A Park Könyvkiadó gondozásában nemrég megjelent William Dalrymple A Sah visszatér című regénye. Aki ismeri Dalrymple munkásságát, az tudhatja, hogy a kortárs brit történelmi regény egyik, ha nem a legnagyobb alkotójáról van szó. A skót arisztokrata családból származó, 1965-ben született Dalrymple igazán reneszánsz személyiség: író, fotóművész, kritikus, több jelentős kiállítás kurátora, szépirodalmi munkásságát számos irodalmi díjjal honorálták az elmúlt évtizedekben. Eredetileg történésznek készült, de mára irodalmi munkássága vált igazán meghatározóvá, melynek fő témája India újkori történelme, a brit–indiai kapcsolatok, de a nagy műveltségű szerző irodalmi érdeklődésének homlokterébe olyan témák is beletartoznak, mint a korai kereszténység. Dalrymple személyesen is kötődik az indiai világhoz, minden évben huzamosabb időt tölt Indiában, amelyet második otthonának tekint. Dalrymple nem ismeretlen a magyar könyvpiacon sem, hiszen A Sah visszatér előtt magyarul olvashattuk egy a keleti kereszténységet érintő művét is itthon, A Szent Hegytől keletre címűt.
Sárközy Miklós írása a Nyugati tér blognak
A Sah visszatér angolul először pontosan tíz éve jelent meg és jelentős visszhangot váltott ki, számos nemzetközi irodalmi díjat sepert be. Dalrymple egyik legismertebb művéről van szó, amely a szerző eddigi életművének vélhetően egyik csúcspontja. A mű monumentális és nagy ívű történelmi regény, mely az 1839–41 közötti első afgán–brit háború szövevényes történetét dolgozza fel meglehetős részletességgel.
Ez a háború a brit hadsereg totális kabuli kudarca miatt vált különösen hírhedtté, hiszen az afgán fővárost megszálló brit erőket szinte utolsó szálig lemészárolták Muhammad Barakzai afgán hadúr katonái. A brit expanzió fő célja Sáh Sudzsá Durrání afgán sah visszaültetése volt Afganisztán trónjára (a regény címe Sáh Sudzsá visszatérésére utal), egyben Afganisztán brit protektorátussá tétele. Mindezen túl pedig a korban szintén már nagyon aktív orosz cári politikai agitáció ellensúlyozása is ott lebegett a háborút megindító brit Kelet-Indiai Társaság szeme előtt, beleavatkozva az addigra már több évtizedes dinasztikus belharcba a Durrání és a Barakzaj dinasztiák között.
A vállalkozás azonban balul sült el, ugyanis a britek nagyobbrészt alábecsülték az afgán ellenállás mértékét és Kabult ugyan sikerült elfoglalniuk, de kétéves ottlétük kudarcok sorozatává vált, Sáh Sudzsá uralma kizárólag brit felettesei, leginkább a Kabult kormányzó fiatal skót arisztokrata, Alexander Burnes kegyétől függött. Burnes, ez a tehetséges, de végtelenül becsvágyó és kalandor természetű brit politikus végül eltaktikázta magát, és 1841 őszére egyre inkább elszigetelődött, Kabul lakossága pedig elpártolt Sáh Sudzsától és Duszt Muhammad Barakzai emír fiához, Akbar Khánhoz állt át, aki végül 1841 novemberében lemészároltatta Burnest, a skót fejét pedig egy lándzsára tűzve közszemlére tette Kabulban. A kabuli fellegvárat kézben tartó mintegy ötezer fős brit expedíciós haderő az eseményeket bénultan és tanácstalanul szemlélte, tehetségtelen parancsnoka, Macnaghten szintén a kabuli felkelők kezére került, és őt is meglincselték. Ezután 1842. január elején Akbar Khán engedélyt adott a mintegy ötezer fős kabuli brit haderő távozására Dzsalálábádba. A visszavonuló brit haderő azonban nem élte túl a zord afgán telet és Akbar Khán erőinek folyamatos rajtaütéseit, mindössze egyetlen személy, William Brydon skót orvos vergődött el nagy nehezen a Dzsalálábádba, az ottani brit erőkhöz. A rengeteg halott mellett nagyon sok brit civil is afgán fogságba esett. A bosszúszomjas britek ezután újabb hadjáratot indítottak Kabul ellen, amelyet 1842-ben javarészt földig romboltak, de az időközben meggyilkolt Sáh Sudzsá után többé nem próbálkoztak a Durrání dinasztia restaurálásával, és visszahozták az afgán trónra az időközben Indiába internált Dúszt Muhammadot, a Kabult felszabadító Akbar Khán apját.
Dalrymple regénye e drámai eseménysorozat szövevényes feldolgozása. A szerző alapos forráskutatást végzett és a hozzáférhető brit és indiai levéltári források mellett klasszikus perzsa krónikák adatait is felhasználta műve megírásakor. Mindezeken túl Dalrymple leheletfinoman ábrázolja az események mögötti személyes ambíciókat, torzsalkodásokat és jellemzően posztkoloniális attitűddel komoly kritikát gyakorol a korabeli brit gyarmatbirodalom vezetőivel kapcsolatban. Mindezeken túl a korabeli indiai, afgán és perzsiai társadalmak, identitások alapos ismerete is sugárzik a regényből. Dalrymple műve nagyon élvezetes olvasmány, és szinte tananyagként is fel lehet használni a 19. század eleji eurázsiai gyarmatosítás, a „Great Game” esettanulmányaként.