Hívhatjuk Télapónak, Mikulásnak vagy Santa Clausnak, érkezhet december 5-én, 6-án vagy épp karácsony reggelén, épp itt volt már az ideje, hogy valaki elmesélje ennek a különös, fehér szakállú fickónak a történetét. Mert ha jól belegondolunk, azért akad pár nyitott kérdés vele kapcsolatban. Vajon a Mikulás is volt gyerek, kik nevelték föl, hogy repülhet rénszarvasokkal? Nagy szerencse, hogy ezeket a fontos kérdéseket épp Matt Haig válaszolja meg nekünk varázslatos meseregényében, mely 2015-ös megjelenése óta a karácsonyvárás fontos kelléke szerte a világon.
Szabó Lea írása a Nyugati tér blognak
„A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.” Így hangzik a regény egyik sokat idézett tételmondata, és valljuk be, korábban elképzelhetetlennek tartott eseményekből 2021-ben sem volt hiány, a Netflix épp alkalmas pillanatban pottyantotta A fiú, akit Karácsonynak hívnak filmadaptációját az ablakba kiakasztott, csíkos zokninkba. Úgy tűnik, az ajándék betalált: a november 24-ei premier hetében ez volt második legnézettebb film Magyarországon.
A rendező, Gil Kenan egyik nagy érdeme, hogy kreatívan nyúlt a hányattatott sorsú, kis Nikolas meséjéhez, például kerettörténetbe illesztette. Három testvér hallgatja a mesét egy különösen nehéz élethelyzetben, egy titokzatos családtag tolmácsolásában. A gyerekszoba padlója néha havas táj, máskor a falak és a bútorok egy árnyjáték kellékei – hiszen a történetek sem ismernek idő- és térbeli korlátokat, ide-oda vándorolnak, eltűnnek, hogy aztán később új köntösben bukkanjanak fel.
Másfél órába sűríteni és filmnyelvre átültetni egy filozófiai kérdéseket boncolgató, szépirodalmi igényességgel megírt szöveget nem könnyű feladat, de Gil Kenannak sikerült izgalmas mozit csinálnia. A lenyűgöző képi világ, a bravúros színészi alakítások, a digitális technikával életre keltett állatszereplők elvarázsolják a nézőt. Mégis, akik már úgy ülnek le a tévé/számítógép elé, hogy korábban olvasták a könyvet, azokban maradhat némi hiányérzet. A szüneteket és a csendet hiányolhatják ebből a bő másfél órából, mert A fiú, akit Karácsonynak hívnak alapvetően egy hangos film. A gonoszkodó szereplők kiabálással és zajkeltéssel nyomatékosítják igazukat, de a troll vagy a tűzijátékot hintő tündér sem a csendes fajtából való. És mintha éppen a képzeletnek nem maradna elegendő hely a nagy csinnadrattában.
Matt Haig szövege ennél sokkal szelídebb és csendesebb, a történet is lassabban folyik. Teret ad a fantáziának, időt hagy az együtt gondolkodásra. A regény nyelve is árnyaltabb, Magyari Andrea fordításában olyan szép és humoros szavak születtek, mint az óhajtósóhajtás, a hazudni képtelen tündér Igazmondó Glimpi lett, a vidám kis koboldlány, Noosh a Bohóka nevet kapta. A manók a regényben koboldok és Elfhelm Koboldfalva. Az illusztrátor, Chris Mould részletgazdag, fekete-fehér ceruzarajzai pedig csak „aláfestik”, nem uralják a történetet. A mese az olvasó képzeletében születik meg egy varázslatos pillanatban, mert ahogy az idős Nikolas írja egyik karácsonyi levelében: „A világ igenis tele van csodával.” Idén karácsonykor válogathatunk hangos és halk csodák között, a film után visszakanyarodhatunk a könyvhöz, és ha csendre vágyunk, újra fellapozhatjuk azt. Jó utat a messzi Északra!