Náray Tamás: Barbara – A találkozás (Libri Kiadó)
(részlet)
– Nehezet kérsz, Emilia.
– Tudom! – ült újra Barbara mellé, és megfogta a kezét. – Az emberek így is tele vannak rosszindulattal. Pletykásak, örömüket lelik más bajában. Nekünk példát kell mutatnunk, mert bármilyen apró botlás elég ahhoz, hogy kikezdjenek minket, és magyarázatokat várjanak. Mindnyájan ki vagyunk az ilyen típusú embereknek szolgáltatva.
– És ez számítana? Hogy mit gondolnak, akiket nem is ismerünk?
– Tévedsz, Aleksandert csaknem mindenki ismeri Bécsben. Ezáltal minket, mindnyájunkat is. Tetejébe már őt is onnan, hogy az apja a néhai császár legendás tábornoka volt, az anyja pedig, mint egy udvarhölgy, bejáratos lett a császárnéhoz is a Hofburgba. Még ha most köztársaság is van, és régen eltöröltek mindent, ami a hajdani dicsőséges Osztrák Császársággal volt kapcsolatos, a nemesi címektől egészen a nagybirtokokig, sőt még a Habsburgokat is örökre száműzték a trónról való lemondatás után, ami kis híján trónfosztás lett, de végül Károlynak sikerült a megaláztatást elkerülnie, hovatovább Lewandowski tábornok a krónikák szerint ráadásul hősi halált halt, és nagyanyád és édesanyád származásáról még nem is ejtettünk eddig egyetlen szót sem… Fel tudod fogni, hogy kikből áll a családod?
– Sajnálom… – suttogta Barbara, majd lehajtotta a fejét, és percekig rázta a zokogás. Emilia törölgette le a könnyeit.
– Drága kislányom! – ölelte meg. – Hidd el, bárcsak megtehetném!
– Akkor megtennéd?
– Nézz rám! – fogta két tenyere közé Barbara elgyötört arcát Emilia. – Nézz csak rám!
Barbara ráemelte könnytől ázott tekintetét.
– Nem tudhatjuk, milyen idők elé nézünk, és nem akarok mindennap arra gondolni, hogy a gyermekeink élete ebben a várható zűrzavarban hogyan alakulhat. Ezért is ütöm el mindig valami viccel az élét annak, ami gondterheltté tehet. Belátom, hogy ez olykor megtévesztő lehet, mert egyfajta könnyedséget mutat, de tudnod kell, hogy mélyen legbelül nagyon is komolyan veszem a dolgokat.
– Rájöttem mostanra.
– Nem akarok prédikálni, meg papolni sem az életről, sem semmi másról. Mert mindenkinek magának kell élnie a magáét. Senki sem cserélheti el a sorsát. Azonban van, amiben soha nem kötök alkut, és ezt szeretném neked is megmutatni.
– Mi lenne az?
– Meg kell tanulnod megvédeni a családodat, még akkor is, és még úgy is, hogy a családon kívülieknek nem teszed meg azt, amit jogodban vagy netán lehetőségedben állna megtenni. Nem azért, mert rossz ember vagy, hanem mert jót akarsz a családodnak.
– Azt hiszem, megértettem mindent – bólogatott szomorúan Barbara.
– Helyes. És engedd meg vigasztalásul, hogy eláruljak neked egy titkot.
– Igen?
– Bár őszintén bevallom, nem szeretném, ha erre valaha is sor kerülne, úgyhogy kérlek, mindig légy észnél, és ha tanácsra lenne szükséged, rám mindenben számíthatsz, de tudd azt is, hogy amit Johannáért nem teszek meg, érted bármikor gondolkodás nélkül megtenném. Mert mindazt értünk, a családunkért is tenném. Barbara! Erősnek kell maradnod! Mindig.