„Melissa Broder már akkor híres volt, amikor még nem is tudtuk, hogy ki ő.” – írja róla a Halak megjelenésekor készült interjúban a themillions.com. Nem véletlenül: 2012-ben indította el a @sosadtoday Twitter-fiókot, és több mint három évig nem lehetett tudni, hogy kit rejt a név. Napi szarkasztikus, olykor tiszteletlen, de elmés tweetjeivel pár év alatt 600 ezer (!) követőt szerzett. 2015-ben kilépett a nyilvánosság elé, Melissa Broder ekkor esszéket kezdett írni a magánéletéről, a depressziójáról, azért, hogy fellépjen a mentális betegséggel küzdők stigmatizálása ellen. Költőként is sikeres, verseiért Pushcart-díjat kapott. 2018-ban jelent meg első regénye, a Halak, amely magyarul a nyár végén került a boltokba.
Nádor Zsófia, a regény fordítójának írása a Nyugati tér blogon
Ki ne gondolkozott volna már el azon, hogy az igaz szerelem hajszolása közben nem veszíti-e el önmagát? Hogy vajon a Nagy Ő megtalálása ér-e annyit, amennyit erre áldozunk az időnkből, az energiánkból és legfőképpen önmagunkból?
Lucynek, a harmincas évei végén járó bölcsészlánynak is pont ez a problémája. Egy viszonylag hirtelen ötlettől vezérelve nyolc év után hirtelen véget vet kihűlt kapcsolatának Jamie-vel. majd ugyanilyen hirtelen meg is bánja tettét, ám addigra Jamie összejön valaki mással. Lucy kifordul magából, zaklatni kezdi, amiből hamarosan rendőrségi ügy lesz. Nővére, Annika ezen a ponton úgy dönt, hogy elég volt, ráveszi Lucyt, hogy költözzön a sivatagból az ő gyönyörű, nyáron amúgy is üres Venice Beachen álló palotájába, vigyázzon imádott kutyájára, Dominicre, és ráadásul még a bíróság által előírt csoportterápián is részt vehet.
Lucy itt próbálja újra megtalálni önmagát. Dominic rajongva ragaszkodik hozzá, és végre megadja Lucynek azt a feltétel nélküli, kritikátlan szeretetet, amire mindig is vágyott. Először nem tűnik nagy árnak, hogy cserébe viszont gondoskodni kell róla: etetni, sétáltatni és beadni a gyógyszerét, mert Dominic bizony cukorbeteg…
Lucy engedelmesen eljár a terápiás csoportba is, ahol rajta kívül még sok nő botladozik a személyes fejlődés rögös útján:
a birkózó testalkatú Amber ‒ azaz Tyúkló, ahogy Lucy elnevezi ‒ helyzetének „köze volt egy nős pasashoz és egy távolságtartási végzéshez”, azóta nem randizik, helyette a főnökével és a szomszédaival kerül röhejes konfliktusokba. Az ötvenéves Sarának elege lett elköteleződésre képtelen fickójából, és „Stan-elvonóba” kezdett. Szemmel láthatóan „nemcsak a férfiakra érzékeny, hanem a fényre, a tisztítószerekre, a penészre, a pollenre, a tejtermékekre és a cukorra is”, és az ülések alatt egyfolytában a lábát masszírozza. A szétműtött Brianne úgy öltözik, mint egy játék baba, és online próbál ismerkedni, ahol persze hamar megtalálja egy „üzletember”, akinek sürgősen pénzre van szüksége… Claire pedig másra hagyja a gyerekeit, hotelszobákba vonul vagdosni magát, és próbál férfit fogni. A csoportot Dr. Jude vezeti, aki egyfolytában zöld teás bögréjét szorongatva hümmög, és ordít róla, hogy szingli. Lucy nehezen hiszi, hogy bármilyen útmutatásra lelhet ezek között „a lúzerek” között, hiszen ő teljesen más helyzetben van, sőt ő maga teljesen más, mint ők…
Lucy, miután kimerítette a főutcán található Misztikus Utazások könyvesbolt nyújtotta lehetőségeket (gyógyító kristályok, numerológusok és tarot-jósok prospektusai, varázsgyertyák), a szikrázó kaliforniai napsütésben felpattan a Tinderre, és ismerkedni kezd. De ez sem igazán válik be, mert Adamről kiderül, hogy leginkább egy vérfarkas-majomra hasonlít; Garrettnek hagyján, hogy barátnője van, de csak magáról képes beszélni (mondjuk legalább az állkapcsa gyönyörű). Miközben Lucy gyantáztatni és fehérneműt vásárolni jár, nemcsak a csoportot kezdi hanyagolni, hanem szegény Dominicet is, aki hűségesen várja otthon, hogy végre valaki levigye sétálni, vagy enni adjon neki…
És igazából itt következik a könyv lényege – amiről igen nehéz spoilermentesen szólni, de hátha sikerül. Egyik éjjel, amikor Lucy a parti sziklákon üldögél, felbukkan a vízben egy úszó. „A mellkasa szőrtelen volt, és észrevettem, hogy a mellbimbói színe tökéletesen passzol az ajkáéhoz, olyanok, mint a ceruza végén a radír. Legfeljebb huszonegy évesnek tűnt. Ha ez a halál, hát a halál vonzó.” És Theo nemcsak vonzó, hanem ő az első férfi, aki hallott már Szapphóról (Lucy doktorijának témájáról), ráadásul komoly kapcsolatra vágyik… Lucy így számol be róla Claire-nek: „A lényeg, hogy nem érzem őrültnek magamat mellette. Nem is érdekel, hogy nincs meg a száma, a címe, vagy nem tudom a nevét. Csak úgy érzem, nem is tudom, mintha az univerzum vezette volna hozzám, hogy megmutassa, lehet helye az életemben férfienergiának anélkül, hogy teljesen belebolondulnék.” Mire Claire profetikusan azt feleli:
„Az univerzum egy pöcs.”
Azt nem nehéz kitalálni, hogy a korkülönbség ellenére szenvedélyes kapcsolatba bonyolódnak. Azt viszont már nehezebb, hogy amikor Lucy megismeri Theo helyzetét, miért tűnik teljesen kilátástalannak, hogy összekössék az életüket, és ugyanott éljenek; hogy miért nem maradhat meg a fiú egy szobában Dominickel; és hogy miért van szüksége Lucynek egy bevásárlókocsira ahhoz, hogy kiteljesedhessen a szerelmük?
Lucyvel könnyű azonosulni: esendő, és ezt általában be is vallja magának (sőt a világnak is), miközben folyamatosan azon agyal, hogyan csinálhatná jobban a dolgokat. Ki is ő, és hogyan hagyhatna fel azzal, hogy folyamatosan mások által látja és határozza meg önmagát? És mi történik akkor, ha olyasvalakibe botlik, aki ugyanezt a játékot játssza vele? Az bizony súlyos gondokhoz vezet – de így Lucy végre lehetőséget kap, hogy kilépjen saját játszmáiból, és önállóan hozzon döntéseket.