100 évvel ezelőtt, 1922. október 7-én született Polcz Alaine. A centenárium apropóján a Jelenkor Kiadó arra kért tíz ismert embert, írja meg, milyen kapcsolat fűzi, fűzte őt Polcz Alaine-hez – az íróhoz, a pszichológushoz, a tanatológushoz, vagy Polcz Alaine életművéhez.
A sorban elsőként Halász Judit írását közöljük, aki szintén ezen a napon ünnepli születésnapját, és akit a közönség Polcz Alaine Asszony a fronton című második világháborús memoárjának színpadi változatában is láthatott.
Halász Judit exkluzív írása a Nyugati tér blogon
Asszony a fronton.
Egy színész egész másféle ismeretségre tesz szert, ha szerepe nem egy író által elképzelt személy megformálása, hanem egy kortárs, valóságos ember eljátszásának lehetőségét kapja.
Én Polcz Alaine-t nem ismertem, sosem találkoztunk. A könyvét viszont igen. Az első meglepetésem nagyon személyes volt. Egy napon születtünk, ő pontosan húsz évvel előbb, mint én. Nem foglalkoztam asztrológiával, de úgy éreztem, ez valami furcsa módon feljogosít engem, hogy eljátsszam őt.
Nehezen hihető, de olyan nehézségekkel küzdött meg életében, amelyekről az ember azt gondolná, hogy lehetetlen. Mégis úgy állt fel, mint a legbámulatosabb mesehősök. Amikor mindenki azt gondolja, hogy ez már a vég, itt már mindenki feladja, akkor felépít egy olyan várat, amely országos ismertségre, sok-sok ember szeretetére, megbecsülésére magasítja fel.
Alaine a család elhatározására Kolozsvárról Csákvárra menekült az oroszok és a front elől. A csákvári Esterházy kastélyban volt kulcsár „Mamika”, Alaine anyósa, szerinte a világ legbecsületesebb teremtése.
Kolozsvár egyetlen napig volt tűz alatt, Csákvár, a Vértes és környéke hosszú hónapokig frontvonal volt. Egyszer a németek kergették el az oroszokat, másszor fordítva, az oroszok győztek, és sokáig állomásoztak a területen. Az ott élőknek a háború minden poklát viselniük kellett, így a nőknek a hónapok vagy évek óta asszonyok nélkül élő katonák szörnyű erőszakoskodását is. A biztonságos Esterházy-birodalom helyett ebbe a világba érkezett a menekülő Alaine, és ebből nem volt kiút.
Emellett egy rosszul sikerült, hazug házasság minden rázúduló fájdalmát, csalódottságát kellett átélnie, tapasztalat, segítség nélkül, tudatlanul és ártatlanul.
Ha átgondolom, a róla szóló előadásban szerepemet végigjátszani is fájdalom volt. Valami furcsa módon összekapcsolódott az ő személye az enyémmel, és rosszul éltem meg, hogy a saját ismereteimet nem tudom átültetni az ő cselekedeteibe, hogy megkíméljem a nehéz eseményektől, amelyek következtek.
Az előadás, amelyet létrehoztunk a Vígszínház Házi Színpadán, nem monodráma volt. Tornyi Ildikó, Péter Kata, Borbiczky Ferenc, Jerger Balázs – majd Medveczky Balázs kollégáimmal együtt mindannyian nagy szeretettel, igazi jelenlétünkkel csináltuk végig a próbákat és minden estét. Székely Kriszta és Szabó Székely Ármin jó alapokat fektettek le és nyújtottak segítséget a munkához.
Amit nem lehet elhallgatni, ha az ember Polcz Alaine-ről és az Asszony a frontonról beszél… Mindenki tudta, de senki nem beszélt róla, hogy ilyen erőszakot országszerte elkövettek. Szégyenből, félelemből, a mielőbbi felejtés vágyából? Szólni kellett róla egyszer. És Alaine volt, aki először, szépítés és elkendőzések nélkül tisztán elmondta, hogy mi történt, és hogyan. A könyv megjelenése után sok asszony fellélegzett, sírt és megkönnyebbült az évtizedek óta őket szorongató tehertől.
Az életrajzáról, egyedülállóan izgalmas személyiségéről majd biztosan sokan mesélnek. „Feltámadása” utáni sikereiről is. Nekem ennyi jutott. Szép ajándék, hogy előadásunk óráiban vele azonos személynek érezhettem magam.
A nyitóképhez használt előadásfotót köszönjük, Vígszínház – Dömölky Dániel.