Amikor 1988-ban a BBC bemutatta új vígjátéksorozatát, talán az alkotók sem gondolták, hogy a Csengetett, Mylord? több mint harminc év múltán is töretlen népszerűségnek örvend majd. Mégis így történt, csak épp a sors abszurd fordulataként ez az ízig-vérig brit sorozat végül Magyarországon találta meg valódi otthonát. Mert míg szülőhazájában a kezdeti sikerek után többnyire feledésbe merült, nálunk a Csengetett, Mylord? legjobb poénjai szállóigének számítanak, és megannyi elkötelezett néző nevet nap mint nap a Meldrum család és szolgálóik kalandjain.
És most végre karnyújtásnyira vagyunk minden rajongó álmától: az első hivatalos Csengetett, Mylord? könyv, Az finom lesz! címmel hamarosan a boltokba kerül. Benne kulisszatitkok a sorozat forgatásáról az alkotók tollából; forgatókönyvvázlat egy tervezett folytatáshoz; esszék a sorozat és a politika, az erotika, a gasztronómia vagy épp a divat kapcsolatáról; interjúk a méltán legendás szinkronért felelős színészekkel; magyar szerzők izgalmas Mylord-átiratai és még sok más érdekesség – ez a gazdagon illusztrált, Jeffrey Holland (avagy a sorozat fess lakája, James Twelvetrees) előszavával felvezetett kötet nem hiányozhat egyetlen vérbeli rajongó könyvespolcáról sem!
Exkluzív beleolvasó a Nyugati tér blogon
AZ FINOM LESZ! – RÉSZLET AZ ELSŐ HIVATALOS CSENGETETT, MYLORD?-KÖNYVBŐL
Hámori Ildikó
(színművész, Ivy Teasdale magyar hangja)
Turner Anna: Számomra Ivy karaktere az, aki összeköti az egész Csengetett, Mylord?-ot. Megnéztem angolul is a sorozatot, és nála éreztem a legerősebben azt, hogy a magyar szinkron mennyi mindent hozzáadott az angol eredetihez: valami kedvességet, ami belengi a Meldrum-házat.
Hámori Ildikó: Ivy ugyebár egy naiv, jólelkű nő, aki imádja az apját, és az apja is imádja őt. Su Pollard halálosan komolyan játszotta Ivyt, sosem akart viccelni, hanem hozott egy karaktert – ő „ilyen” volt, mindig komoly képet vágott, és nem játszott kifelé.
T. A.: Mi lehet a sorozat sikerének a titka?
H. I.: Az emberek imádnak nevetni, de nem csak a totális hülyeségen. Sokan vannak, akik nemcsak röhögni akarnak, hanem szeretnek egy kicsit belegondolni a dolgokba, és a Csengetett, Mylord? erre lehetőséget ad. Nagyon jól van kitalálva, mert az érdekes magánéleti szálak mellett ez a sorozat egyszersmind mély társadalmi rajz is. Nálunk ugyan nincsen arisztokrácia, de azért vannak olyanok, akik úgy tesznek, mintha azok volnának, pedig csak sok pénzük van. Ha őket összehasonlítjuk az igazi arisztokratákkal, akkor nekünk, magyaroknak is van min röhögni! Egyszóval a Csengetett, Mylord? nagyon erős társadalomkritikát tartalmaz, mindegyik osztálynak. Bármelyik „zsákban” is van egy szereplő, ugyanolyan rohadék vagy tünemény tud lenni.
T. A.: A felvételek alatt is olyan jól szórakoztak, mint később mi, nézők?
H. I.: Minden napját imádtuk. Részben azért, mert a társaság borzasztó jó volt, Hollósi Fricitől (Alf Stokes) kezdve Pásztor Erzsin (Mrs. Lipton) keresztül Zsurzs Katiig (Miss Poppy), és maga a sorozat is fantasztikus, úgyhogy rengeteget röhögtünk. Talán azért sikerült annyira jól a szinkronmunka, mert mi magunk is élveztük. És hogy az angol színészek milyen tünemények a sorozatban – csodálatosak!
