Érkezett a tengerentúlról egy nagyregény. A nagy kör. Alig vékonyabb, mint az Elfújta a szél, hasonlóan halált megvetően bátor hősnővel. Mit érkezett. Szárnyalt! A kritikusok szerint 2021 egyik legjobb könyve, ezt a Hetedik sugárút felhőkarcolóját beborító billboardok adták hírül New Yorkban. Olyan tempóban zsebelte be a jelöléseket a legnagyobb díjakra (Booker, Women’s Prize for Fiction), mintha egy 21. századi Margaret Mitchell született volna újjá a 39 éves író, Maggie Shipstead személyében. És persze, már dolgoznak azon is, hogy a könyvből tévésorozat legyen.
2013 őszén Maggie Shipstead – egyike azoknak a szőke, fiatal amerikaiaknak, akik egy hátizsákkal veszik nyakukba a világot, és hangjuk könnyedén betölt egész repülőket – épp Új-Zélandról indult vissza Kaliforniába. Az aucklandi reptér nemzetközi terminálja előtt meglátta azt a szobrot, ami meghatározta élete következő hét évét. A bronz nőalak óriási ballonkabátjában lábujjhegyen áll, az ég felé nyújtózik, jobb karja győzedelmesen a magasba lendül, bal kezében nagy csokor virág. Shipstead odahurcolkodott a csomagjaival a szobor mellé, hogy jobban megnézhesse. A talapzat szerint a csinos fiatal nő szobrát Jean Batten, „Új-Zéland leghíresebb pilótanője” inspirálta. Az első aviátor, aki 1936-ban kisgépével egyedül tette meg az utat Anglia és Új-Zéland között. Shipstead szeme a Batten-idézetre tévedt: „Vándornak születtem… A repülésben találtam meg a sebességet és a szabadságot, amivel bejárhatom a Földet.” Így született meg Jean Batten szobránál Marian Graves, A nagy kör című regény hősnője, aki körbe akarja repülni a Földet, de az út során nyoma vész. Shipstead a következő éveket szabadúszó újságíróként szó szerint az Északi- és a Déli-sark között ingázva töltötte. Utazási cikkeiből tartotta fenn magát, hogy azonosulni tudjon karakterének, Mariannek a felfedezetlen tájak iránt érzett vonzalmával. Mire a koronavírus lezáratta a reptereket, Shipsteadnek már csak ki kellett írnia magából mindazt a csodát, amit az előző években megtapasztalt. Hálásabb közönséget, mint a karanténba szorult, utazni vágyó olvasók, kívánni sem lehetett volna a könyvnek, melynek egyik főhőse a földkerekség maga.
Különleges élmény elmerülni a durva kényszerből egzotikummá vált valóságban. Békeidőben talán nem tudnánk a 20. század úttörő pilótanőjével úgy azonosulni, ahogy most, azzal az egész emberiség által megélt tapasztalattal, hogy a mozgás szabadságának felbecsülhetetlen értéke van. Marian Graves álma mindannyiunké. A járvány- és háborús helyzet közepette magától értetődővé válik A nagy kör lényegi mondanivalója: az emberélet egyszerre jelentéktelen semmiség és kimondhatatlan érték. Ha Shipsteadet kérdezzük, a regénye erről az ellentmondásról szól. De mindig hozzáteszi: ugyanakkor női eposz is, nőkről szól, akik azért küzdenek, hogy rátaláljanak arra az életre, amelyben otthon érezhetik magukat.
Shipstead nemcsak a világ körül, hanem az időben is utaztatja az olvasóit. A történet egyik szála 1914-ben indul, ekkor találkozunk a féktelen Mariannel, akinek életcélja aviátorrá lenni egy olyan korban, amikor a férfi pilóták még nemigen engedtek nőket maguk közé. Ezt a komolyabb történelmi szálat meg-megszakítva, a történet párhuzamosan a száz évvel későbbi Hollywoodba repít: 2014-ben a (Kristen Stewartról mintázott) kegyvesztett színésznő, Hadley Baxter, úgy dönt, eljátssza a titokzatos halált halt híres aviátornő, Marian Graves szerepét. Kettejük sorsa időn és téren túl tart egymásnak tükröt. Marian és Hadley, mindketten férfiak uralta színtéren küzdenek azért, hogy joguk legyen szabadon megválasztani a sorsukat. Két erős nő dicshimnusza ez a regény. Két nőé, akik kilépnek a koruk által rájuk kényszerített szerepből, hogy gyorsabban és magasabbra emelkedjenek a többieknél.