Díjeső – a Nyugati tér irodalmi díj kislexikona 3. rész


Makói származású sajtómágnás az amerikai újságírás atyja, avagy a Pulitzer-díj története

Noha Joseph Pulitzer ellentmondásos, öntörvényű figuraként vonult be az újságírás és lapkiadás történetébe, és állítólag a szenzációhajhászástól és a kétes igazságtartalmú hírek publikálásától sem riadt vissza, tagadhatatlanul sokat tett az amerikai újságírás és művészetek fejlődéséért.

A Nyugati tér irodalmi díj kislexikonában ezúttal a Pulitzer-díjról olvashattok.

A bulvársajtó kezdetei

Joseph Pulitzer, a magyar származású, amerikai újságíró, sajtómágnás és politikus a 19. század utolsó éveiben komoly hírnévre tett szert, és máig az amerikai újságírás egyik úttörőjeként tartják számon. Igen elszánt és hajthatatlan figura hírében állt: harcolt az amerikai polgárháborúban úgy, hogy akkor még egy szót sem beszélt angolul, tagja volt a Demokrata pártnak és a New York-i képviselőháznak is, és a kormány keménykezű kritikusának számított. Legfontosabb érdeme azonban, hogy igen tehetséges lapkiadóként tevékenykedett.

Pulitzer olykor nem idegenkedett egy kis fake news-tól sem, sokan azonban a korát megelőző látnokként jellemezték.

Két fontos újság, a New York World és a St. Louis-Dispatch megjelentetése is az ő nevéhez fűződik, melyek alapjaiban formálták át az amerikai újságírásról alkotott korabeli elképzeléseket. Az 1890-es években késhegyig menő harc dúlt ugyanis a Pulitzer-féle New York World és a William Randolph Hearst-féle New York Journal között.

A két lap között zajló versenyben fontos szerepet játszott a rivalizálás hatására fejlődésnek indult „sárga sajtó”, vagyis a bulvár zsurnalizmus azon ága, amely a szenzáció, a szex, a bűnügyi hírek és a leplezetlenül közszemlére tett, horrorisztikus részletek segítségével nyer olvasókat.

Ez a népszerű irány milliós eladott példányszámot jelentett naponta, így Pulitzer kitaposta az ösvényt az olyan, széles körben megjelenő napilapok és hetilapok számára, melyek már alapvetően a hirdetőikből, nem pedig az eladásból származó bevételből vagy politikai támogatókból tartották fenn magukat. Az ilyen újságok izgalmas hírösszefoglalóikkal, hatásvadász pletykarovataikkal, szórakoztató cikkeikkel és reklámjaikkal próbáltak az olvasók kedvében járni.

Rajz: pulitzer.org

A makói születésű sajtómogulnak azonban még egy ennél is fontosabb dolgot köszönhetünk: az 1917-ben megalapított Pulitzer-díjat, Amerika egyik legrangosabb újságírói és művészeti kitüntetését.

Pulitzer a díj átadásának lebonyolítójaként a Columbia Egyetemet nevezte meg – többek között az intézmény iránti hálájának kifejezéseként –, mikor 1904-es végakaratában kétmillió dollárt adományozott az intézménynek, hogy létrehozzon egy újságíró-iskolát. Az összeg egynegyedét az egyetem „a közszolgálat, a közerkölcs, az amerikai irodalom és az oktatás fejlesztését előmozdító ösztöndíjakra hivatott fordítani”. Így született a Pulitzer-díj.

Pulitzer tehát nemcsak a bulvársajtó térhódításában játszott szerepet, hanem nagyon komolyan vette a szakmáját is: elsőként szorgalmazta az újságírók egyetemi szintű képzését. Ezért halála után, 1912-ben megalakult a Columbia Egyetem újságíró-iskolája.

A rangos díjat – a Pulitzer-testület javaslatára – minden áprilisban az egyetem elnöke ítéli oda az amerikai újságírás, fotográfia, irodalom, történelem, költészet, zene és a dráma területén kiemelkedő teljesítményeknek. A végrendeletben eredetileg csupán négy újságírói, négy irodalmi és drámai, egy oktatással kapcsolatos, valamint öt külföldi utazással egybekötött ösztöndíj megalapítása szerepelt, a Pulitzer-testület azonban később huszonnégyre emelte a kitüntetések számát, és bevezette a költészet, a zene és a fotográfia kategóriákat is. Az újságírás kategóriában a díj eredetileg egy 500 dollár értékű aranymedál volt, nem járt érte külön pénzjutalom. De ma már öt, 7500 dolláros ösztöndíjat ítélnek oda az újságíró-iskola végzős hallgatóinak.

Az újságírói elismerést kiérdemelheti többek között különleges helyszíni tudósítás, fekete-fehér vagy színes fotó vagy fotósorozat egy tudósítás részeként, kritika, karikatúra, vezércikk, ismeretterjesztő anyag, de egyszemélyes vagy csoportos oknyomozó riport is.