T. A.: Utólag is megismerték, hogy ön adta Ivy hangját?
H. I.: Volt egy fiatalember, aki az esküvőjére készült, és a menyasszonya imádta a Mylordot. Elért a színházban, és megkért, hogy szinkronizáljak le neki egy jelenetet az általa írt szöveggel. Úgyhogy megjelent nálunk az úr egy kis diktafonnal és egy tablettel, amelyen lejátszott egy részletet, Ivy esti imáját. A konyhaasztalnál ülve megpróbáltam a megírt szöveget rátenni a szájmozgásra, és ez sikerült is, olyannyira, hogy a menyasszony zokogott az elragadtatástól! Nagyon jó érzés, ha ekkora örömet szerezhetek a rajongóknak.
Tahi József
(színművész, Henry Livingstone magyar hangja)
Turner Anna: Henry elég sok maflást kapott, főleg Mrs. Liptontól…
Tahi József: Öröm volt Henrynek adni a hangomat, aki egy igazán kedves szereplő. Az ifjú inas végig a topon volt, ügyesen számolt például, de közben mégis egy esetlen figura maradt. Az ilyen karakter mindig szimpatikus a nézőknek, és én kiváltképp átéreztem Henry összes elszenvedett tasliját. „Íjjájjj” – kiáltotta, valahányszor tarkón legyintették, mire a gyerekeim kárörvendően kacagtak, hogy egy kicsit apának is odavan a tekintélye. „Jaj, de jó, ütik az Apát!” – örvendeztek.
T. A.: Remélem, azért nincsenek fájdalmas emlékei a szinkronmunkálatokról…
T. J.: A felvételek a színházi előadások után, éjszakába nyúlóan zajlottak, csodálatos, a munka komolyságát se feledő hangulatban, ami elsősorban Tomasevics Zorka szinkronrendezőnek volt köszönhető. Az az őszinte szeretet, ahogy terelt minket a szerepformálás jó irányába, úgy érzem, mindenkiben nagyon kellemes emléket hagyott. Ő volt az, aki egybetartotta ezt a széthulló, színes társaságot, akik csak bohémkodni szerettek volna, de dolgozni nem. Bár szinte senki nem tekintette munkának az együttlétünket, olyan jókat nevettünk a poénokon.
Meglátásom szerint a nagyon érzékenyen összeválogatott szereplők még emelni is tudtak a sorozat sajátos humorán és hangulatán. A Csengetett, Mylord? világa, a kor, amelyben játszódik, nagyon érdekes és vonzó a mai ember számára. Szerintem ennek is köszönhető a sorozat továbbra sem múló sikere.
Pásztor Erzsi
(színművész, Mrs. Lipton magyar hangja)
Pásztor Erzsi: Éjjel szinkronizáltunk, de mindig jó hangulatban telt a munka. Sokat voltam együtt Hollósi Fricivel, néha annyira röhögtünk, hogy ki kellett mennünk a stúdióból, mert már előre élveztük azt, hogy mi jön. Sok időt elrabolt tőlünk a nevetés, mert ez egy annyira jó ízig-vérig komédia! Ráadásul akkor még együtt dolgoztunk; ma már nem így szinkronizálunk. Én ezért mostanában már csak ritkán vállalok szinkronmunkát, mert nem szeretem egyedül felmondani a szövegeket. Mi imádtunk együtt lenni és beszélgetni, mert nagyon sok olyan kolléga volt, akik egyébként nem dolgoztak együtt a színházban. A másik emlékem, amikor Hámori Ildikó, aki csodálatosan szinkronizálta Ivyt, eltörte a lábát – a büféből hozott mirelittel jegeltük, ő pedig dolgozott tovább, fagyott borsóval a bokáján.
Turner Anna: Szerette Mrs. Liptont szinkronizálni?
P. E.: Mrs. Lipton tündéri nő volt, de közben egy trampli – ettől volt jó vígjátékfigura és nagyon jó lehetőség egy színésznek. Őt szinkronizálni nem volt nehéz, mert sok érzés ült ki az arcára, és nekem „csak” ezt kellett hangban visszaadnom. És úgy látszik, sikerült. A Csengetett, Mylord? is belejátszott, hogy nagyon korán megkaptam a Szinkron Életműdíjat. És ez „csak” egy szinkronmunka volt, amit általában el szoktak felejteni. Ezt a sorozatot viszont az emberek a mai napig emlegetik, engem pedig gyakran szólítanak Mrs. Liptonnak. Még a fiatalok is emlékeznek rám a sorozatból. Egy színésznek ennél nagyobb elismerés, ajándék nem lehet! Amikor interjút készítenek velem, a Csengetett, Mylord? sohasem marad ki. Nem is tudom, hogy volt-e szinkron, amely ennyire emlékezetes maradt az embereknek.