Márai Lola betűbe zárt világa


Márai Sándor 1986 márciusában jegyzi le naplójába, hogy elhunyt feleségétől, Lolától álmában – vagy ahogy ő írja, „hot line”-on keresztül – kapott egy üzenetet: „Te másoknak írtad a naplót, én neked.” Ekkor keresi meg a hajóládában az asszony 1948-tól írott naplóit, füzeteit, és elkezdi olvasni ezeket: olyan érzés ez neki, mintha mindennap kapna Lolától egy levelet. Márai újra átéli az együtt töltött napokat, heteket, hónapokat, éveket. Márai Sándorné Matzner Ilona huszonéves korától írt naplót. Három évtizednyi szorgalmasan írt bejegyzés maradt fenn férje hagyatékában. Éppen azok a füzetek, amelyek az önként vállalt emigrációjuk alatt teltek be nehezen olvasható, szálkás betűivel. A Helikon Kiadó gondozásában az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Betűbe zárva címmel Márai Ilona naplója két kötetben (1948–1964 és 1965–1979).

Ötvös Anna írása a Nyugati tér blogon

A 2000-es évek elején olvastam először arról, hogy Lola is írt naplót. A Műhely című kulturális folyóiratban közöltek pár szemelvényt az egyik 1974-es naplójából (Lola ekkor 75 éves volt).

„Konyhában meztelenül jégszekrényből hideg kávé, tej. Kitűnő. Hol lehet jobban nyaralni? Főleg zavartalanabbul!”

Emlékszem, ez a pár mondat bogarat ültetett a fülembe. Kíváncsi lettem Lolára. Milyen ember volt, milyen személyiség, milyen nő és feleség? Több mint hatvan évig volt Márai Sándor társa, és az irodalomtörténet szinte semmit sem tudott róla. Ebből a kíváncsiságból született meg családtörténete, a Lola könyve, és ez a kötet nyitott utat a naplóihoz.

A Betűbe zárva címet viselő naplókötet egy 1948. augusztusi budapesti bejegyzéssel indul. Ezt a füzetet vitte magával Lola, amikor elhagyták Magyarországot augusztus 31-én. Előző naplóit rábízta egyik barátnőjére – ezek sorsa máig ismeretlen. In medias res kerülünk a Márai család mindennapjaiba. Kikkel találkoztak, hova mentek, mit ettek, kitől kaptak levelet, Lola mit álmodott, Márai min dolgozott, János hogyan nevelkedett, szocializálódott. Szinte napról napra követhetjük az életüket harminc éven keresztül még úgy is, hogy Lola bejegyzéseinek csupán a fele kerül kiadásra.

„1948. VIII. 19. Megkaptuk az útleveleket. Majdnem csalódásérzés, hogy el kell menni. Szívfájdalom – könnyedebben kellene csinálni, érzelmileg is.”

Az olvasó belecsöppen a család lázas készülődésébe, a csomagolásba, átérezzük Lola bizonytalanságát, hová mennek, és vajon jól teszik-e, hogy mennek? Lola feltétel nélkül bízik és hisz férje elhatározásában, és követi őt, induljon bárhová is. A legfőbb feladata, hogy nyugodt hátteret biztosítson Márainak a munkájához, hogy tudjon írni, alkotni. Nem könnyű feladat. Lola tudatosan és önként vállalta ezt. Többször is leírja a naplóban: „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”.

Márai Ilona és Márai Sándor

Lola önmagának írt hétköznapi és szubjektív naplóbejegyzései hitelesen kiegészítik Márai Sándor tudatosan megkomponált és az olvasói számára írt naplóit. A feleség által fény derül több homályos részletre is közös életükkel kapcsolatban, és nemcsak erre a harminc évre vonatkozóan, hanem visszafelé is (Budapest, Párizs, Berlin, Kassa). Lola egészen gyerekkoráig visszaemlékezik sok-sok történetre, eseményre, házasságukkal kapcsolatban is fontos részletekbe avat be.

„1951. X. 2. Szerelem = a cigarettacsikkeket nem dobtam ki utána, mikor elutazott. Reggel megláttam, összeszedtem a hamutartóban! Egyenként szívom el, a szája, a keze nyoma!”

