Adriana és a Halásznegyed


„Remélem, A visszaadott lány szívszorító története a magyar olvasókat is megérinti.” 2021 februárjában így zártam Donatella Di Pietrantonio frissen megjelent könyvéről szóló írásomat itt a blogon – és a regény fogadtatása minden várakozásomat felülmúlta. Csak pár kiragadott mondat a legnagyobb könyves közösségi oldalon megtalálható olvasói értékelésekből: „Szívszorító és szívmelengető, keserű és édes, megindító és felháborító, minden volt ez a könyv.”; „Magamon is meglepődtem, hányféle érzelmet tudott kihozni belőlem ez a történet.”; „Amilyen rövid, annyira sokat tud mondani családról, szeretetről, összetartozásról, önfeláldozásról, kitartásról.”; „Olyan történet ez, mely megráz, kifacsar, mégis szeretném újraolvasni.”; „Ez megint egy zseniális olasz könyv, ami nem bonyolítja a dolgokat, mégis üt!”

Todero Anna írása a Nyugati tér blognak

Elena Ferrante és a Nápolyi regények sikere, úgy tűnik, nálunk is felkeltette az érdeklődést a kortárs olasz irodalom iránt, és A visszaadott lány különösen nagy hatással volt a magyar olvasókra. Ugyanakkor sokan tették szóvá, hogy kissé befejezetlennek érzik a történetet, várják a folytatást, szeretnék tudni, hogyan alakult a „visszaadott lány” és húga, Adriana sorsa. És most megérkezett a folytatás, a Halásznegyed. A könyv önállóan is olvasható, de az előzmények ismerete sokat ad hozzá az élményhez.

Amikor a két lánytól elbúcsúztunk A visszaadott lány utolsó lapjain, tizenévesek voltak.

A Halásznegyed története nagyjából két évtizeddel később játszódik. A narrátorunk ezúttal is a névtelen „visszaadott lány”, aki időközben elhagyta Abruzzót, sőt Olaszországot is: az egyik francia egyetemen tanít. Egy váratlan telefonhívás rántja vissza régi életének helyszínére: arról értesítik, hogy a húgát, Adrianát különös és súlyos baleset érte. A narrátor azonnal vonatra ül, és elkezdődik az utazás, kettős értelemben: nem csupán Pescarába (az előző regény „tengerparti városába”) tér vissza, gondolatban az elmúlt évtizedeket is végigjárja. A két nővér sorsa elég különbözően alakult: a „visszaadott lány”, aki gyerekkorában egy ideig középosztálybeli körülmények között élt, szinte magától értetődően a tanulásban találta meg a kitörés lehetőségét – egyetemet végzett, irodalomtörténetből doktorált. A csapongó Adriana, akinek nem volt türelme a tanuláshoz, Abruzzóban maradt, nagyjából ugyanabban a társadalmi rétegben, amelyben felnőtt, de nem a hegyi faluban, hanem Pescara tengerparti negyedében találta meg a helyét. Ami viszont közös bennük: mindketten még fiatalon belebonyolódtak egy elhibázott párkapcsolatba, és ennek a következményeit máig viselik. Miközben az idősebb nővér azt nyomozza, hogyan zuhanhatott le Adriana teregetés közben a tetőteraszról, és élet-halál között lebegő húgát látogatja az intenzív osztályon, vissza-visszatér a múltba, mert ami most történt, abban ott sűrűsödik minden, amit gyerekkorukban és azóta átéltek. Többek között az az átok is, amelyet az anya mond kisebbik lányára egy döbbenetesen erős jelenetben.

A két lány mellett van egy harmadik főszereplője is a könyvnek: a címbeli Halásznegyed (hosszas töprengés után kapta ezt a nevet a magyar fordításban az olasz Borgo Sud). Nem kitalált helyről van szó, a valóságban is létezik, csak egy kicsit más néven: Borgo Marino sud. Pescarában található, a város tengerparti részén, a folyótól délre, és tulajdonképpen amolyan város a városban. Donatella Di Pietrantonio több interjúban is elmondta, hogy bár Pescarát jól ismerte, korábban sosem járt ebben a negyedben. Amikor úgy döntött, hogy megírja A visszaadott lány folytatását, elkezdett helyszínt keresni, mert úgy érezte, hogy a hegyek közt felnőtt Adriana számára (akinek a nevében is ott rejlik az „Adria”) valamilyen vízparti lakóhelyet, tágabb horizontot kellene találnia. Ezen a nagyjából száz éve épült telepen pedig, ahová egy barátnője vitte el, összetartó, hagyományait őrző, nagyon sajátos közösséggel találkozott. Ugyanakkor Di Pietrantonio ezúttal is kerüli a romantikus kliséket. A Halásznegyed eleven és éltető közeg, de korántsem idilli, mint ahogy az itt lakókkal is sokszor kegyetlenül bánik az élet. Aki kíváncsi rá, milyen ez a hely a valóságban, annak akár olasztudás nélkül is érdemes megnéznie ezt a rövid videót, amelyben maga az írónő sétál a Borgo Marino sud házai között, és mesél arról, hogyan talált rá erre a helyre, és mit jelent számára a Halásznegyed.

A visszaadott lány értékeléseiben rendre visszatér a szikár, sallangmentes, mégis lírai stílus dicsérete. A Halásznegyed mondatai, ha lehet, még sűrűbbek, még több érzelmet, fájdalmat zárnak magukba. Nem véletlen, hogy a könyv 2021-ben szerepelt a legrangosabb olasz irodalmi díj, a Premio Strega öt jelöltje között. Bár a díjat végül másnak ítélték, a civilben gyerekfogorvosként dolgozó Donatella Di Pietrantonio ezzel a regényével végképp bebizonyította, hogy ott a helye a kortárs olasz próza élvonalában.