A tavaszi szezon egyik különlegessége a Helikon Kiadó gondozásában napvilágot látott, A Habsburgok című, Martyn Rady angol történész által írt nagyon olvasmányos és izgalmas könyv a dinasztiáról. Rady nem kisebb feladatra vállalkozik könyvében, mint a Habsburg-ház közel ezeréves történetének bemutatására. Szellemes, olvasmányos stílusban veszi sorra a Habsburg uralkodókat és a dinasztia ismertebb tagjait. A könyv lapjain feltárul előttünk Európa utóbbi ezer évének történelme, a történelmi konfliktusok teremtette válaszutak, valamint a Habsburg királyok és császárok döntései, amelyek nemritkán évszázadokra meghatározták alattvalóik életét. A Nyugati tér blog egy rövid interjúban kérdezte Martyn Radyt a kötet keletkezéséről, és az is kiderül, a szerző milyen kapcsolatban van a régióval.
– Mikor került közelebbi kapcsolatba Közép-Kelet-Európa történelmével? Miért találta annyira izgalmasnak ezt a régiót, hogy idővel a szakterületévé vált?
– 1974 óta, tehát majdnem fél évszázada foglalkozom a régió tanulmányozásával. Azért fordult az érdeklődésem ebbe az irányba, mert a régió történelme akkoriban szinte teljesen ismeretlen volt, mégis nyilvánvaló volt a jelentősége Európa történelmi fejlődése szempontjából. Magyarországhoz a középkorból fennmaradt gazdag forrásanyag vonzott – nemcsak a krónikák és törvénykönyvek, hanem a több százezer oklevél is, amelyek betekintést engednek a nemesek, egyházi személyek, polgárok és esetenként a falusiak életébe. Középkorkutatóként kezdtem, de hamar eljutottam az újkorig. Az első teljes terjedelmű könyvem a középkori Budáról szólt, és 1985-ben jelent meg; a második könyvem a huszadik századi Romániáról szólt, és 1992-ben látott napvilágot.
– A Habsburg birodalom megkerülhetetlen a régió történelmében, a dinasztia számtalan érdekes uralkodót és velük együtt számtalan izgalmas történetet termelt ki. A Habsburg-ház megkerülhetetlensége vagy inkább a kutatásai során talált történetek késztették arra, hogy egy olvasmányos könyvben foglalja össze a történetüket?
– Harminc éven át tanítottam Habsburg-történelmet egyetemi hallgatóknak, szóval egy könyv már járt a Habsburgoknak. És olyan könyvet akartam írni, amit szívesen olvasnak az emberek. A 2015-ben megjelent könyvemet, amely Magyarország jogtörténetét mutatta be, különös tekintettel Werbőczy Istvánra, a tudományos kritika jól fogadta, de alig jutott el a nagyközönséghez. Azt hiszem, nagyjából kétszáz példány fogyott el belőle! A Habsburg-ház története ajándék nekünk, történészeknek, hiszen annyiféle karaktert sorakoztatott fel ez a dinasztia, hogy rengeteget lehet mesélni róluk.
– Több könyvében és publikációjában is foglalkozott már Magyarország történelmével. Hogyan látja a magyarokat a Habsburgok oldalán? Uralkodásuk évszázadaiban milyen jelentőséggel bírt a magyar territórium és a magyar nemzet?
– Magyarország mindig is problémás terület volt a Habsburgok számára. Miután 1526-ban megszerezték a királyság tulajdonjogát, kénytelenek voltak megpróbálni érvényesíteni az uralmukat. Így a Habsburgok két évszázados háborúskodásba keveredtek a törökökkel és erdélyi szövetségeseikkel. De miután elfoglalták Magyarországot, szinte kormányozhatatlannak találták: az országgyűlések akadoztak, eljárásaik titkosak voltak, a megyei nemesség pedig igyekezett fenntartani helyi hatalmát a vidék felett. A Habsburg birodalom legtöbb részén az uralkodóknak sikerült a különböző országgyűléseket engedelmes helytartókból álló bizottságokká redukálni, és bürokratikus, felülről lefelé irányuló kormányzást bevezetni, amikor azonban Magyarországon megpróbálták ugyanezt, a Habsburgoknak rendre meg kellett hátrálniuk: ezért is vált szükségessé a kiegyezés.
– A kiegyezéstől az első világháborúig tartó szakaszt sokan a felvirágzás, a fejlődés, a polgárosodás időszakának tekintik Magyarországon, sokan azonban ennek az ellenkezőjét gondolják, és úgy vélik, Magyarországnak más irányba kellett volna elindulnia. Ön hogyan tekint erre az időszakra?
– Nem igazán tudom elképzelni, hogy lehetett-e volna másik irány. A teljes függetlenségre való törekvés 1848–49-ben megbukott, és az ország máshonnan nem kapott olyan nemzetközi támogatást, amire a magyarok támaszkodhattak volna. Kossuth a száműzetésben tervezgetett ugyan egy dunai konföderációt, de ez megvalósíthatatlannak bizonyult. A Habsburg-uralom gyengesége egyben az erőssége is volt. Ferenc Józsefnek, miután 1866-ban vereséget szenvedett a porosz–osztrák háborúban, nem volt kapacitása tovább viaskodni, kénytelen volt kiegyezni a magyarokkal. Ez az országnak egy fél évszázadra biztosította a béke és a jólét időszakát. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Ferenc József volt az, aki felszabadította a parasztokat. Kossuth retorikailag talán felszabadította őket, de a jobbágyság eltörlésében többre volt szükség a szavaknál: a parasztok földhöz juttatása számtalan „technikai részlettel” járt, mint például a földesurak kártalanítása vagy a föld jogi státuszának kérdése. Az ezzel járó, igen körülményes feladatokat az 1850-es években többnyire a Ferenc Józsefnek alárendelt Habsburg tisztviselők végezték el.
– III. Frigyes uralkodása alatt kezdett terjedni a mondás: „Bella gerant alii, tu felix Austria, nube.” (vagyis: Viseljenek csak mások háborút: te, boldog Ausztria, házasodj!) Vajon tényleg a Habsburg-ház házasodási politikája volt a titka hosszú uralkodásuknak?
– Pár éve Ausztriában megpróbálták kideríteni, hogy ki használhatta először ezt a mondást. Ha jól emlékszem, arra jutottak, a 17. században keletkezett, III. Frigyes pedig korábban uralkodott. Ráadásul a Habsburgok tulajdonképpen 1740-ben kihaltak. Ugyan megmaradt a folytonosság illúziója, mert Mária Terézia ragaszkodott ahhoz, hogy férje címét Ausztria után tegyék – ezért lett Ausztria-Lotaringiai (később Habsburg-Lotaringiai) ház, és nem egyszerűen csak a Lotaringiai-ház. Ez olyan, mintha Viktória királynő 1837-es trónra lépésekor ragaszkodott volna ahhoz, hogy a dinasztia továbbra is Hannoveri-ház, és ne Szász-Coburgi-ház legyen. És a Habsburgok spanyol vérvonala is elhalt 1700-ban. De a Habsburgok általában szerencsések voltak. A dinasztiáknak huszonöt évente 15% esélyük van arra, hogy kihaljanak, ami azt jelenti, hogy százévente megszűnik a királyi családok több mint fele. De a Habsburgok dolgoztak is a szerencséjükön olyan ambiciózus házassági szövetségekkel, amelyek Spanyolországot, Csehországot és Magyarországot is a kezükre játszották, és persze ezen frigyek között azért akadt olyan is, ami hazárdjáték volt a jövőjüket illetően…