elfogadott társadalmi norma.

Emberek milliárdjaival hitették el, hogy alkoholt fogyasztani jó: „gyere, igyál velünk egy sört!”, „na, miért nem iszol meg velünk egy pohárkával?”, „most te tényleg nem iszol, mi bajod?”. Ilyen és ehhez hasonló mondatokat mindannyian hallottunk már. Ha valaki nem iszik egy társasági összejövetelen, akkor az már gyanakvásra ad okot. Akkor ő már kívülálló. Nem közénk való. Ezek a gondolatok olyan mélyen beleivódtak az agyunkba, hogy észre sem vesszük, hogy több évtizedes marketingszövegek lettek a saját gondolataink. Mi ez, ha nem manipulálás? Vajon mennyi évet kell még várni, hogy az emberek gondolkodásába beszivárogjanak az új gondolatok és felülírják a régit?

Kisgyerekkoromtól kezdve láttam, hogy mit tesz Anyukám testével és elméjével az alkohol. Hogy mennyire nem önmaga, amikor iszik. Hogyan romlik a beszéde, a mozgása, hogy mennyire nem kívánja az ételt, hogyan veszített el és rombolt le maga körül mindent. Az alkohol rabja lett. Totálisan és visszafordíthatatlanul.

Sosem jutott el oda, hogy ÖNMAGA miatt akarjon meggyógyulni.

Miattunk sok terápiára eljárt, de az embernek saját magáért kell megküzdenie, nem másért. Ha elég fontos vagy magadnak, akkor meg tudod csinálni. Nincs mese, meg kell csinálnod, ha életben akarsz maradni. Az alkohol alattomosan rombol. Észre sem veszed, és már alkoholista vagy.

Az alkoholizmusnak vannak fokozatai, és Holly jogosan teszi fel a kérdést, melyek ezek a lépcsőfokok pontosan? Ki szerint? Mi szerint? Hogyan tudja egy átlagember észrevenni, hogy pontosan melyik fokán lépked az alkoholizmus skáláján?

Az elején még csak egy-egy pohárka, aztán minden este, minden reggel, és már nem tudsz élni alkohol nélkül. Megőrülsz, ha nem jutsz egy újabb pohárhoz. Sárgás lesz a bőröd, bűzös a leheleted, már arra sem emlékszel, mi történt tegnap. Eltűnsz. Egyszerűen nem vagy már jelen! Árnyéka vagy önmagadnak, és tönkreteszed nemcsak saját magad, hanem a környezetedet is. Teher lettél önmagad – és mindenki más – számára. Ezért jöttél a Földre, hogy ilyen hülyeségre pazarold az életed? Holly szerint gyakorlatilag mindenki alkoholista, aki heti rendszerességgel fogyaszt alkoholt, csak a skála különböző pontjain jár.

Szerintem a szerző nagyon sokat köszönhet a neveltetésének, oktatásának, annak a társadalmi osztálynak, ahonnan jött, mert meglehetősen tudatos személyiség, és a tudatosság, úgy gondolom, kulcskérdés a leszokás sikerességében.

Gyönyörűen megfogalmazza azt is, hogy kellő önszeretet, megfogalmazott életcél és motiváció nélkül nem lehet kigyógyulni az alkoholbetegségből.

A szerzőnek az lett az életcélja, hogy átadjon egy olyan felépülési módszert, ami segíthet az alkoholbetegségből kimászni. Ennek egyik első és legsarkalatosabb pontja, hogy leszámol a szerinte meglehetősen megbélyegző „alkoholista” és „alkoholizmus” kifejezéssel, mert szerinte ezek a szavak nem segítik az amúgy is önbecsülés hiányával küzdő alkoholisták felépülését. Biztos vagyok benne, hogy sok alkoholproblémával küzdő nőnek tud motivációt adni Holly őszintesége és története, de szerintem sok férfi is vágyna arra a fokozatosságra épülő terápiára, amit Holly a saját felismerései mentén dolgozott ki. Mert ő határozottan azt vallja, hogy a létező és ismert terápiák mindegyike, köztük az Anonim Alkoholisták Gyülekezete is férfiak által létrehozott és férfiaknak szánt terápiás megoldásokat nyújtanak, pedig a női lelket teljesen máshogy kell meggyógyítani. Egyszerűen más típusú segítségre szorulunk, mint a férfiak. Az általa kidolgozott terápia kifejezetten alkoholproblémákkal küzdő NŐKNEK szól. Szívből kívánom, hogy nők millióihoz jusson el az üzenete, és segítse őket a gyógyulás útján! De ha akad olyan férfi, akinek a kezébe akad ez a könyv, és talál benne útmutatót a saját gyógyulásához, akkor olvassa el ő is!