A naplókon keresztül Lola szemszögéből látjuk a körülöttük lévő világot 1948-tól 1979-ig, megismerjük a közvetlen környezetüket, olvasunk a világban zajló eseményekről, a szürke hétköznapokról, és azokról az emberekről, akikkel baráti, rokoni, munka- vagy egyéb kapcsolatban voltak. Napra pontosan követhetjük Márai Sándor emigrációban született munkáinak sorsát, az írástól a kiadásig, sőt betekintést kapunk a művek terjesztésébe is.

„1973. IV. 17. Ez »félszázados« évforduló! Isten segítsen tovább! Szobában reggeli, minden finom és jó, mint a régi életünkben. Hálaérzés. De. Stefanskirchébe! Peterskirchébe. Jeges szél, téli hideg. Ő kis kabátban nem fázik (remélem, meg nem fázik). Lesétálás Burgba. (Múzeum ma zárva.) A királyi lakosztályok! Ferenc József, Erzsébet szobái, emlékei, a kívülről fűthető kályhák. Megéltük őket mint gyerekek! Most: mint múzeumot. Ebéd a Burg vendéglőben (tradícióból). Nagyon mérsékelt, a tegnapi kitűnő »beisli« nyomába se jön. Elhamarkodtuk. Ő megette a nyúlgerincet áfonyával! A vágy szebb volt, mint a beteljesülés. Remélem, meg nem ártott. Minden diétát felfüggesztett, mindent eszik, sok kávét és még több cigarettát! Haragszik, ha szólok. Többet nem szólok, úgyse használ, ha szólok! Megtaláljuk »Demel«-t a Kohlmarkton, a bécsi „Gerbeaud”. Csokoládé és tejszínhab, mignon és libamáj aszpikban. Ez is vágy volt! Ebéd után mégsem lehet libamájat enni! […] Lezajlott az arany, 50 éves. Hálaérzés.”

Férjét mindig személyes névmással jelöli, nem írja le a nevét. Őszintén, kendőzetlenül ír Róla, valamint családtagjaikról, barátaikról, ismerőseikről, ugyanis a naplókat nem olvasásra szánta. Lola nem volt író. Egy feleség, anya, nő feljegyzéseit olvashatjuk a mindennapjairól, aki keresi a helyét a világban, a szeretteiért aggódik, igyekszik mindenben a jót látni, hisz Istenben, de babonás is, és emellett szenvedélyes álomfejtő.

„1948. IX. 17. Este János fürdetése, vacsora mindkettőjüknek. János lefektetése. (Zsebkendőmosás.) Együtt Lejlával hármasban Bavariába – borozás (nem Óbuda!). A falon Kelen és Derso emlékei kísértenek. Haza Lejlával, az alvó Jánost nézzük, csodálkozik, hogy így szeretem, mikor nem is az enyém! (Milyen keveset tudnak az emberek a szeretetről és szeretetvágyról.)”

Ezek a naplók a leghitelesebb forrásai a Márai házaspár emigrációban töltött éveinek. Felbecsülhetetlen értékű önéletrajz, társadalmi és történelmi korrajz, amely nem a nyilvánosság számára íródott, most mégis kiadásra kerül.

„1974. II. 16. De. felolvasott nekem az Erősítőből (Bátorító?). Remek. Pontosan erről beszél Szolzsenyicin is, a »bűntettek« és gonoszságok minden időben a »jó« érdekében történtek, így a bűnös szadisták jogosnak érezték gazságukat! (Az inkvizíció most az »ideológia«!) Ő az eretnekek üldözéséről, kínzásáról beszél az Erősítőben. Tökéletes. Izgalmas. Nagyszerű! Visszacseng a fülembe első N. Y.-i látogatónk hangja (Várady?), a nevére nem emlékszem. »Márai úr, csak belgának született volna!« Ma ezen is túl vagyunk. Megöregedtünk, ismerjük a »lényeget«. Semmi nem számít, jólesik a visszhang, de nem a legfontosabb!”