Pulitzer előrelátóan gondolt arra is, hogy a változó történelmi és társadalmi viszonyok más-más díjakat tehetnek szükségessé. Így a kitüntetés odaítélésének rendszerébe fékeket iktatott be: felügyelői testületet hozott létre, melyet feljogosított, hogy legjobb belátása szerint bármely témát vagy díjazottat felfüggesszen, vagy lecseréljen, ha a közjó úgy kívánja. Így az elismerést 1917-es megalapítása óta gyakran felülvizsgálták.

A testület 1997-ben, Pulitzer születésének 150. évfordulóján ki is használta széles jogkörét, és fontos változtatásokat eszközölt. Jelentős lépést tett egyfelől az online újságírás növekvő jelentőségének elismerésében, mellyel megelőlegezte, hogy 2006-ban a Pulitzer-testület már mind a tizennégy újságírói kategóriában engedélyezte az online tartalmak nevezését. Illetve 2012-re elfogadtak egy teljes egészében digitális nevezési és bírálati rendszert, amely felváltotta az írott javaslatok benyújtásának hagyományát.

A másik jelentős változás a zene területén történt, mely kategória meglepő módon csak 1943-ban került be a díjazandó művészeti területek közé.

A kitüntetést azelőtt csak komolyzenei alkotók kaphatták meg, 1998-tól kezdődően viszont kibővítették a kategória meghatározását, hogy a tipikusan amerikai jazzt és a populárisabb műfajokat is bevonják az elismerésre érdemes alkotások körébe. Elsőként a zenei díjat Wynton Marsalis Blood on the Fields című műve kapta, mely erős jazzelemeket tartalmaz, de utólagos kitüntetésben részesítették George Gershwint is születésének 1998-as centenáriuma alkalmából, valamint Duke Ellington is posztumusz díjat kapott 1999-ben. 2007-ben a zenei Pulitzert Ornette Coleman kapta a Sound Grammarért, amely az első élő jazzfelvételnek járó elismerés a díj történetében.

Az évek során a Pulitzer-testületet választott díjazottjai miatt gyakran érték támadások a kritikusok részéről, ami a döntési eljárás szubjektív jellegére való tekintettel szinte elkerülhetetlen. A testület saját bevallása szerint legtöbbször nem a művek népszerűsége alapján választ:

a díjazott könyvek közül számos nem szerepelt bestsellerlistákon, és a nyertes színdarabok nagy részét is a Broadwayen kívül, kisebb színházakban mutatták be.

Az újságírás területén az olyan nagy múltú lapok, mint a The New York Times, a The Wall Street Journal vagy a The Washington Post sok díjat gyűjtöttek ugyan, de a Pulitzer-testület gyakran ítélte az elismerést kisebb, kevésbé ismert szerkesztőségeknek is.

A közszolgálati Pulitzert 1995-ben például a The Virgin Islands Daily News (St. Thomas) kapta, amiért feltárta a régió megnövekedett bűnözési rátája és a helyi igazságszolgáltatásban tapasztalható korrupció közötti összefüggéseket.

2005-ben a kiemelkedő oknyomozói munkáért járó Pulitzer-díjat a Willamette Week, az Oregon állambeli Portlandben működő alternatív újság kapta, mert leleplezte egy liliomtipró volt kormányzó titkos viszonyát, melyet éveken át egy kamasz lánnyal folytatott. 

Az irodalmi Pulitzert olyan regényírók nyerték, mint John Steinbeck, Ernest Hemingway, William Faulkner, Harper Lee, John Updike, Alice Walker, Colson Whitehead, Cormac McCarthy vagy Jennifer Egan. De a díjazott költők listája is igen figyelemreméltó: szerepel rajta Amy Lowell, Robert Frost, W. H. Auden, Marianne Moore, Wallace Stevens, William Carlos Williams, Anne Sexton, Robert Lowell, John Ashbery, Mark Strand, Sylvia Plath, Louise Glück, Jericho Brown és Natalie Diaz is.

A Pulitzer-testület irodalmi ízlése ma már egyre kevésbé számít konzervatívnak, ám ez nem mindig volt így. 1963-ban például dráma kategóriában a zsűri Edward Albee Nem félünk a farkastól című filmjét jelölte a díjra, ám a testület nem találta eléggé „felemelőnek” a forgatókönyvet, ami a szexuális szabadszájúságot és a durva párbeszédeket illeti. Ennek ellenére 1993-ban az elismerést Tony Kushner Angyalok Amerikában című darabja kapta, mely a homoszexualitás kérdését járja körbe az AIDS-krízis korai szakaszában, és amelyben Kushner szintén nem riad vissza az erős nyelvezettől.

Rajz: Frederick Burr Opper (1857-1937)

Az illem, úgy látszik, vékony jég. Ezt példázza a testület 1941-es döntése is, mikor megtagadta a kitüntetést Ernest Hemingway Akiért a harang szól című művétől. Ám 1953-ban az Az öreg halász és a tengerért már átvehette az író a díjat.

A rosszmájú pletykákkal ellentétben a Pulitzer-testület a kezdetektől fogva kitart szigorú titoktartási politikája mellett, és ellenáll, hogy nyilvánosan megvitassa döntéseit. A felsorolt kihívások nem rengették meg, sőt, inkább megerősítették a Pulitzer-díj presztízsét, amit az amerikai újságírás és kultúra egyik legrangosabb elismeréseként vívott ki magának.